Magyar Jövő Internet konferencia - beszámoló

2017. november 20.

A Műegyetem főrendezőként adott otthont november 8-9-én a Magyar Jövő Internet Konferencia és Okos Város Kiállításnak, amelyek középpontjában az okos város-fejlesztések álltak.

Az okos város megoldások lesznek meghatározóak a jövőben, azon belül is a mesterséges intelligencia, a kényelmi szolgáltatások és a biztonság területén történt fejlesztések válnak kiemelten fontossá – mondta megnyitó beszédében a jövő internetalapú technológiáinak térhódításával összefüggésben a Magyar Jövő Internet Konferencia és Okos Város Kiállítás helyszínéül szolgáló Műegyetem rektora.

„A kormány számít arra, hogy a  BME,  az intézményben működő Smartpolis Tudásközpont koordinálásával, felsőoktatási partnereivel közösen mozgósítja a tudományos élet szereplőit ebben a projektben, összekötve ezzel a városi ökoszisztéma résztvevőit: aktorait, kutatókat, gyártókat, vevőket és fogyasztókat” – hangsúlyozta a kiállítást megnyitó gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkár, hozzátéve, hogy a kormány már eddig is számos intézkedésével (a DJP 2.0, az Ipar 4.0 program, a Modern Városok program) bizonyította: elkötelezett a Smart City programok támogatása iránt. Lepsényi István úgy vélte:„az okos város olyan új fejlődési iránya a civilizációnak, amely alakításában Magyarországnak is fontos szerepe van”.

Teljes cikk