BME sajtóközlemény 2024. augusztus 23.
Megkezdte munkáját a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) munkacsoportja, amely felülvizsgálja a gólyatáborok szabályozását. Bihari Péter oktatási rektorhelyettes vezetésével és a hallgatók, valamint a gólyatáborok szervezésben részt vevő valamennyi érintett terület munkatársainak bevonásával 2024. augusztus 22-én tartotta meg első ülését a testület.
A munkacsoport minden hozzá beérkező bejelentést kivizsgál. Ennek érdekében belső kommunikációs csatornát nyit, amelyről a BME hallgatói tájékoztatást kapnak, továbbá
új, egységes szabályozást készít, hogy megelőzze, illetve megakadályozza a visszaélések lehetőségét. Az új szabályozás középpontjában a biztonság, a közösségépítés és az elfogadás lesz.
A BME jövő évtől új modell szerint, központilag szervezi a gólyatábort. A rendezvény alapelveit, fókuszpontjait az új szabályok határozzák meg, hogy valóban egy teljeskörűen biztonságos, a hallgatóknak jó élményt adó eseményen vehessenek részt a diákok. Fontos, hogy a tervezett esemény építsen az eddigi rendezvények értékeire, de a megújulás része a szemléletváltás annak érdekében, hogy az esemény egyetemkezdő fesztiválként támogassa a közösségépítést, segítse a középiskola és az egyetem közötti átmenetet és megalapozza a sikeres egyetemi tanulmányokat. A tábor programjait úgy alakítja ki az intézmény, hogy mindenki egyenlő eséllyel vehessen részt azokban, figyelembe véve az egyéni különbségeket, legyenek azok kulturális, szociális vagy egészségügyi természetűek. A táborban jelen lesz az egyetem támogató, segítő szolgálata is pszichológusokkal, mentálhigiénés és beilleszkedést támogató tanácsadást is nyújtva, hogy a hallgatók a nap minden szakában fordulhassanak hozzá kérdéseikkel, problémáikkal.
A BME továbbfejleszti a hallgatókat támogató szolgáltatásokat, amelynek pszichológus munkatársaihoz év közben is bármikor fordulhatnak nehézségeikkel, problémáikkal a hallgatók, és ahol azonnal hathatós segítséget kapnak az egyetemtől.
Rektori Kabinet, Kommunikációs Igazgatóság