Aranydiplomások 2006

Petri Pál

Született 1922-ben Baján

Gépészmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 1086/1946.

Neve egyike a magyar villamos energia iparág nagy neveinek Irányító tevékenysége nyomán állt helyre a II. világháború után a Dél-alföld villamos energia szolgáltatása, majd a Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat főmérnökeként Ő szervezte a sikeres faluvillamosítást. Szakmai irányítása alatt alakult a villamos energia rendszer hálózata, fejlesztette az áramszolgáltatás szervezeti egységeit, munkamódszereit. Nevéhez fűződik az üzemi hírközlés kialakítása és a korszerű számítógépes üzemirányítás bevezetése, az első vidéki telemechanizált üzemirányító rendszer létrehozása. Része volt a nagyobb iparági fejlesztési koncepciók kialakításában is. Szakmai tanulmányai, publikációi, előadásai új adalékokkal gyarapították szakterületének ismeretanyagát. Nyugdíjasként is aktívan részt vesz a Magyar Elektrotecnikai Egyesület munkájában, mint vezetőségi tag. Munkabizottságokban szakkiadványok szerkesztőjeként is tevékenykedik. Munkássága elismeréseként megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát, a Magyar Elektrotechnikai Egyesülettől a Bláthy díjat és Életpálya díjat, a Magyar Villamosművek Rt-től a Zeusz díjat. Az Egyetemi Tanács 1996-ban aranydiploma adományozásával ismerte el mérnöki tevékenységét.

Antoni József

Született 1933-ban Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 83/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Első munkahelye az akkor épülő Tiszavidéki Vegyi Kombinát volt, majd 1957-ben áthelyezték a Vegyiműveket Tervező Vállalathoz, ahol villamos hálózatok tervezésével és a kivitelezés tervezői művezetésével foglalkozott. Tervezési feladatai közé tartozott a vegyipari létesítmények részére ipari hálózatok tervezése 35kV-ig, erőátviteli berendezések, kábelhálózatok, transzformátor állomások, hőhasznosító erőművek tervezése. Részt vett a Tiszavidéki Vegyi Kombinát, a Tiszamenti Vegyiművek, a Nitrokémiai Ipartelepek, és különböző gyógyszeripari gyárak tervezésében. Szakmai publikációi jelentek meg a Villamosságtan című folyóiratban. 1970-től Németország részére történő tervezések osztályvezetője lett, majd 1976-tól a vállalat energia főosztályát vezette 1990-ig, ahová a villamos, a hőenergia és az irányítástechnika szakágak tartoztak. Munkája során a Munka Érdemrend bronz fokozatával tüntették ki, németországi munkái során német állami kitüntetést kapott. A Vegytervben lezajlott privatizáció után a Vegyterv Siemens közös kft-jének igazgatója lett. Ebben az időszakban az UNESCO keretében Teheránban épülő gyógyszergyár tervezését és üzembe helyezését végezte. 1992-ben nyugdíjba ment, jelenleg mint vállalkozó működteti a Villamosmérnöki Szolgáltató Irodát, melynek profilja tervezés, vállalkozás és villamos biztonságtechnikai feladatok végzése, valamint a Magyar Engedélyezési Hivatal külső főszakértője.

Árvay György

Született 1932-ben Tápiószelén

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 153/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. Pályafutását a BME Gépelemek Tanszékén, tanársegédként kezdte. 1956 végétől a Montreáli Foundation Engineering Vállalathoz került, ahol nagyipari gyárak villamos áramszolgáltatási, vezérléstechnikai és védelmi rendszereinek tervein dolgozott. Sikeres eredményeket ért el nagy teljesítményű villamos vas és titánium ércolvasztó kohók részére tervezett elektromos tervekkel. Vezető villamosmérnökként 1967-től az USA-beli Bechtel Tervező és Beruházó Vállalathoz került. Itt évekig nagy teljesítményű kommerciális/nukleáris villamos hőerőművek építéséhez, kivitelezéséhez szükséges elektromos terveivel foglalkozott. 1974-től a Kaliforniai Ralph M. Parsons Tervező és Beruházó Vállalat Hőerőmű Tervezési Osztályának vezetője. Ebben az évben megkapta a mérnöki működéshez szükséges hivatalos engedélyt. Később itt az 1994-ben történt nyugdíjazásáig szakértői és tanácsadói munkát látott el. Szaktanácsadói munkáját a későbbiekben is folytatta, felülvizsgálója volt a Mission Energy Vállalat elektromos terveinek és kivitelezésének. 2000-2004 között speciális elektromos tanácsadója volt a Lockport Cogeneration Facility-nek, a 200 MW teljesítményű kombinált ciklusú villamos erőműnek. A hőerőművek elektromos tervezésével kapcsolatban műszaki leírásokat dolgozott ki az IEEE számára, melynek a mai napig tagja.

Dr. Bach Ivánné sz. Várkonyi Hédy

Született 1932-ben Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 143/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Tanulmányai befejezése után a HATERV vállalatnál kezdett dolgozni, melynek később az ERŐTERV lett a jogutódja. Első években főleg középfeszültségű transzformátor-állomások generáltervezésével foglalkozott az ÉMÁSZ és a BFEM beruházásában. 1963-ban a NIM-ÉM által 20/0.4 kV-os kábelhálózati transzformátorállomásokra kiírt tervpályázaton két pályamunkája közül az egyik első helyezett lett, a másik díjazott volt. Ezek eredményeit is felhasználva típusterv készült, amelyet még a közelmúltban is országosan alkalmaztak. Mint létesítményi főmérnök, az ÉDÁSZ beruházásában több transzformátorállomás tervezésében vett részt. Az ERŐTERV-ben erőműves tervezői gyakorlatot is szerzett, aktívan közreműködött a gyöngyösi Gagarin Hőerőmű dokumentációjában. Az Ajkai Erőmű bővítésének felelős tervezője volt 1968-1969-ben. 1970-ben a Ganz Villamossági Művek akkor alakuló Erőátviteli Fővállalkozási Osztályára került kiemelt mérnöki beosztásban. Itt nemzetközi versenytárgyalásokra készített tervdokumentációkat. A tíz külföldi állam közül, amelyekre terveket készített, említésre méltó Irak, ahol 1973-ban 15 db 33/10 kV transzformátorállomás tendere díjazott lett. A Ganz megkapta a megrendelést, és az állomások el is készültek. 1987-ben nyugdíjba vonult.

Dr. Bajza Lajosné szül.: Fiala Ágnes

Született 1931-ben Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 77/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Ezt követően az Erőmű Beruházó Vállalatnál gyakornokként munkába lépett. Ugyanezen év augusztusában kérésére áthelyezéssel az Erőmű és Hálózattervező Vállalatnál folytatta tevékenységét ugyancsak gyakornoki beosztásban. Egy év eltelte után önálló tervezőként, majd szakosztály vezetőként dolgozott. Munkakörét az országos 120 és 220 kV-os hálózat üzemviteli problémáinak vizsgálata képezte, elsősorban a terheléseloszlások számítása, az üzemzavarok elemzése és a zárlatszámítások. Később, amikor a magyar villamos energia rendszer először sugarasan, majd párhuzamos üzemben együttműködött a KGST rendszerrel, tevékenységi körét a teljes együttműködő hálózat adatainak számítógépre vitele és a fentebb említett üzemviteli számítások képezték. Az Erőmű és Hálózattervező Vállalatnál eltöltött szolgálati ideje 33 év, ahol mint tervező, hálózati szakosztályvezető, majd műszaki-gazdasági tanácsadó beosztásban volt. Ez alatt az idő alatt négy alkalommal részesült vállalati kiváló dolgozói kitüntetésben.

Dr. Balkányi György

Született 1933-ban Brüsszelben

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 63/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Pályafutása rövid leírása:

 

 

Balogh Ernő

Született 1931-ben Nagysápon

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 87/1955-56.

1956-ban az erősáramú szakon szerezte meg villamosmérnöki diplomáját, és még abban az évben a Bánhidai Erőműbe került, de kérésére mérnöki pályafutását az ország akkor legnagyobb erőművében, a Mátravidéki Erőműben kezdte el. Itt rendkívül jó, hasznos szakmai tapasztalatokat szerzett. Az 1956-os forradalom alatt a helyi Munkástanácsban tevékenykedett, 1957 januárjában elbocsátották. 1957 júliusától az Erőmű Beruházási Vállalatnál dolgozott, és több erőmű építkezésen vett részt a kivitelezési munkákban.

1991-ben az Erőmű Beruházási Vállalattól ment nyugdíjba, majd nyugdíjasként tíz éven át a Deutsche Babcock cég magyarországi képviselője volt. Ezen időszak alatt közreműködött a Dunamenti Erőmű első alacsony NO_x égőkkel és korszerű koromfúvókkal történő kazán rekonstrukciójánál, a Bp-i Hulladék Hasznosító Mű első nagyobb rekonstrukciójánál, a Mátrai Erőmű füstgáz kéntelenítő berendezések megépítésénél, és az első magyar szélerőmű (Inota) létesítésénél. 2002-től intenzíven foglalkozik tüzelőanyag cellás energiatermelés hazai megismertetésével és a megújuló energiák felhasználásának népszerűsítésével. Az 1970-es években atomerőművekről és azok üzemanyag körfolyamatáról, 2002-től a tüzelőanyag cellákról jelentek meg cikkei, tanulmányai szakmai folyóiratokban. Tagja a Mérnöki Kamarának, az ETE-nek és MET-nek, az utóbbinak elnökségi tagja. 1992-ben Eötvös Díjat kapott.

Balogh Sándor

Született 1932-ben Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 81/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Gyakorló évét az Országos Villamos Távvezeték Vállalatnál töltötte. 1957 végén visszament dolgozni az Északi Járműjavító Üzembe, ahol ipari tanuló éveit töltötte. A Villamosmozdony Javító Osztályon részlegvezetői beosztást kapott. 1960 májusától mint üzemszervező, vállalati szervező tevékenykedett. A beosztása eredményes végzéséhez szükséges elméleti ismereteket a BME Gépészmérnöki Kar Gazdasági Mérnök szakának energiagazdálkodási tagozatán sajátította el, ahol 1965-ben gazdasági mérnöki diplomát szerzett. Időközben 1965-től a Műszaki Fejlesztési és Beruházási Osztály vezetésével bízták meg. 1967-69 között az INTRANSZMAS magyar-bolgár társaságnál tervezőmérnök volt, tervező csoportvezető beosztásban. 1969-től ismét a MÁV Északi Járműjavító Üzem dolgozója lett. A Rendszerszervező és Adatfeldolgozó Osztály megszervezése, majd vezetése, a számítástechnika meghonosítása volt a feladata. 1974-ben a Járműjavító Szakosztály Fejlesztési Osztályának vezetőjévé nevezték ki. 1975-től 1991-ig a MÁV Északi Járműjavító Üzem első számú vezetője volt. 1992-ben negyedmagával a MÁV vezérigazgatójának közvetlenül alárendelt munkatársa lett. Feladata a MÁV alaptevékenységét kiszolgáló melléktevékenységek szervezeti leválasztása, majd működésük megszervezése, biztosítása volt. Közreműködésével a MÁV, majd a MÁV Rt. Portfoliója 109 céggé bővült, túlnyomó többségükben korlátolt felelősségű társaság alapításával. Pályafutása során 6 alkalommal részesült kiváló dolgozó kitüntetésben, 1978-ban az NDK Vasutak kiváló vasutasa lett, majd 1988-ban a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend bronz fokozatával tüntette ki.

Bencze József

Született 1931-ben Debrecenben

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 24/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. Az egyetem elvégzése után a Budapesti Műszaki Egyetem Vezetéknélküli Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszékén tanársegédként dolgozott 1957 első félévéig, amikor az 1956-os forradalomban való aktív részvétele miatt az egyetemet elhagyni kényszerült. Ezt követően a Műszeripari Kutató Intézetben dolgozott. Itt tudományos munkatárs, majd tudományos osztályvezetői munkakörben tevékenykedett 1980-ig. Szakmai területe elsősorban az egyedi kutatási célú műszerek fejlesztése és gyártásba vitele a biológiai és orvosi kutatási területeken. Emellett nagyfrekvenciás mérőműszerek fejlesztését is végezte (mintavételező készülékek, vektorvoltmérő stb.). Fejlesztési munkái során 23 szabadalom jött létre, amiért az Országos Találmányi Hivatal a kiváló feltaláló ezüst és arany fokozatát adományozta számára. 1981-től 1991-ben történt nyugdíjazásáig a Távközlési Kutató Intézetben a Műszergazdálkodási Osztály vezetője volt. Közben az Ipari Minisztérium engedélye alapján műszaki szakértői tevékenységet végzett. Számos szakmai folyóiratcikket írt, előadásokat tartott különböző szakmai kongresszuson és konferencián. Nyugdíjazása után magánvállalkozást alapított, ennek keretében egyedi orvosbiológiai műszereket fejlesztett és forgalmazott.

Besze Jenő

Született 1933-ban Balatongyörökön

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 33/1955-56.

1956-ban szerzett erősáramú szakon villamosmérnöki diplomát. Az egyetem befejezése után a Villamosenergetikai Kutató Intézetnél, a későbbi Villamosenergiaipari Kutató Intézet jogelődjénél helyezkedett el, ahol nyugdíjazásáig, 1995-ig, majd nyugállományba vonulása után 1998-ig megbízásos szakértőként dolgozott. Szakterülete: nagyfeszültségű villamos hálózatok szigetelésének méretezése, vizsgálata, a hálózatok túlfeszültségei, túlfeszültségvédelme, szigetelés koordinációja. Ezek közül jelentős a 400 és 750 kV-os feszültségszintek bevezetésével kapcsolatos projektek kidolgozása. Részt vett az intézet 1959-1962 között létesített, nemzetközi mértékkel mérve is jelentős Nagyfeszültségű Laboratóriumának tervezésében, kivitelezésében, üzembe helyezésében. Munkatársaival szabadalmaztatott és megvalósított megoldásokat dolgozott ki a hangfrekvenciás központi vezérlés nagyfeszültségű csatoló elemeivel kapcsolatban. 1962-től tudományos osztályvezetőként, majd 1971-től a megalakult Villamos Berendezések Főosztályán a Nagyfeszültségű Laboratórium szakterületre kiterjedő hatáskörrel a főosztályvezető helyetteseként vett részt és irányította a kutatásokat. Végül 1993 szeptemberétől nyugdíjba vonulásáig az intézet nagyfeszültségű és nagyteljesítményű laboratóriumát egyesítő Villamos Berendezések Divíziót vezette szakigazgatóként. Két évtizedig a Villamosenergiaipari Szabványosítási Központ vezetését is ellátta. Tudományos kutató munkája eredményeit szakkönyvekben ("Pattantyús" Gépész- és villamosmérnökök kézikönyve 7. és 8. kötet, Villamos készülékek c könyv, társszerzőként), szakfolyóiratokban közel 20 publikációban (magyar mellett angol, német és lengyel nyelven), valamint az intézeti kutatási eredményeket ismertető közel 100 kiadványban tette közzé. Munkája elismeréseként 1988-ban a Minisztertanács "Kiváló munkáért" kitüntetését kapta, emellett többször részesült intézeti Kiváló dolgozó elismerésben. Széleskörű szakismereteit több nemzetközi szakmai szervezetben (IEC műszaki bizottságai, CIGRE stb.) volt alkalma hasznosítani. A szakterület kérdéseiről több alkalommal tartott előadásokat a Budapesti Műszaki Egyetem Mérnök Továbbképző Intézetének tanfolyamain. Az egyetem Villamosmérnöki karán, több évtizeden keresztül közreműködött az Állami Vizsgáztató Bizottságban.

Bodrogi Ilona

Született 1933-ban Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 71/1955-56.

1956-ban a gyengeáramú szakon szerezte meg villamosmérnöki diplomáját, és még abban az évben a Teréz Távbeszélő Üzembe helyezték. 1957-től 1974-ig a Textilipari Kutató Intézet Műszerfejlesztési és Kivitelezési Főosztályán először tudományos munkatársként, majd osztályvezetőként, később főosztályvezetőként dolgozott. Nyolc találmánynak lett résztulajdonosa. Évente szakcikkei jelentek meg, valamint magyar és nemzetközi konferenciákon tartott előadásokat. Két alkalommal Miniszteri Kitüntetésben részesült. 1974-től a Szerszámgépipari Művek Fejlesztési Intézetében témavezetőként dolgozott, ahol a megmunkáló központok vezérlését fejlesztették ki. Közben szabványalkotó tevékenységet is folytatott, elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar Szabványügyi Hivatal Szabványalkotói tanfolyamát. 1982-ben történt nyugdíjba meneteléig a Posta Tervező Intézetben szabványtervező mérnöki munkát végzett, és szabványtervezést tanított.

Bozóki (Sipos) Alíz

Született 1932-ben Győrött

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 126/1955-56.

Villamosmérnöki oklevelét gyengeáramú szakon 1956-ban kapta. 1967-ben a Torontói Egyetem villamosmérnöki karán mesterfokú diplomát (MASc) szerzett. 1957-től Torontóban él, 1959-től tagja az Ontario Tartományi Mérnöki Kamarának. 1959-től 1961-ig mérnöki munkát végzett a "Bell Telephone" Híradástechnikai Vállalatnál. 1961-63 között matematikát tanított a Ryerson Műszaki Főiskolán. 1963-tól 1968-ig a Torontói Orvosi Egyetemen statisztikát oktatott. 1968-tól a Ryerson Egyetem Matematika és Számítástechnika Tanszék tanári karának tagja, 1996-tól nyugdíjas professzora.

Bozóki Barnabás

Született 1933-ban Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 114/1955-56.

Villamosmérnöki oklevelét gyengeáramú szakon 1956-ban kapta. 1966-ban a Waterloo-i, (Ontario, Kanada) Egyetem villamosmérnöki karán mesterfokú diplomát (MASc) szerzett. 1957-ben, Torontóban telepedett le, 1959-től tagja az Ontario Tartományi Mérnöki Kamarának. 1960-tól 1993-ig az "Ontario Hydro" villamos műveknél dolgozott. Az első két évben, mint üzemmérnök az Észak-Ontariói Vízierőműveknél, azután 11 évig a vállalat kutató intézetében nagyfeszültségű távvezetékek híradástechnikai felhasználásán és elektronikus védőrelék fejlesztésén dolgozott. Az utolsó húsz évben a vállalat Tervező és Fejlesztő Főosztályát vezette, az osztály feladata új elektronikus berendezések fejlesztése és biztonságosságuk vizsgálata volt. Nyugdíjba vonulása után még néhány évig szaktanácsadóként tevékenykedett nagyfeszültségű villamos hálózatok védelme digitális rendszerekkel és mérőtranszformátorok tervezése és alkalmazásai szakterületen. 1972-99-ig tagja volt a Nemzetközi Villamosmérnök Egyesület (IEEE) "Villamos Hálózatok Védelme" szakbizottságnak. Számos ANSI/IEEE szabvány kidolgozásában vett részt, mint munkacsoport tag, illetve vezető. Mintegy 20 technikai publikáció szerzője és társszerzője.

Deák Gyula

Született 1932-ben Sashalmon

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 8/1955-56.

A villamosmérnöki oklevél megszerzése után 1956-ban a Villamos Erőmű Tervező és Szerelő Vállalatnál helyezkedett el segédtervezői beosztásba. Fűtőerőművek (Csepeli Papírgyári Fűtőerőmű, Kispesti Fűtőerőmű), majd tervezői beosztásban alaperőművek (Pécsi Hőerőmű, Oroszlányi Hőerőmű), valamint további ipari létesítmények (Rudabányai Pátércdúsító, Kővágószöllősi Uránércdúsító) tervezésében vett részt. Levelező oktatás keretében elvégezte a BME Villamosmérnöki Karának Folyamatszabályozási szakát, ahol 1965-ben oklevelet szerzett. Közben a Villamos Automatika Intézetnél helyezkedett el osztályvezetőként. Osztályán készültek a szovjet exportra kerülő műanyag- és festék üzemek, valamint hazai és egyéb export létesítmények (TVK, Pécsi Bőrgyár, Ilmenaui Porcelángyár) irányítástechnikai tervei. 1974-ben az MMG Automatika Művek Telemechanikai Főosztályának élére került. Irányította a hazai és export vonalas létesítmények telemechanikai rendszerének tervezését. 1979-ben az OLAJTERV-hez került főszakértői beosztásba, ahol 1992-ig, nyugdíjba vonulásáig dolgozott. 1992-ben, Münchenben részt vett egy nemzetközi konzorcium által készített nigériai bázis telepek és termékvezetékek terveinek ellenőrzésében. Nyugdíjasként a MOL töltőállomások felújítási programjához villamos terveket készített. Munkája során előadássorozatot tartott Vegyi üzemek automatizálása címen Prágában, Pozsonyban, Szófiában, Bukarestben, valamint itthon különböző irányítástechnikai berendezésekről Egerben, Pécsett. Publikációi jelentek meg szakmai kiadványokban. Vezetőképző tanfolyamokon vett részt, szakértői oklevelet, angol nyelvismeretet szerzett.

Dibuz Ágostonné sz. Lantos Sarolta

Született 1932-ben Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 72/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. Első munkahelyén a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár Átviteltechnikai Osztályán tervezőmérnökként dolgozott. Az átviteltechnikai berendezések egyes alkatrészeinek tervezését illetve a gyártás felügyeletét végezte. 1966-tól a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosipari Anyagtechnológia Tanszéken dolgozott, mint tanársegéd, később, mint adjunktus. Oktató munkáját a nappali illetve a levelező tagozaton végezte. Hosszú időn keresztül a gyakorlatok tervezése, szervezése is feladata volt. Kutatásokban és ipari megbízások elvégzésében is közreműködött. Részt vett a tanszék jegyzetének megírásában. A munkavédelem című tárgynak is oktatója volt. 1988-ban vonult nyugdíjba, de 1996-ig a tanszék félállású oktatójaként dolgozott tovább. Munkásságáért a Művelődési Miniszter dicséretben részesítette.

Diószegi Lajos

Született 1930-ban Komádiban

Gépészmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 2/1955-56.

1956-ban szerezte villamosmérnöki oklevelét. 1957-63 között a Mechanikai Laboratóriumban dolgozott fejlesztő mérnöki beosztásban. Feladatai közé tartozott TV stúdió berendezés bemérése és műszaki átadása, a kezelők kiképzése, zártláncú ipari TV berendezés fejlesztése és annak kiállítása Moszkvában, ipari TV-hez TV monitorok fejlesztése. 1963-90 között a Távközlési Kutató Intézet tudományos munkatársa, főmunkatársa, majd főosztályvezetője volt. Itt feladatai közé tartozott többek között: - a TKI által fejlesztett gerinchálózati mikrohullámú rádiórelé berendezés gyári rendszermérése, Csehszlovákiában telepítése, műszaki átadása, - a szovjet postai intézettel közös fejlesztésű mikrohullámú rádiórelé berendezés Észak-Kaukázusi telepítése, rendszermérése, - katonai rádió felderítő berendezések fejlesztése és minősítő vizsgálatainak végzése, külföldi katonai bázisokon való telepítése, műszaki átadása és a kezelőszemélyzet kiképzése. 1990-ben nyugdíjba vonult, azóta műszaki tanácsadóként tevékenykedik.

Dudás János

Született 1930-ban Litkén

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 7/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Diplomája megszerzése után az Egyesült Vegyiművekhez került energetikus beosztásba, majd 1963-ban főenergetikusi kinevezést kapott. Vezetése alatt az alábbi fejlesztések történtek a gyárban:

• felújították a vállalat villamos hálózatát,
• létesítettek egy állomást 20/6,3/0,4 kV-tal,
• kicserélték a kazánokat 45 t/o olaj/gázra,
• a kazánok telepítésével együtt létesítettek egy 6,3 MW turbinát.

Munkájáért többször kapott Kiváló Munkáért és Miniszteri dicséretet. Innen ment nyugdíjba 1990-ben.

Dutka Tibor

Született 1931-ben Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 130/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. Ezt követően a REMIX Rádiótechnikai Vállalathoz került, ahol több évig a MEO-ban dolgozott beosztottként, majd vezető helyettesként. Később a Mikromodul labor vezetője lett, annak megszűnéséig. 1965-ben a KGM Híradástechnikai Igazgatóság Műszaki Osztályán főelőadó lett. Feladata az elektronikai alkatrészipar műszaki fejlesztési feladatainak meghatározása, koordinálása volt. Az új mechanizmus beindulásakor a feladatok egy része, megváltozott formában átkerült az újonnan megalakult Magyar Híradástechnikai Egyesüléshez, a Műszaki Osztályra. Ezen a területen dolgozott az 1980-as évekig, amikor is létrejött az Elektronikai Központi Fejlesztési Programiroda. Ezen belül elsősorban az elektronikai alkatrészek- és alapanyagok két-és sokoldalú együttműködési kérdései képezték feladatkörét, amelyet szinte valamennyi szakcsoport vezetőjeként látott el. Újabb átszervezések nyomán ezek a feladatok átkerültek a Mikroelektronikai Vállalathoz s a MEV főmunkatársaként ment nyugdíjba 1990-ben. A szakmai feladatok mellett az 1970-es évek elején szabadalmi ügyvivői képesítést szerzett. Számtalan publikációja jelent meg az Iparpolitikai Tájékoztatóban, a Finommechanika -- Mikroelektronikában, valamint a Korszerű Technológiák című kiadványban, melynek több éven át szerkesztőbizottsági tagja volt.

Erdélyi Frigyes

Született 1931-ben Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 20/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a híradástechnikai szakon. Tanulmányainak befejezése után a REMIX Rádiótechnikai Vállalatnál helyezkedett el, ahonnan 1968-ban a Mikromodul Laboratórium osztályvezetőjeként távozott. Közben 1961-1962-ben közel egy évig a Magyar Rádió és Televízió Televíziós Műszaki Osztályán dolgozott, innen kérésére áthelyezéssel a Magyar Elektrotechnikai Alkatrész Kereskedelmi Vállalat állományába került önálló műszaki tanácsadónak. Szakterülete a félvezető alkatrészek családja volt. Innen ment nyugdíjba 1991-ben. 1964-től egy ideig mellékfoglalkozásban tudományos munkatárs volt az Optikai és Finommechanikai Központi Kutató Laboratóriumban.

Dr. Erdős Kornél

Született 1933-ban Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 43/1955-56.

Az egyetem befejezése után a Telefongyárban helyezkedett el, ahol témafelelősként részt vett telefontechnikai berendezések fejlesztésében. Vezető szerepet kapott a közlekedésautomatika területén csoportvezetőként, osztályvezetőként, majd főosztályvezetőként a mozaik rendszerű vasútbiztosító berendezések hazai gyártásának megvalósításában. 1974-ben a profil átadásra került a Ganz Villamossági Műveknek, ahol főosztályvezetőként folytatta a Telefongyárban megkezdett tevékenységet. 1981-től a vasútbiztosító berendezések hazai és export fővállalkozási főosztályának vezetője a nyugdíjkorhatár elérésén túlmenően még 10 évig. 1988-ban közlekedésmérnöki tudományokból egyetemi doktori oklevelet szerzett. Több évig részt vett a Győri Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola oktatási tevékenységében. Több előadást és tanfolyamot tartott a BME Mérnöktovábbképző Intézet, valamint a MÁV Mérnöktovábbképző keretében és különböző konferenciákon. Irodalmi tevékenységét jellemzi több folyóiratcikk, tanfolyami jegyzet, valamint 4 nyelven fordítási tevékenység. 1972-től a magyar ipart képviselte a KGST Vasútbiztosítő Szekcióban. Ezután a Ganz Vállalatot képviselte a zürichi székhelyű "Eurointerlocking" vasútbiztosító szakbizottságban. Szakmai munkája elismeréseként több oklevelet, kiváló dolgozó kitüntetést kapott, valamint mindkét munkahelyén aranyjelvényes törzsgárda tag volt. A Budapesti Mérnökkamara tagja és a Kamara nyilvántartott vasútbiztosító szakértője. Tevékenységét jelenleg is vállalkozó mérnökként folytatja.

Farkas Lajos

Született 1931-ben Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 28/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Oklevele megszerzése után a Budapesti Elektromos Művek kábelosztályára került, gyakorló mérnöki beosztásban. Az itt töltött idő alatt megismerkedett a fővárosi villamos energia szolgáltatási rendszer működtetésével, hibaelhárítások szervezésével. 1956. szeptemberétől a BME Villamosművek és Vasutak Tanszékre került tanársegédként. Részt vett a tanszék oktatási és kutatási feladataiban, ahol a villamos művek és villamos készülékek tantárgyból tantermi és laboratóriumi foglalkozásokat vezetett. A későbbiek során önálló előadásokat is tartott, pl. Erőművek és alállomások, Érintésvédelem, Erősáramú ismeretek tárgyakat. Az oktatási rendszerben történ változások következtében ezek a tantárgyak megszüntetésre kerültek, ezért kidolgozta a Világítástechnika és villamos fényforrások című tárgy tematikáját, ami önálló, választható tárgy lett az 1990-es években. Nyugdíjba vonulása óta társelőadóként vesz ebben részt. Egyetemi pályafutása során nagyon sok szakmai munkában vett részt. Ezek közül említésre méltó, hogy 1964-68 között kari összekötő volt a Művelődésügyi Minisztériumban. Éveken keresztül tagja volt az Igazságügyi Szakértői Bizottság kari csoportjának. Szerzői között volt a nívódíjban kitüntetett Elektrotechnikai Kislexikon c. szakkönyvnek. A felhasználók részére megírta az MSZ 1600 és 1610 szabványelőírások magyarázatát.

Dr. Forgó Mihályné sz. Végh Éva

Született 1932-ben Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 145/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. Tanulmányai befejezése után a Magyar Rádió TV Főosztályán üzemmérnöki beosztásban kezdett dolgozni. 1958-ban a Magyar Televízió Üzemviteli Főosztályán stúdióvezető, 1959-1980 között a MTV Fejlesztési Osztályán csoportvezető mérnök volt. Az I. TV stúdióban az első színes, kísérleti adás műszaki vezetője volt. 1968-tól a színes televíziós berendezések beszerzésének előkészítésében, a francia THOMSON CSF céggel való tárgyalásokon, a szerződéskötés előkészítésében, a berendezések átvételében, telepítésében és üzembeállításában aktív szerepe volt. 1980-1985 között a MTV Tervezési és Szervezési Főosztály Szervezési Főosztályának vezetője, 1985-től 1996-ban történt nyugdíjazásáig a MTV Szervezési és Számítástechnikai Főosztály vezetője. Két alkalommal elnöki elismerésben részesült: 1970-ben a Mexikói Labdarúgó Világbajnokság közvetítésének színes elektronikával történt lebonyolításáért, 1971-ben a II. TV stúdió elektronikus rendszerének tervezéséért, a rekonstrukciós munkák elvégzéséért és az építési tervek kidolgozásáért. 1995-ben a TV Híradó NEWSROOM létrehozásában nyújtott munkáért Nívódíj kitüntetést kapott. A népművelés terén kifejtett kiváló munkájáért 1975-ben a kulturális miniszter "a Szocialista Kultúráért" kitüntető jelvényt adományozta számára.

Fókás Elemér

Született 1933-ban Nyúlban

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 4/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a Hadmérnöki Kar híradástechnikai szakán. Egyetemi tanulmányai befejezése után csak rövid ideig volt a hadsereg kötelékében. Miután az akkori viszonyok között a képzettségnek megfelelő szakmai tevékenységet nem tudtak biztosítani számára, leszerelt, és a polgári életben próbált elhelyezkedni. Még ez év decemberében felvételt nyert a Távközlési Kutató Intézetbe, ahol 1990-ig, nyugdíjazásáig, kutatási-fejlesztési területen dolgozott. Tudományos segédmunkatársként vették fel, és mint területvezető főmérnök ment nyugdíjba. 1977-ig a szélessávú mikrohullámú hírközlő rendszerek kutatás-fejlesztésében és gyártásbevezetésében vett részt, mint a MODEM berendezések témavezetője. A tématerületen két szabadalommal is rendelkezik. A témakör jelentőségét az is jelzi, hogy a Villamosmérnöki Kar Mikrohullámú szakmérnöki szakán, Elektronikus áramkörök tervezése címen, vizsgatárgyként szerepelt. A tárgyat megosztva Dr. Sárkány Tamással és Dr. Baranyi Andrással adták elő. Előadásait 1968-ban megjelent Modulátorok és demodulátorok mikrohullámú FM berendezésekben című egyetemi jegyzetben publikálta. A szélessávú mikrohullámú hírközlő rendszerek kutatás-fejlesztésében végzett tevékenységéért 1980-ban megosztott Állami Díj kitüntetésben részesült. 1978-1990 között a mikrohullámú berendezések gyártásához és üzemviteléhez rendszeresített célműszerek fejlesztését és kísérleti gyártását végző szakterületet vezette az intézetben.

Frankl Sándor

Született 1933-ban Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 3/1955-56

1956-ban az erősáramú szakon szerezte meg villamosmérnöki diplomáját. Az egyetem elvégzése után 1957-ben a Konverta egyenirányító gyárban dolgozott, mint tervező mérnök. A gyárban főleg egyenirányító berendezések, galvanizáló táregységek, és postai telefonközpontok valamint erőművek segédberendezések gyártási terveit készítette. 1963-tól a Villamos Automatika Intézetben vezető tervezőként dolgozott, ahol az ország szinte minden új létesítményének automatikáját tervezték, pld. Borsodi Hőerőmű, Mátrai Hőerőmű, Dunaújvárosi Hengermű, Borsodi Érc Előkészítő, Postai Áramellátók, stb. 8 éven keresztül bejárta az országot a tervezői műszaki átadás és üzembe helyezések alkalmával. 1972-ben visszakerült fejlesztő mérnöknek a Konverta Gyárba, amely időközben az Egyesült Izzó Gyárba olvadt be. Itt a távlati gyártmányfejlesztéssel foglalkozott. Ez alatt az idő alatt 5 szolgálati szabadalmat nyújtott be, amelyeket az Egyesült Izzó hasznosított. 1978-ban a Postai Tervező Intézet dolgozója lett, ahol nyugdíjazásáig postai műszaki főtanácsosként dolgozott.

Grodek Géza

Született 1931-ben Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 8/1957.

1957-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon, majd levelező tagozaton Híradástechnikai, valamint Szervező szakmérnöki szakon is diplomát szerzett. Gyakorlati munkáját a Vörös Csillag Traktorgyárban kezdte üzemmérnöki, majd energetikus beosztásban. Jelentős tevékenysége volt a gyár 10 KV-os hálózata távműködtetési és távmérési rendszerének megoldása. A járműiparban az Autó- és Traktoripari Tröszt fő energetikusi beosztásában részt vett az országos Járműfejlesztési Program kidolgozásában, a Tröszt megszüntetése után a Traktorgyár gödöllői és egri gyáregységének beruházási munkáját irányította. Ezt követően a Villamos Berendezés és Készülék Művek keretében a Fejlesztési Intézetben magasraktári automatikák fejlesztésében vett részt, majd az Anód Áramirányító Gyár főmérnökévé nevezték ki. Irányításával fejlesztettek, gyártottak és telepítettek áramellátó berendezéseket telefonközpontokhoz, vasúti mozdonyokhoz, metró állomásokra, vegyipari célokra. Ezután a BHG Híradástechnikai Vállalathoz került az Adástechnikai Ágazat termékigazgatói beosztásába. Feladata volt a fejlesztés-gyártás-értékesítés folyamat összehangolása, melynek során TV-, URH rádióadók készültek polgári és katonai célokra, hazai és export igények kielégítésére.

Gyökér András

Született 1931-ben Egyeken

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 103/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. Első munkahelye az 1991-es nyugdíjazásáig a Magyar Televízió volt. Az intézmény alapító tagja. Aktív részese volt az első, magyar gyártmányú fekete-fehér stúdiótechnika építésének, üzembe helyezésének, 5 éven át pedig vezetője volt az üzembe helyezésének. Az üzemeltetés mellett kidolgozta és a gyakorlatban meg is oldotta a szuper ikonoszkópok ion-foltjának megakadályozását. Itthon és részben külföldi tanulmányutakon felkészült és a Magyar Televízióban tanfolyamokat is tartott a színes technika gyakorlati alkalmazásáról. Több éven át vezetője volt az első színes közvetítő kocsinak, majd az első színes stúdiónak. Ezen idő alatt társaival közösen kidolgozták, és széles körben alkalmazták az u.n. "Blue-box" technikát, mely egyes műsoroknál nélkülözhetetlen volt. A kezdeti időkben a nemzetközi átvételek összehangolása a korszerű technika hiányában nehéz feladat volt. Számos ilyen műsor műszaki feltételeit sikeresen megoldotta. Eredményes munkája elismeréseként öt alkalommal elnöki nívódíjban részesült. Megkapta a Szocialista Kultúráért, a Munka Érdemrend bronz fokozata és a Szocialista Televízióért kitüntetéseket. 1985-90-ig, nyugállományba vonulásáig, a Magyar Televízió legnagyobb főosztályának vezetőjeként dolgozott. Feladata az intézmény valamennyi műsorához a szükséges műszaki feltételek biztosítása volt.

Hadházy László

Született 1933-ban Nyíregyházán

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 78/1955-56.

1956-ban szerezte villamosmérnöki diplomáját a gyengeáramú szakon. 1956-tól 1992-ig a Székesfehérvári VIDEOTON Elektronikai Vállalat TV Gyárában ill. jogelődjénél dolgozott, kezdetben fejlesztőmérnökként. 1976-tól a mérnök közgazdász diploma megszerzése után üzemgazdasági osztályvezetőként, majd gazdasági és beszerzési igazgatóként tevékenykedett. Fejlesztő mérnökként három találmánya kapott szabadalmi oltalmat, és számos újítását díjazták. Komplex műszaki-gazdasági ismereteit igen jól tudta hasznosítani, sokat utazott a világban, sokat látott, tapasztalt. A VIDEOTON felszámolásakor két évet töltött a VIDIMPEX Külkereskedelmi Vállalatnál, onnan ment nyugdíjba 1994-ben. Több kitüntetést kapott: kiváló feltaláló, kiváló újító, miniszteri dicséretek, stb. 2000 óta különböző napilapoknál közírói tevékenységet folytat.

Halmos Imre

Született 1933-ben Újpesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 53/1954-55.

Egyetemi tanulmányait 1954-ben fejezte be. Kétéves szakmai gyakorlatra a Röntgen- és Orvosi Készülékek Gyárába került. 1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. Még ez évben a Műszeripari Kutató Intézet tudományos munkatársa lett. 1965-től a Villamos Műszer Osztály tudományos osztályvezetője, 1987-től 1990-ben történt nyugdíjba vonulásáig intézeti főmunkatársként dolgozott. Az intézetben kezdetben speciális villamos- és elektronikus műszerek fejlesztésével foglalkozott. Osztályvezetői kinevezése után tervezőként és irányítóként vett részt az osztály munkájában. 1960 óta tagja a Mérésügyi és Automatizálási Tudományos Egyesület Villamos Műszer Szakosztályának, 1981-től titkára, 1986-tól elnöke. 1990-1998 között az Elektronikus Műszer Szakosztállyal összevonva az új szakosztály társelnöke. 1990-ben tevékenységéért Kolos Richard díjjal tüntették ki. 1992 óta tagja a Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek, az Energiagazdálkodási Egyesületnek és a Magyar Energiafogyasztók Szövetségének. Számos hazai és külföldi konferencián, rendezvényen tartott előadást. Az 1969-es műszaki könyvnapon jelent meg kollegájával közösen írt könyve: Regisztráló és adatrögzítő készülékek (Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1969, melyért a Műszaki Könyvkiadó 1970-ben nívódíjjal tüntette ki őket. 1991-ben beadott "Programozható átlagteljesítmény gazdálkodó és regisztráló készülék" című pályázatával elnyerte az Ipar Műszaki Fejlesztéséért Alapítvány anyagi támogatását. Ennek segítségével fejlesztette ki a MAX-PRINT programozható villamos átlagteljesítmény gazdálkodó készüléket, melyből 1997-ig 28 db-ot helyezett üzembe. 2000-től a Budapesti és Pest megyei Mérnöki Kamara bejegyzett tagja.

Hanuska Zoltán

Született 1930-ban Rudabányán

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 60/1955-56.

1956-ban szerezte villamosmérnöki diplomáját az erősáramú szakon. Az egyetemi tanulmányainak befejezése után kezdett dolgozni a Borsodi Vegyi Kombinátnál, ma "Borsod Chem" Művek. Négy évig a vegyi berendezésekhez kapcsolódó elosztó és kiszolgáló villamos berendezések üzemeltetésével foglalkozott. 1962-től a Vegyi Kombinát technológiai fejlesztésével kapcsolatos villamos berendezések terveztetésével, kivitelezésével és üzembe helyezésével foglalkozott 9 évig. 1973-tól a PVC port előállító gyárrészleghez kapcsolódó villamos berendezések előkészítése, kivitelezése, és üzembe helyezése volt a feladata. Főbb munkái: 120 KV-os kettős betáplálású 120 MW átvitelre alkalmas fogadóállomás, Cloar gyártást kiszolgáló 3 x 100 KA-es Siemens GANZ tip. egyenirányító berendezés, a technológia berendezéseket közvetlen kiszolgáló alállomásokba nagyzárlati teljesítményű és gyors működést biztosító kapcsolók kiválasztása. A vegyipari technológiákhoz kapcsolódó fejlesztéseket, üzembe helyezéseket főmérnöki beosztásban végezte. 1990-ben a Borsodi Vegyi Kombináttól ment nyugdíjba 34 év folyamatos munkaviszony után. Munkája végzése során többször kapott vállalati, miniszteri, és egyszer Minisztertanácsi kitüntetést.

Hausch Gyula

Született 1932-ben Rákoscsabán

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 84/1955-56.

1956-ban szerezte meg erősáramú szakon villamosmérnöki diplomáját, majd a Villanyszerelő Ipari Vállalat Tervezési Osztályán kezdett dolgozni. Mint óraadó, a vállalati továbbképzéseken tartott előadásokat. 1958-tól az Országos Gumiipari Vállalat Energetikai és Tervezési Főosztályára került. Részt vett a vállalat rekonstrukciós terveinek opponálásában, majd, mint osztályvezető, a kivitelezési munkákat irányította. Hozzá tartozott a vidéki gyárak --Nyíregyháza, Szeged, Makó, Vác -- beruházási irányítása is. A Szovjetunióban és az NDK-ban tanulmányúton vett részt. 1975-től a Fővárosi Beruházási Vállalatnál helyezkedett el, itt a Fővárosi Tanács beruházásában megvalósuló létesítmények villamos energia ellátásának biztosítása tartozott hatáskörébe. Tapasztalatcserén az NDK-ban és Csehszlovákiában volt. Megromlott egészségi állapota miatt vonult nyugdíjba 1990-ben, mint műszaki-gazdasági főtanácsadó. Többször kapott kiváló dolgozó és kiváló újító kitüntetést.

Havas György

Született 1933-ban Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 137/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki diplomáját a gyengeáramú szakon. Közvetlenül diplomatervének beadása után a Beloiannisz Hiradástechnikai Gyárban helyezkedett el, ahol az URH Fejlesztési Osztályon, fejlesztő mérnökként, az akkor induló FM műsorszóró adó programhoz a később sorozatgyártásba kerülő berendezések több részegységének önálló fejlesztését végezte. 1959-ben - az iparági profilrendezés kapcsán - fejlesztési témáival együtt áthelyezték a BRG Budapesti Rádiótechnikai Gyárba. 1961-től vállalati főkonstruktőr. Ebben és későbbi vezetői beosztásaiban részt vett a diszpécseri célú URH mobil rádiótelefonok és rendszertechnikák, többek között a többcsatornás trönkölt rádióhálózatok fejlesztésében, gyártásba vitelében és elterjesztésében. 1974-től műszaki igazgató helyettes továbbra is a BRG Mechatronikai Vállalatnál. Feladatai közé tartozott a cég nemzetközi együttműködési tevékenységének irányítása, a többi között az akkori KGST "Egységes Mobil URH Rendszerének" magyar főkonstruktőreként. 1991-től - immár nyugdíjasként - a BRG Rádiótechnikai Gyárának (Salgótarján) Műszaki és Kereskedelmi Irodájának budapesti megszervezését és vezetését végezte. 1992-től a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium főtanácsosaként a mobil rádiós koncessziós pályázatok kiírását, a pályázati eljárások és értékelésük lebonyolítását, továbbá a támogatási pályázatok rendszerének és értékelési algoritmusának kidolgozását és az eljárások lebonyolítását végezte. 2000-2002 között az Informatikai Kormánybiztosság főtanácsadójaként a Hírközlési törvény szakmai részeinek kidolgozásában vett részt és további feladata volt a mobil rádiós koncessziós szerződések kezelése, naprakész állapotban tartása. 2002 júliusa óta az Informatikai és Hírközlési Minisztériumban a mobil telefonok koncessziós szerződéseinek kezelését végzi. Részt vett a harmadik generációs IMT2000/UMTS mobil koncessziós pályázat előkészítésében és a pályázatokat elbíráló bizottság munkájában. A Kandó Kálmán Villamosipari Szaktechnikumban a Rádióadástechnika és Frekvenciamodulációs technika tárgyak óraadója. A BME Villamosmérnöki Karán a Rádióadástechnika tantárgy gyakorlati foglakozásain az URH teljesítményerősítők témájában, majd a Széchenyi István Főiskolán Mobil rádióberendezések és rendszertechnikák tárgykörben kiegészítő előadásokat tart. A pályán eltöltött évek során több ízben kapott Vállalati és Minisztériumi Kiváló Dolgozói kitüntetést, majd a közigazgatásban végzett tevékenységért "Hírközlésért", "A Magyar Hírközlésért" Szakmai Érmeket kapott.

Helmeci Imre

Született 1930-ban Nyíregyházán

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 6/1956-57.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Az egyetem elvégzése után a Ganz Kapcsoló Gyárba került, ahol gyártmány szerkesztőként, középfeszültségű megszakítókkal foglalkozott. Az 1956-ban történtek miatt 1957-ben állásából kitették, és fél évig nem tudott elhelyezkedni, majd a Transzvill Vállalatnál mérnökként alkalmazták, de "megfigyelt státuszba" került. Itt műgyanta kiöntésű tekercsek hő érlelését, illetve elektronikus vezérlését dolgozta ki. Hét év után már alkalmasabb munkahelyet talált, az Építéstudományi Intézethez került, ahol fejlődési lehetőség nyílt meg számára. Tudományos kutató, majd tudományos főmunkatárs, végül tudományos szakosztályvezető lett. Beton keverőtelepekhez az automatikus mérleg automatikákat fejlesztettek, kidolgoztak hat különféle méretű gerjesztő vibrátor típust, prototípustól a sorozatgyártásig, és azokhoz adagoló és lazító osztályozó különféle berendezéseket terveztek. Több újítását díjazták, hét szabadalmát fogadták el és hasznosították. Munkáját Kiváló Feltaláló arany fokozattal ismerték el. 1987-ben ment rokkant nyugdíjba.

Henk Károly

Született 1931-ben Kispesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 89/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. A diploma átvétele után gyakorlati munkára a BM Rádió Laboratóriumába került. 1957-től a Híradástechnikai Kutató Intézet Alkatrész Laboratóriumába ment át, ahol passzív elektronikai alkatrészek kutatás-fejlesztése, ill. ezen eszközök élettartam-megbízhatósági vizsgálatai és vizsgálati eszközeinek tervezése volt a feladata. 1963-ban a Kulturális Kapcsolatok Intézete megbízásából Egyiptomba utazott, ahol egy műszaki főiskolán a gyengeáramú szakon tanított rádióvétel- és TV technikát, mikrohullámú technikát és átviteltechnikát angol nyelven. 1965-től, megbízása lejárta után a Műszaki Fizikai kutató Intézetben műszaki vezetőként a félvezető kutatások méréstechnikai és vizsgálati eszközeinek tervezésével, kivitelezésével foglalkozott. 1971-től a Kohó- és Gépipari Minisztérium Tudományos Tájékoztatási Intézetében elektronikai alkatrészek és eszközök nemzetközi kutatási-fejlesztési irányzatainak tanulmányozása és műszaki tanácsadás volt a feladata. 1974-től a Műszer és Méréstechnikai Szolgálat műszer laboratóriumának vezetőjeként különféle elektronikus mérőműszerek ellenőrzését, kalibrálását és javítását végző szakemberek munkáját irányította. 1985-től az elektronikai műszerek kölcsönzésével és lízingelésével foglalkozó Műszerkölcsönzési Főosztály vezetését látta el, ahol a műszaki feladatok mellett a műszerek beszerzése, nyilvántartása, és a kölcsönzéssel kapcsolatos műszaki és adminisztrációs munka irányítása volt a feladata. 1991-ben nyugdíjba vonult és azóta vállalkozó nyugdíjasként "MŰSZERVIZ" néven elektronikus mérőműszerek javításával, ellenőrzésével, kalibrálásával és adás-vételével foglalkozik.

Huff István

Született 1922-ben Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 160/1955-56.

1956-ban szerezte villamosmérnöki diplomáját a műszer és finommechanikai szakon. A diploma megszerzése után rövid ideig a Vákuumtechnikai Kutató Intézetnél, majd a Csillaghegyi Atomkutató Intézetnél dolgozott 1957-ben lett tagja a British Columbiai Mérnök Kamarának, ahol a Közép Európában végzett jelentkezők akadémiai státuszának felülvizsgálója volt. 1990 óta az Akadémián örökös tag. A Kanadai Védelmi Kutató Intézet alkalmazásában a Solid-state kutatócsoportban végzett feladatokat, ahol hőmérséklet és sebességmérő műszerek vákuumban előállított villamos feszültségre érzékeny vékonyfilmek anyagát kereste. Az elkészült etalonok műszerbe építve tengeralattjárók és űrrakéták közvetlen közelében gyűjtöttek sebesség és hőmérsékleti információkat. A fentiek után a British Columbiai Egyetem Villamosmérnöki Tanszékén dolgozott. Research Associate fokon végzett kutatásokat, vákuumban előállított vékonyfilmek tulajdonságait vizsgálta, valamint a kristály szerkezetüket tanulmányozva bennük a villamos félvezetők tulajdonságait kereste. 1968-ban, a privát szektorban talált alkalmazást egy multinacionális vállalatnál. A cég profilja papírgyártervezés volt, de mellette a bánya és fakitermelő iparban szükséges tervezések is előfordultak. Itt 22 éven keresztül felelős volt erőművek, távvezetékek és kontroll berendezések tervezéséért. Munkaadójának megbízásából 1984-ben egy olajkitermelő vállalatnál a műszerkarbantartó részleget irányította 1990-ben történt nyugdíjazásáig. Társadalmi munkában, évtizedeken át az egyetemes magyar ügyekben foglalkoztatták. Részt vett a Balkán demokratizálásának törekvéseiben, a Vajdaság történelmi múltjáról tanulmányt publikált. 1993-ban a Magyar Kormány a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntette ki.

Irgesz Jannisz

Született 1933-ban Lithia-ban, Görögország

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 139/1955-56

1956-ban az erősáramú szakon szerezte meg villamosmérnöki diplomáját. Az egyetem javaslatára Szegedre, a Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalathoz, annak Műszaki Fejlesztési Osztályára került 1972-ig, majd 1972-1976-ig a Szegedi Tervező Vállalatnál főmérnöki beosztásban dolgozott. 1976-ban családjával együtt Görögországba, Athénbe költözött, 1998-ban történő nyugdíjazásáig magántervezőként dolgozott.

Jakkel Ferenc

Született 1933-ban Bio-n

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 117/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. 1956 májusától a Magyar Televízió adóállomására került. Részt vett a 100W illetve az 1kw-os adók üzembeállításában. Ezt követően a Honvédelmi Minisztérium megkeresésére az általuk felajánlott állást és beosztást elfogadta, fejlesztő mérnöki beosztásban rádió összeköttetési berendezések fejlesztésével foglalkozott. 1989-ben történt nyugdíjazásáig önálló tervező mérnöki beosztásban egy elektronikai fejlesztő, kivitelező csoport vezetésével bízták meg.

Jákli Ernő

Született 1931-ben Borsosgyőrött

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 29/1955-56

1956-ban az erősáramú szakon szerezte meg villamosmérnöki diplomáját. Első munkahelye a Mosonmagyaróvári Fémfeldolgozó (MOFÉM), ahol energetikusi munkakört látott el. E munkakörben megkapta az akkor induló hazai nagysorozatban gyártandó háztartási hűtőgép egyfázisú légrésbetétcsöves aszinkron motorjának fejlesztési és tervezési feladatát. E feladat teljesítésének alapján indult meg a hűtőgép motor-kompresszor gyártása 1957-ben a MOFÉM-ben, majd folytatódott az Ikladi Műszergyárban. 1957-ben a Budapesti Búvárszivattyú Gyárba került, ahol mint gyártmánytervező, búvármotorok fejlesztésével és tervezésével foglalkozott. 1959-ben visszahelyezték a MOFÉM-hoz, ahol főenergetikusi feladatok mellett ellátta a hűtőgépmotor gyártásának felügyeletét is. 1964-ben a Villamos Automatika Intézethez került. Itt egy ideig általános automatizálási feladatok megoldásával foglalkozott, mint tervező, és részt vett a tervezett rendszerek üzembe helyezésében. Időközben osztályvezetői kinevezést kapott, osztálya feladata lett a hazai tervezésű és gyártású villamos porleválasztók nagyfeszültségű egységeinek és feszültségszabályozóinak fejlesztése és tervezése, továbbá nagyteljesítményű ózonfejlesztő berendezések tervezése. 1976-ban a VILATI szerződést kötött a KAMAZ autógyár próbatermi rendszereinek szállítására. A próbatermi rendszer egységeinek és műszereinek fejlesztését-tervezését összefogó és irányító feladatokat kapta feladatul. A próbatermi rendszer fejlesztésének eredménye alapján 182 db próbapadrendszer került leszállításra. 1985-ben az MMG Automatika Művekhez került. Itt fővállalkozói vezetőként olaj és gázvezetékek, valamint szivattyú és kompresszorállomások automatizálási berendezéseivel foglalkozott.

Jáni Józsefné született Pongrácz Valéria

Született 1933-ban Debrecenben

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 12/1955-56.

1956-ban az erősáramú szakon szerezte meg villamosmérnöki diplomáját. Az évfolyamból elsőként elődiplomásként 1956 májusában már az ÉVITERV-nél, az akkori idők egyik legnevesebb tervezővállalatánál kezdett dolgozni. 40 év elteltével innen ment nyugdíjba, mint szakági főmérnök. Főnökei munkáját megbecsülvén különböző vezetői funkciókba nevezték ki és azt több kitüntetéssel is jutalmazták. Több éven keresztül oktatási tevékenységet is végzett a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán. A MEE-nek 1956 óta tagja. Az elmúlt évtizedekben több szakosztályban végzett érdemi munkát, amelyek közül leginkább említésre méltó korábban a Világítástechnikai Szakbizottságban, majd a VTT-ben végzett tevékenysége. Különböző szaklapokban számos publikációja jelent meg, szerkesztője volt a Világítástechnikai Évkönyvnek. Jelenleg is aktív tagja a MEE-nek, a Világítástechnikai Társaságnak, valamint a CIE Nemzeti Bizottságának.

Kauser Alajos

Született 1933-ban Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 111/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. Tanulmányai befejezése után a Magyar Televízió Vállalathoz került, ahol televízió stúdió rendszertechnikai kialakításával kapcsolatos feladatokat kapott. 1956 végén, amikor a MTV megszűnt, a Posta Rádióműszaki Hivatal vette át, ahonnan 1957 márciusában áthelyezték a Posta Tervező Irodába. Itt dolgozott 1986-ig, kezdetben a Rádiótechnikai Tervező Csoportnál, ezt követően a Rádiótechnikai Osztály vezetőjeként, majd a Posta Beruházó és Tervező Intézet tervezési igazgatóhelyetteseként. A Tervező Intézetnél töltött évei alatt részt vett az országos mikrohullámú hálózat tervezésében és irányította - többek között - a Solti Kossuth adó tervezési munkáit. Közben a Budapesti Műszaki Egyetemen mikrohullámú szakmérnöki oklevelet szerzett. 1986-ban a Magyar Posta elnöke kinevezte a Postavezérigazgatóság Távközlési szakosztályának vezetőjévé. Szakosztályvezetőként a Magyar Posta több jelentős fejlesztését irányította: Nedix központ létesítése, a tárolt program vezérlésű telefonközpontok honosítása. 1990-ben a Magyar Posta szétválása során alakult MATÁV műszaki vezérigazgató helyettesének nevezték ki. Ezt követően közel négy éven keresztül ágazati igazgatóként a MATÁV Befektetési Igazgatóságát vezette. 1995-től a Hírközlési Főfelügyelet informatikai és frekvenciagazdálkodási elnökhelyettese, majd 1998-99 között megbízott elnöke volt. 1993-94 között a Westel 900 Rt igazgatóságának, 1995-96 között a Magyar Posta Rt felügyelő bizottságának volt tagja. 1996-99 között a Kormány képviseletében vett részt a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács munkájában. 1999-2000 között a WRAM Rt (Vodafone) felügyelő-bizottságának az elnöke volt, jelenleg az Edusys Rt felügyelő-bizottságának elnöke. Szakmai munkájáért megkapta 1967-ben a Munka Érdemrend bronz, 1976-ban az ezüst fokozatát. 1988-ban az Eötvös Lóránd díjjal, 1998-ban a Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki.

Kemény Tamásné sz. Németh Katalin

Született 1933-ban Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 27/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Tanulmányai befejezése után a Villamos Erőmű Tervező és Szerelő Vállalatnál helyezkedett el, mint tervező mérnök. 1969-ben a Műszaki Könyvkiadóba került felelős szerkesztői beosztásba, témaköre a számítástechnika volt. Közel 50 könyv szerkesztője volt. 1973-ban digitális elektronikai szakmérnöki diplomát szerzett. 1984-ben a Számítástechnikai Kutató Intézet szerkesztő-koordinátora lett, 1996-tól 1988-ban történt nyugdíjazásáig ismét a Műszaki Könyvkiadóba ment, ahol a Számítástechnikai Szerkesztőség vezetője volt. Nyugdíjasként a NOVA SCIENCE kiadó képviseleténél irodavezetőként dolgozott a cég megszűnéséig.

Kenéz Ernő

Született 1931-ben Hódmezővásárhelyen

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 49/1954-55.

Tanulmányait 1954-ben fejezte be és a Villamos Kismotorgyárban kezdett el dolgozni. A MEO próbateremben a motorok villamos méréseivel, egy év múlva a Gyártmányfejlesztési Osztály Kísérleti Laboratóriumában az új gyártmányok fejlesztési vizsgálataival foglalkozott. Ezt követően a Számítási Csoportban a motorok elvi tervezését és dokumentálását végezte. 1956-ban csoportvezetői megbízást kapott. Ebben az évben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. 1957-ben osztályvezető helyettes, majd 1958-ban kinevezték főkonstruktőrnek és megbízták a Gyártmányfejlesztési Osztály vezetésével. Vezetése és elvi irányítása mellett egy- és háromfázisú indukciós motorsorozatok, univerzális kommutátoros, árnyékolt pólusú és speciális célú motorok, motoros háztartási készülékek, kéziszerszámok, ventillátorok fejlesztése és gyártásba vitele történt meg. 1963-ban az ERFI-be helyezték át, ahol a Forgógép Fejlesztési Osztályt vezetve korszerű IEC-nek megfelelő motorsorozatok fejlesztésével foglalkozott az Ipari Műszergyár megrenedelésére. 1967-ben az ERFI a VBKM Fejlesztési Intézete lett és azt a megbízást kapta, hogy hozza létre az Elektronika Osztályt és kapcsolódjon be a közönségtájékoztató berendezések sport eredményhirdetők és más elektronikai rendszerek fejlesztésébe. Ezt az osztályt vezette 15 évig, majd az ipari elektronikai osztállyal kibővült Általános Elektronikai Főosztály vezetője lett. Osztálya fejlesztési eredménye az 1970-ben BNV nagydíjas PUBLICOLOR fényreklám, a 4 ill. 16 gradációs fokozatú mátrix eredményhirdető család (1980-as BNV nagydíj), és a színes VIDANIMAT fényreklám (1984-es BNV nagydíj). Ezen berendezések export szállítása a VBKM részére több millió US árbevételt eredményezett. Többszörös kiváló dolgozó, kiváló újító és kiváló feltaláló kitüntetést kapott, 12 szabadalom feltalálója ill. társfeltalálója.

Kienle József

Született 1933-ban Sásdon

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 107/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. Tanulmányai befejezése után a Fővárosi Elektromos Művekhez került mérnökként, ahol utcai lámpákat be és kikapcsoló nagyfrekvenciás vezérlőberendezés beiktatása és mérése tartozott feladatai közé. 1957-ben a Bécsi Siemens-nél volt alkalmazásban mint tervezőmérnök, itt távközlési áramkörök tervezésével foglalkozott. 1957-60 között tervezőmérnök volt a Square D Company-nél, 1960-74 között a Sperry Univac Corporation-nál. Feladatai voltak a sebességszabályozó áramkörök tervezése egyenáramú motorok részére, a számítógépekhez csatolt mágneses jelrögzítő berendezések a szalagkezelő áramköreinek tervezése, mágneses jelrögzítésű tárcsás adattároló berendezések tervezése és gyártása. 1974-79 között New Yorkban gyártásvezető menedzser, 1979-81 között Santa Barbara-ban, 1981-82-ben Sunnyvale-ban osztályvezető mérnök volt. 1982-86 között a Los Angeles-i Apollo Magnetics Corporation igazgatója, majd 2004-ig a Western Engineering Technologies Ventura, California, jelenleg a Western Technology Consultans Corona, California elnök tulajdonosa. Mágneses fejek tervezésével, mérésével, gyártásával, majd nyomtatott áramkörök összeállításával és gyártásával foglalkozott, jelenleg konzultációs munkát végez a nyomtatott áramköri gyártástechnológiával kapcsolatban.

Konczos István

Született 1931-ben Szanyban

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 25/1957.

1956 májusában kötelező szakmai gyakorlatra került a Magyar Adócsőgyárba. Diplomaterv feladata egy 135 kw végteljesítményű középhullámú rádióadó rádiófrekvenciás végerősítő fokozata volt. Diplomatervét 1957-ben védte meg. Ezt követően a Magyar Adócsőgyárral munkaszerződést kötött, s annak Gyártmányfejlesztési Osztályára kutatómérnöki beosztásba került. 1965-ben kinevezték az Adócsőfejlesztési Osztály vezetőjévé. Feladatkörébe tartozott a korszerű rövid-és ultrarövid frekvencia tartományban működő közepes és nagyteljesítményű adócsövek fejlesztése, prototípusaik elkészítése, gyártásbevezetése. A témába vágóan két találmányát szabadalmazták. KGST-n belül más országok rokonterületű vállalataival működött együtt. 1977-től 1982-ig a MTA-MMSZ-el létesített munkaviszonyt. Itt a Műszerfejlesztési Osztályt vezette. Egyedi célműszereket, eszközöket fejlesztettek hazai vállalatok részére. Az országos mikroelektronikai beruházások megindulását követően 1983-tól 1988-ig a Mikroelektronikai Vállalatnál dolgozott kutatómérnöki beosztásban.

Kondász István

Született 1930-ban Szegeden

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 852/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. Diplomája megszerzése után a Székesfehérvári VIDEOTON-nál helyezkedett el mérnökként. Nagyon szép szakmai sikereket ért el, több találmányát szabadalmaztatták. 1966-tól a Távközlési Kutató Intézethez került, 1981-től az Elektromodul Vállalatnál dolgozott nyugdíjazásáig. 1966-ban átviteltechnikai szakmérnöki oklevelet szerzett.

Koreny János

Született 1932-ben Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 46/1955-56.

1956-ban a gyengeáramú szakon szerezte meg villamosmérnöki diplomáját, és még abban az évben felvették a Magyar Rádió Televíziós Főosztályára, és jelenleg is ott dolgozik. 1956-ban az első - és egyetlen magyar gyártmányú -- helyszíni adásokat végző autóbusz kifejlesztésében vett részt. A forradalom után a Televízió nyugati országokból származó eszközöket is vásárolhatott. Ez időben a PYE, ill. EMI kocsi műszaki vezetőjeként irányította az akkor még főleg élő helyszíni adásokat, 1963-ig. Ez évtől 1993-ig az Üzemfenntartási Főosztály középvezetőjeként tevékenykedett. Munkája során tapasztalta, hogy az angol, német és francia nyelvterületről származó berendezések kezelőinek és karbantartóinak sokszor nehézséget okozott a kezelőgombok és kapcsolási rajzok feliratainak értelmezése. Ezért 5 nyelvű, orosszal kiegészített szótárt szerkesztett. Munkáját segítette, hogy a keleti országok televíziós szervezetének, az OIRT-nak terminológiai értekezletein rendszeresen részt vett, ahol a társországok küldöttei egymás számára is rögzítették a szakkifejezések meghatározását. A fentieken kívül az alábbi megjelent művek jellemzik szakirodalmi tevékenységét: A televíziós hangközvetítés technikai alapjai, A Magyar Televízió története, MTV nosztalgia. Munkája mellett számos, üzemből kivont tv kamerát, berendezést, és egyéb relikviát gyűjtött össze, melyek a magyar televíziózás 40 éves történetét jellemezték. Ezekből alakult ki az 1993-ban megnyílt MTV Technikatörténeti Gyűjtemény kiállítás. A tv technika korai generációit képviselő néhány MTV közvetítő kocsit is sikerült restaurálás után nagyobb múzeumokban megőriztetnie.

Kovács Kálmán

Született 1933-ban Pápán

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 13/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. A diploma megszerzése után a Ganz Villamossági Gyárba helyezkedett el és nyugdíjazásáig ott dolgozott. Először a Forgógép Technológiai Osztályra, majd a Nagygép Próbaterembe került, ahol rutinmérésekkel és kísérleti mérésekkel foglalkozott. 1960-ban az egyenáramú számítási osztályra került, ahol gépek számításával foglalkozott.1962-68 között a Vasút Főosztályon a licenciában megvett szilícium egyenirányítós villamos mozdony honosításával, a külföldi gyártmányú minta mozdonyok és az első hazai prototípus mozdonyok üzembe helyezésével és kísérleti méréseivel foglalkozott. 1969-től 1993-as évi nyugdíjazásáig az Elektronika Főosztályon dolgozott, melynek 1970-1989 között a tervezési osztály vezetője volt. Itt létrehozták a Ganz gyár gépeihez szükséges erősáramú elektronikai berendezéseket, egyenáramú szabályozott hajtásokat, villamos mozdony egyenirányítókat és generátorgerjesztő berendezéseket. Ezek üzembe helyezésében és szervizelésében közvetlenül részt vett. Cikkeit a gyár közleményeibe írta, néhány újítása és találmánya a gyári munkájával volt kapcsolatos. Nyugdíjazása után még szakértőként dolgozott régi helyén. Jelenleg szakmai fordításokat és szakértéseket végez.

Lénárt Tibor

Született 1932-ben Bánhidán

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 67/1955-56.

1956-ban szerezte villamosmérnöki diplomáját a gyengeáramú szakon. Első munkahelye a Finommechanikai Vállalat volt, ahol a légelhárító lokátorok hangolásával és kalibrálásával foglalkozott. 1957 tavaszán Svédországba került, ahol az akkori ASEA-nál lett alkalmazva. Nagyfrekvenciás nagyteljesítményű generátorokat fejlesztett, gyártott és telepített. 1961-től az Electrolux laboratóriumában dolgozott, ahol a mikrohullámú sütő fejlesztését vezette. Négy találmányt jegyeztetett be ezzel kapcsolatban. 1965-ben az ERICSSON cég lett a munkaadója, itt az első teljesen elektronikus próbaberendezés felelős tervezője, kivitelezője és telepítője volt. 1969-ben saját vállalkozást indított Multilab néven. Az Electrolux cég konyhai elszívó ventillátorai részére elektronikus fordulatszám szabályozót tervezett és gyártott, később ugyancsak az Electrolux gyártotta konyhagép fordulatszámát is hasonló áramkörrel látta el. 1973-ban akkumulátortöltő berendezést kezdett tervezni és gyártani, főleg trankcionárius munkagépek telepeinek töltésére. A töltési elvet és a kivitelezés egy részért találmánynak jelentette be hét országban. Sok éven keresztül a teleptöltő berendezések lettek a Multilab cég fő termékei, melyek még ma is működésben vannak. 1996-ban eladta ezt a terméket, azóta egyenárammal táplált nagyfrekvenciás konvertereket fejleszt főleg autóbuszok fénycsöveinek táplálására.

Lovász István

Született 1929-ben Pécsett

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 6/1954-55.

Tanulmányait 1951-ben fejezte be a Villamosmérnöki Karon. 1955-ben szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. 1951-től a Fővárosi Helyiérdekű Villamosvasútnál, 1952-től a MÁV Budapesti Igazgatóság IV. Vontatási Osztály Mozdonycsoportjába helyezkedett el. 1958-ban a Budapesti Helyiérdekű Vasút irányító-felügyeleti szervéhez, a Fővárosi Tanács Közlekedési Igazgatóságára helyezték át, ahol a vállalat műszaki ügyeit intéző főelőadó volt. Itt a BHÉV járműállományának korszerűsítésével és gyarapításával foglalkozott. Részt vett a - BME Vasútépítési Tanszék vállalkozásában - készült Elővárosi gyorsvasutak pályatervezési irányelvei című KPM utasítás megszerkesztésében. 1960-ban megszerkesztette az országos szabvánnyá vált közúti-vasúti kerékszelvényt. Több kutatási feladatban vett részt a használatos pályaívsugarakban az optimális vágányjellemzők meghatározása témában. 1961-től a BHÉV Műszaki Fejlesztési Osztály vezetője lett, itt szerepe volt az első gyorsvasúti jellegű motorkocsi megszületésében, majd az ezekhez, az NDK-ból beszerzett komplett villamos berendezések kialakításában, specifikációs tárgyalásaiban. 1968-tól a BKV Központi Műszaki Fejlesztési Osztályon osztályvezetői helyettesi munkakörbe került. 1976-tól a BKV Fejlesztési Igazgatóságán vasúti szaktanácsadó lett és jelentős szerepe volt a villamosjármű rekonstrukcióban, a Tátra villamosok Budapestre alkalmas változatának specifikációs és beszerzési tárgyalásaiban. 1986-tól 1992-ben történt nyugdíjazásáig a BKV műszaki vezérigazgató helyettesnek, majd a forgalmi és műszaki vezérigazgató helyettesnek volt a szaktanácsadója. Műszaki főmunkatársként nyugdíjazása után is dolgozik. Az 1970-es évek óta külső munkatársa a Közlekedési Múzeumnak, 1984-től tagja a História Munkabizottság Jármű Albizottságának, mely tevékenysége eredményeképpen 2000-ben megnyitották a Magyar Vasúttörténeti Parkot.

Madarász Tibor

Született 1928-ban Turkevén

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 44/1955-56.

1956-ban szerzett az erősáramú szakon villamosmérnöki oklevelet. A TITÁSZ Szolnoki Üzletigazgatóságán beosztott mérnökként kezdte meg munkáját. Szinte minden szakterületen dolgozott önálló mérnöki, tervezői, építési ill. üzemviteli osztályvezetői, majd üzemigazgatói beosztásban az 1991 évi nyugdíjazásáig. Tevékenyen vett részt a faluvillamosítás befejezésében; a hálózatok szabványosításában, rekonstrukciójában és fejlesztésében, az áramszolgáltatói munka korszerűsítésében. Számos szakbizottságban működött közre szabványok, irányelvek kidolgozásában. Több külföldi tanulmányúton vett részt. Az 1971 évi VI. bécsi Munkabizottsági Világkongresszus kiállításán az Érintésvédelmi oktatótábla c. újítása képviselte az iparágat. Rendszeresen oktatott, és tartott előadásokat vállalati és egyéb rendezvényeken. Számos cikke jelent meg szaklapokban. Szaklektorként, társszerzőként részt vett az ELMÜ, a TITÁSZ ill. Szolnok villamosításának centenáriumára megjelent könyvek írásában. Ismeretterjesztő, ill. humoros írásait számos médium közölte. Vállalati munkáját többször Kiváló Dolgozó, NIM Kiváló Dolgozó, Kiváló Újító arany fokozattal ismerték el. A Magyar Elektrotechnikai Egyesületben 1961 óta végzett tevékenységét Bláthy-, Kandó-, Nívó, ill. Életpálya díjjal jutalmazták. 21 évig volt a Szolnok Megyei MTESZ Szervezet titkára, s e munkáját MTESZ díjjal honorálták. Szakmai munkája elismeréseként 1985-ben Eötvös Lóránd díjat kapott. Több humoros műve készült el, s ma is aktívan műveli ezt a műfajt is.

Molnár Éva szül.: Gangel Éva

Született 1932-ben Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 112/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. 1956-1957 között a Budapesti Elektromos Művek Tervezési Osztályán, majd 1959-ig a Villamos Hálózati Fejlesztő és Tervező Vállalatnál tervezőként dolgozott. 1959-től a Vegyiműveket Tervező Vállalat Szerves Főosztályán tervező, csoportvezető, 1973-tól szakosztályvezető volt 1987-ben történt nyugdíjazásáig. Jelentősebb feladatai voltak a gyógyszer-, műanyag-feldolgozó és gumigyárak technológiai és kommunális ill. azokat kiszolgáló létesítményeinek generál-és villamos tervezése. 1988-ban építésügyi műszaki szakértői engedélyt szerzett tervezés-kivitelezés ill. épület-, műtárgy-és építménytervezés (épületvillamosság) szakterületen.

Nagy Czirok Csabáné sz. Miklós Magdolna

Született 1930-ban Nagybátonyban

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 108/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. A diploma megvédése után azonnal elhelyezkedett a Közlekedési Mérőműszerek Gyárában beosztott szerkesztőként. Itt autóbuszok és repülőgépek műszereinek fejlesztésével foglalkozott. Két év elteltével a Gamma Művekhez ment, mivel itt szakmai végzettségének és érdeklődési körének is kedvezőbb munkalehetőséget kínáltak. Először katonai készülékek továbbfejlesztésével foglalkozott, majd később, a vállalat átszervezése után a nukleáris osztályra került. Ennek az osztálynak a profilja a KFKI által kifejlesztett nukleáris orvosi műszerek gyártásba vezetése és új készülékek kifejlesztése volt. 1974-ig dolgozott a fenti munkaterületen, ugyanis egy anyagilag is előnyösebb ajánlatot kapott a Villamos Erőmű Tervező és Szerelő Vállalattól (VERTESZ). Itt a Vállalkozási Főosztály Paksi Osztályára került vállalkozási mérnök beosztásba. A VERTESZ, az ekkor épülő Paksi Atomerőmű Vállalatnak a dozimetriai rendszer kiépítését és telepítését is végezte. Feladata a telepítéssel kapcsolatos munkák szervezése és irányítása volt. Ebben a munkakörben, 1985-ben történt nyugdíjazásáig dolgozott. 1989-ig még rendszeresen visszahívták, és főleg a fent említett munkakörben segített a munkák elvégzésében.

Nagy Józsefné sz. Müller Magdolna

Született 1932-ben Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 90/1955-56.

Egyetemi évei alatt már dolgozott dékáni engedéllyel a Rákosi Mátyás-, ill. Csepel Műveknél az Elektromos Próbateremben, majd az Elektromos Javítóban. 1956-ban az erősáramú szakon szerezte meg villamosmérnöki diplomáját. A diploma megszerzése után átvette a Tervező Iroda, ahol a világítástól kezdve, Kínába telepített export csőgyár tervezéséig minden előfordult munkakörében. 1965-ben Kiváló Ifjú Mérnök oklevelet kapott a SZOT-MKISZ-től, és 1966-ban a Szakdolgozatok Országos Pályázatán oklevelet nyert. Munkái között villamos kemencetervezés is volt, ezért a Vaskohászati Kemenceépítő Vállalathoz került 1965-ben, csoportvezetői beosztásba, munkaköre a villamos kemencetervezés volt. Ahogy a vállalat profilja szélesedett, úgy színesedett a munkája: ellenállás-, ív-, indukciós-, infra kemencék és vezérlésük. Tervezett és kivitelezett kemencéket belföldre és külföldre egyaránt, sok helyszínen segítette az üzembe helyezést is. Többször volt kiváló dolgozó, illetve brigádja kiváló brigád. 1988-ban történt nyugdíjba vonulása után még két évig szakértő mérnökként dolgozott. A magyarországi kohászat elsorvadása munkáját feleslegessé tette, azóta nyugdíjas nagymama.

Nagy Sándor

Született 1924-ben Ekelben

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 42/1954-55.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a híradástechnikai szakon. 1944-1952 között a MÁV-nál távírászként, majd 1952-től 1961-ig a Remix Rádiótechnikai Vállalatnál üzemmérnök, később gyártástervező mérnökként dolgozott. 1961-1984 között az Elektromodul Kereskedelmi Vállalatnál alkatrészszakértő mérnöki munkakörben tevékenykedett. Munkakörével járt, hogy a kereskedelmi tárgyalásokon műszaki tanácsadóként működött közre. Több külföldi szakkiállításon szakértőként vett részt. 1984-ben vonult nyugdíjba.

Oláh István

Született 1932-ben Alattyán

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 10/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét. A diploma megszerzése után az Elektronikus Mérőkészülékek Gyárában dolgozott, mint fejlesztő mérnök. Végig oszcilloszkópok tervezésével foglalkozott, több típus fejlesztésében vett részt. Többször volt külföldi kiállításokon mint műszaki informátor. Részt vett az úgynevezett Antonov programban megvalósított elektroencefalográf fejlesztésében, és az akkori Szovjetunióban történő üzembe helyezésében. Munkája során sikerült néhány találmányi szintű megoldást kifejlesztenie, amit Kiváló Feltaláló arany fokozattal ismertek el. Négy évig szervízmegbízottként Varsóban dolgozott, ott nem csak az EMG, hanem más elektronikai vállalatok termékeinek szervizelésével és üzembe helyezésével foglalkozott. 1984-ben kollegáival egy GMK-t alapítottak, ahol 1992-ben történt nyugdíjazásáig tevékenykedett.

Palágyi Gyula

Született 1932-ben Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 124/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Az egyetem elvégzését követően az EMET és a Vörös Szikra Adógyár technológiai osztályán technológusként dolgozott. Később a TRANSVILL-nál először, mint szerkesztő, majd tervező beosztásban volt. A kötelező kihelyezés következtében Szegeden a Délrost-hoz került üzemmérnöki beosztásban. A kötelezettség megszűnése után az ÉVITERV-nél tervezőmérnökként kórházi villamos installációs berendezések tervezésével foglalkozott. Ezt követően mérnöki tevékenységét a MÉLYÉPTERV-nél folytatta, erősáramú és irányítástechnikai tervezést végzett. Ebbe lakótelepek külső villamos berendezéseinek tervezése, valamint egyéb közmű létesítmények erősáramú irányítástechnikai berendezéseinek tervezése tartozott. Innen vonult nyugdíjba 1992-ben, mint szakági főmérnök. Jelenleg is itt tevékenykedik szakértő konzulensként. 1961-64 között a BME-n villamos irányítástechnikai szakmérnöki képesítést szerzett. Szivattyúk, illetve telepek villamos hajtásával kapcsolatban számos publikáció szerzője illetve társszerzője. Ezen témakörben több elfogadott szabadalma van.

Paulányi József

Született 1931-ben Árpádban

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 70/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki diplomáját az erősáramú szakon, ezt követően a Lovászi Kőolajtermelő Vállalathoz helyezték. Még ebben az évben a Villamos Állomásszerelő Vállalat tervezési Főosztályára került, ahol bányabeli transzformátorállomások földalatti és földfeletti energiaállomásainak tervezésével foglalkozott. Munkái közé tartozott az országban az első bányafelvonó tervezése, a kínai Sining-i erőművek 10 kv-os tokozott berendezéseinek, és a Kásmir-i vízművek kiviteli terveinek elkészítése. 1961-1964 között elvégezte a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem ipari-mérnöki közgazdász szakát 1964-től a Könnyűipari Beruházási Vállalatnál dolgozott főmérnöki beosztásban, több mint 34 ipari nagyberuházás és kiemelt beruházás villamos energia ellátásának és termelési automatikájának üzembehelyezését felügyelte. Ebben az évben a Munkaügyi Minisztérium felvette a hivatásos szakértők közé, szakértői munkákat folyamatosan vállalt. 1983-ban, a nagyberuházások megszűnésével, az Országos Tanszergyártó és Értékesítő Vállalathoz került, és mint fejlesztési főmérnök dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Többször kapott Kiváló Dolgozó, Könnyűipari Kiváló Dolgozó, Kiváló Újító Arany fokozat kitüntetést.

Páli Sándor

Született 1930-ban Kemenesmagasiban

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 52/1954-55.

A diplomaterv védése után 1957-ben helyezkedett el a Ganz-Mávag Gyár Vagonszerkesztés villamos osztályán, ahol 13 évig motorvonatok villamos berendezéseinek tervezésével és építésével foglalkozott. Említést érdemlő berendezések: Lengyelországba szállított motorkocsik tervezése és tervezői művezetése, egyiptomi hatrészes luxus motorvonat tervezése és építése, az Argentínai San-Martin Vasúttársaságnak szélesnyomtávú 2 részes diesel-hidraulikus vonatok tervezése és szállítása. Jelentős sikernek számított az Argentin Transzandino Vasúttársaságának 3 részes diesel-villamos motorvonatok szállítása. További 10 évig dolgozott a Ganz-Mávag Vízgépészeti Osztályán, ahol vízierőművek és szivattyútelepek villamos berendezéseit tervezte, többek között Lengyelországi vízierőművek, a Kiskörei erőmű. 1979 végétől nyugdíjazásáig irányító tervezőként dolgozott a Bányászati Fejlesztési Intézet villamos osztályán, ahol bányászati aknaszállító gépek és daruk villamos berendezéseinek tervezése és építése tartozott feladatai közé. Ebben az időben bányászati transzformátor és elosztó állomásokat is tervezett. Tagja volt az Elektrotechnikai Egyesületnek.

Peredi Lajos

Született 1929-ben Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 5/1956-57.

Egyetemi tanulmányai befejezése után a Budapesti Közlekedési Vállalat áramellátási területén, az Áramátalakító Osztály állományába került, mint műhelyvezető mérnök. E munkakörben végezte a személyzet nélküli, kis áramátalakító állomások távvezérlő berendezéseinek, valamint a kis áramátalakító állomásoknak a tervezését, a megépítését és ezek karbantartását. Tanfolyami jegyzetet írt a távvezérlő berendezés működéséről és mintegy hatvan fő kiképzését végezte el, miközben megszervezte a személyzet nélküli állomások folyamatos karbantartását és hibaelhárító ügyeletét. Részt vett a vasútüzemi sziliciumdiódás egyenirányító prototípusának kialakításában és üzembe helyezésében. 1969-ben e területre osztályvezetői kinevezést kapott. Az 1990-ben történt nyugállományba vonulása után ugyancsak e területen -- hat évig -- mérnökszakértői tevékenységet végzett.

Pétery Ferenc

Született 1932-ben Újpesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 12/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a híradástechnikai szakon. A diploma megszerzése után rövid ideig erősáramú területen, majd gyengeáramú területen a Telefongyár műszerlaboratóriumában dolgozott. 1958-ban a Távközlési Kutató Intézetbe került, itt mikrohullámú műszerek tervezésével, gyártás-előkészítésével foglalkozott tudományos főmunkatársi beosztásban. Saját tervezésű műszerei: mikrohullámú teljesítménymérő, vobulátor reflex klystron módusgörbéinek felrajzolására, csővizsgáló elektroncsövek paraméter mérésére, fanedvesség mérő parametrikus konverterrel. 1971-ben a Hewlett Packard cég elektronikus műszereinek magyarországi szervizvezetője lett. 1985-ben kidolgozott egy eljárást nagypontosságú iránycsatolók kialakítására. Az eljárást szabadalmaztatta. Dolgozott a BME Mikrohullámú Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszékén is.

Pilipár Gyula

Született 1932-ben Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 21/1956-57.

1957 januárjában az erősáramú szakon szerezte meg villamosmérnöki diplomáját. 1956-58 között kötelező szakmai gyakorlaton a Villamosgép és Kábelgyárban dolgozott forgógép szerkesztésben, majd néhány hónapig a próbateremben. A két éves szakmai gyakorlat letelte után lehetett munkahelyet változtatni. Ekkor ment a KONVERTA Egyenirányító Gyárba, ahol 1958-1975-ig dolgozott. Kezdetben különböző egyenirányító berendezéseket tervezett, majd kellő gyakorlat után új berendezések fejlesztésével foglalkozott. Ebben az időszakban váltotta fel a "transzduktoros" szabályozást a "tirisztoros", ami generációváltást jelentett. A továbbiakban a fejlesztés vezetője volt 1974-ig, amikor is a fejlesztés gyakorlatilag megszűnt a gyár Egyesült Izzó-hoz csatolása miatt. Az új munkahelye a Posta Központi Beruházási Iroda lett, itt, mint beruházás lebonyolítást iránytő mérnök, az új távbeszélő központok áramellátó berendezéseinek beruházását végezte. A következő munkahely 1994-es nyugdíjazásáig a Budapesti Távbeszélő Igazgatóság, ahol mint áramellátás-vezető dolgozott. Ebben az időszakban oktatási tevékenységet is végzett a MATÁV Oktatási Központban. 1994-1997 között, mint nyugdíjas a DATAM Kft-nél műszaki vezető. 1998-tól napjainkig egyéni vállalkozó. Tevékenységi területe az épületvillamossági és teljesítményelektronikai berendezések készítése, javítása, karbantartása.

Polgárdi Zoltán

Született 1933-ban Győrött

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 57/1955-56.

1956-ban szerezte meg kitüntetéses villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Az egyetem elvégzése után tanársegéd az egyetemen, majd 1957-től a győri áramszolgáltatónál üzemviteli, később műszaki fejlesztési, végül számítógépesítési feladatokat végzett. Munkája során számos újítást, és néhány szabadalmat, pályázatot készített. Analóg hálózati kisminták után 1966-ban véglegesen a hálózatszámítások digitális számítógépesítése felé fordul. Vezetésével 1970-re elkészül a kisfeszültségű hálózatok digitális tervezési eljárása, az üzemviteli program. 1973-tól a Budapesti Elektromos Műveknél folytatja munkáját. Fő tevékenységi területe az erőátviteli hálózatok fejlesztésének, kezelésének és irányításának számítógépesítése. Munkája megalapozására rendszer-szemléleti eszközökkel tárta fel az áramszolgáltatás folyamatait. Több rendszermodellt készített és meghatározta e modellek elemeinek tér-idő struktúráit. 1980-ban elkészült az ELMŰ 12.000 elemű hálózatának tervezéséhez a TOPOZÁN hálózatszámító program. 1990-2004 között, pedig a LOG-I-KON hálózat szimulátor különböző verzióit fejlesztette ki. E kutatás-fejlesztés során több mint 40 tanulmányt készített, melyből 24-et országos szaklapokban, illetve nyilvános előadásokon tett közzé. 1981-ben elnyerte a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Nívódíját. Az Elektromos Művek vezérigazgatója 1988-ban műszaki főtanácsosi címet adományozott részére, majd ezt 1992-ben meghatározatlan időre címzetes műszaki főtanácsosi címre módosította.

Reisch Frigyes

Született 1932-ben Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 44/1955-56

1956-ban az erősáramú szakon szerezte meg villamosmérnöki diplomáját. Első munkahelye a Kőbányai Porcelángyár volt. 1957-1961-ig Svédországban az ABB-nél dolgozott, 1961-1968-ig a Studsvik Kutatóintézetnek volt alkalmazottja. 1965-ben a Stockholmi Műszaki Egyetemen doktorált az atomreaktorokról. 1967-ben, mint a Sweden America Foundation ösztöndíjasa az USA-ban a General Electric és a Westinghouse Atomreaktor osztályain dolgozott. 1969-1997-ig a Svéd Atomenergiai Felügyeletnél atomreaktor felügyelő és később, mint főmérnök tevékenykedett. 1986-ban Ő volt a vezetője annak a csoportnak, amelyik nyugaton felfedezte a Csernobili katasztrófát. Egy pillanatra bekerült a világtörténelembe. 1993-ban Svédországból szabadságot kapott és közel egy évig az IAEA-nál (NAU, Nemzetközi Atomenergia Ügynökség) Bécsben dolgozott. 1998-tól a Stockholmi Műszaki Egyetem docense a reaktorbiztonsági szakon. Már vagy 20 éve az IEC Svéd csoportjának az elnöke és egy nemzetközi csoportnak a vezetője. Sok cikke jelent meg svéd és nemzetközi műszaki folyóiratokban és a Magyar Web-en is. Egy részük honlapján megtalálhatóak. Tagja a Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek és a Magyar Nukleáris Társaságnak.

Salamon Béla

Született 1926-ban Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 104/1955-56

1956-ban a híradástechnikai szakon szerezte meg villamosmérnöki diplomáját. Első munkahelye a Vörösszikra Rádiógyár, ahol üzemmérnöki munkakört látott el. E munkakörben 5 csatornás mikrohullámú beszéd átvitelrendszer egységeinek elektromos vizsgálatához szükséges műszerek tervezése és előállítása volt a feladata. 1957 januárjától a Svájci Standard Telephon und Radio AG. Átviteltechnikai Laboratóriumában áramkörfejlesztő mérnökként dolgozott. Foglalkozott lineáris passzív áramkörök számításával és realizálásával. 1968-tól átvette a vivőfrekvenciás rendszerek fejlesztésével foglalkozó csoport vezetését. Feladata volt a lineáris aktív áramkörök fejlesztése, realizálása, gyártási és vizsgálati előírásainak elkészítése, az egyes áramkörök leírása. A vivőfrekvenciás rendszer fejlesztése és a laborminták elkészülte után került sor egy 30 km hosszú koaxiális 1260-csatornás rendszer üzembe helyezésére. A berendezés mind a CCITT mind PTT követelményeit maradék nélkül teljesítette. 1982-től 1991-ben történt nyugállományba vonulásáig feladatai közé tartozott egy négyvezetékes átviteltechnikai rendszerhez egy univerzálisan használható erősítő fejlesztése és realizálása, egy 680-Mhz oszcillátor fejlesztése és realizálása, valamint egy Deltamodulátor-demodulátor fejlesztése és realizálása

Sasadi György

Született 1930-ban Gyömrőn

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 8/1956-57.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Tanulmányai befejezése után a Budapesti Elektromos Művek Alállomások Osztályára került. Itt a 120 kV-os, valamint a 35/10 kV-os alállomások építési és felújítási munkáinak szervezésével, ügyintézésével foglalkozott. Három év múlva a Villamoserőmű Tervező és Szerelő Vállalatnál helyezkedett el, mint tervező mérnök. Ezt a tevékenységet 10 évig végezte. A vállalaton belül a Létesítményi Főosztályra került, ahol kezdetben mint beosztottként, majd nyugdíjba vonulásáig osztályvezetőként dolgozott. Ez idő alatt a magyarországi energiaellátás részeit képező erőművek nagy- és középfeszültségű alállomások, gáz- és kőolajipari, bányaipari, vegyipari, vasút-villamosítási létesítmények műszaki, gazdasági, szerződéskötési, tervezési, szerelési tevékenységek összehangolásával foglalkozott.

Sándor János

Született 1933-ban Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 132/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. Tanulmányai befejezése után 1963-ig a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban dolgozott a PM 28 típusú sokcsatornás mikrohullámú hírközlő berendezés kifejlesztésén. 1963-1971 között az Elektrotechnikai és Finommechanikai Kutató Intézetben tudományos munkatársként a nukleáris orvosi és geofizikai műszerekkel és a számítástechnika digitális berendezéseivel kapcsolatos tevékenység tervezésével foglalkozott. 1971-1975 között a KGM Műszaki Tudományos Tájékoztató Intézetében információs mérnökként, illetve a Villamosipari Osztály vezetőjeként iparpolitikai, prognosztikai, a nemzetközi helyzetet elemző információs tanulmányok készítésének szervezését irányította. 1975-90 között a MTA Központi Fizikai Kutató Intézete Tudományos Titkárságának, illetve Kutatásszervezési Főosztályának a vezetője volt. 1990-1995 között az Országos Atomenergia Hivatal főtanácsosaként az atomenergetika felhasználásának biztonságával kapcsolatos kutatási-fejlesztési munkák pályáztatásának, szerződéskötéseinek, az egyes teljesítések elbíráltatásának szervezésével foglalkozott. 1953-64 között a BME Műszaki Mechanika Tanszékén, 1966-71 között a későbbi Pollack Mihály Műszaki Főiskola Villamosságtan Tanszékén másodállásban oktatási tevékenységet folytatott. Az oktatott tárgyakhoz több jegyzetet is írt.

Schmideg Iván

Született 1933-ban Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 97/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. A diploma megszerzésétől 1964-ig a BHG Mikrohullámú Fejlesztési osztályán dolgozott fejlesztő mérnöki, majd kiemelt mérnök csoportvezetői beosztásban. Ezt követően 1969-ig az ORION Mikrohullámú Fejlesztésén csoportvezető volt. Feladatai közé tartozott a kis-csatornaszámú, mikrohullámú távközlési berendezések kidolgozása, digitális távközlési berendezések fejlesztése. Munkája mellett a BME Elméleti Villamosságtan Tanszékén tanársegédként tevékenykedett. 1969-1974 között a VEIKI tudományos osztályvezetőjeként az energiaipari digitális mérés-adatgyűjtő és vezérlő rendszerek kutatás-fejlesztését irányította. 1981-ig a Finommechanikai Vállalat műszaki igazgatójának tanácsadója, 1995-ig az OMFB főosztályvezető-helyettese, majd főtanácsadója volt. 1995-től a Hírközlési Főfelügyelet nemzetközi osztályvezetője, majd nemzetközi igazgatója, később megbízott elnökhelyettese, 2002-től elnöki tanácsadója volt. 2004-től a Schmicom Kft. Ügyvezetőjeként a Nemezeti Hírközlési Hatóság tanácsadója. Számos megbízatásai voltak, többek között a BME címzetes egyetemi docense, a MTA Számítástechnikai és Automatizálási és a Távközlési Rendszerek Bizottságának tagja, az 1992-es Távközlési Törvény alapján létrehozott Távközlési Mérnöki Minősítő Bizottság elnökhelyettese. Részt vett a Hamburgi Egyetemen működő Institut für Integrationsforschung des Europa-Kollegs Hamburg munkájában. Többször kapott Kiváló Dolgozó és Kiváló Feltaláló kitüntetést, a Kozma László díj és a Baross Gábor díj tulajdonosa.

Somfai Ferenc

Született 1932-ben Polányban

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 15/1955-56.

1956-ban szerezte meg kitüntetéses villamosmérnöki oklevelét. Az egyetem elvégzését követően a BHG Híradástechnikai Vállalatnál helyezkedett el 1992-ben történt nyugdíjazásáig, és ezt követően 1997-ig, min nyugdíjas, a környezetállósági-, elektromos és mechanikai vizsgáló laboratóriumokat irányította. 40 év alatt a következő területeken dolgozott: vizsgálóberendezések tervezése és üzemeltetése; részvétel a híradástechnikai gyártmányok klimatikus és mechanikai vizsgálati módszereinek hazai kidolgozásában és továbbfejlesztésében, környezetállósági vizsgálatok tervezése, vizsgálatok és mérések gyakorlati végrehajtása. Környezetállósági vizsgálatok természetes viszonyok között: (1960-64. Kína, 1973-76. Kuba), hazai és nemzetközi szabványosítási munka. Figyelemmel kísérte fenti szakterületeken a nemzetközi szakmai tevékenységet, rendszeresen írt beszámolókat és cikkeket hazai és nemzetközi műszaki-tudományos konferenciákra, a BME Mérnöktovábbképző Intézetében, a HTE rendezvényeken, folyóiratokban. GTE tag, nyelvtudása angol, spanyol, német. Jelenleg vállalkozóként angol műszaki fordító, műszaki tanácsadó fényvezető kábelek, koaxiális kábelek és csatlakozók témakörben.

Szántóné Huszár Sára

Született 1932-ben Hódmezővásárhelyen

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 47/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon, és még ebben az évben lépett be a Magyar Postához, ahol 1981-ig dolgozott a postai áramellátás területén. Munkája a tervezés, kivitelezés, helyszíni szerelés és hibaelhárítás területére terjedt ki országos szinten. Közben 1976-79 között az Algériai Postaügyi Minisztériumban dolgozott áramellátás szakértőként. Családi okok miatt 1981-ben Hódmezővásárhelyre költözött, itt a DÉMÁSZ üzemvitelénél dolgozott 1991-ig, ezután egyéni vállalkozóként tervezte a DÉMÁSZ és ATIVIZIG területén kis- és középfeszültségű hálózatokat, transzformátorállomásokat, tanyavillamosítást és szivattyútelepi rekonstrukciókat. Jelenleg egy kft keretén belül szakértői tevékenységet folytat.

Szebeni Péter

Született 1931-ben Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 73/1954-55.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a műszer és finommechanika szakon. Egyetemünkkel 1949-ben került kapcsolatba, amikor Gyulai Zoltán professzor előadásait demonstrátorként segítette a Természettudományi Társulatban. Hozzájárult ezzel a Kísérleti Fizika Tanszék munkájának széleskörű megismertetéséhez. Egyetemi tanulmányait 1950-ben kezdte és közben technikusként dolgozott a Műszeripari Kutató Intézetben. Légréssel bíró permanens mágneskörök légrés indukciójának időbeli változását tanulmányozta, majd hordozható mérőhíd és optikai hőmérsékletmérő kialakításán dolgozott. Ezután a relatív légnedvesség-mérő fejlesztése következett, az ebben alkalmazásra került kereszttekercses műszer volt a diploma dolgozatának témája is. Regisztráló műszerek egyes kérdéseivel, majd nyúlásmérő bélyegekkel foglalkozott és egyidejűleg további három félévet tanult egyetemünkön. Ezzel szerzett jogot az egyetem nappali tagozatán elnyerhető diplomára. A második diploma dolgozat témája a kereszttekercses műszer általánosabb megfogalmazása: a hányados-mérő volt. 1955-57 között a Dunai Repülőgépgyárban dolgozott, de onnan a forradalmi események után a Híradástechnikai Kutató Intézetbe került. Félvezető anyagok minősítő méréseivel és az ehhez szükséges eszközök kidolgozásával foglalkozott. Több tucat cikke jelent meg szakfolyóiratokban, és három találmányi bejelentésre kapott szabadalmat. Az 1967-68-ban indult új gazdasági mechanizmus következtében került a marketingcsoport élére, így kutatás-szervezéssel foglalkozott, majd 1970-ben a kereskedelmi osztály vezetésére kapott megbízást. 1983-tól kereskedelmi főosztályvezetőként dolgozott a Mikroelektronikai Vállalatnál. 1986-tól nyugdíjazásáig műszaki területen tevékenykedett. 1956-tól a Műszer és Finommechanikai Tanszék és a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola diploma dolgozatok bírálatára kérte fel.

Szlávik Ferenc

Született 1933-ban Nyíregyházán

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 37/1955-56.

1956 áprilisában szerezte meg diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Kara gyengeáramú szakán. A következő hónap májusában lépett az MTA Központi Fizikai Kutató Intézet (KFKI) kötelékébe. Tudományos segédmunkatársi, munkatársi, majd tudományos osztályvezetői besorolásban dolgozott. Az első években témavezető konstruktőr és kutató mérnök volt, majd a mérés- és műszertechnikai fejlesztés szélesebb körét irányította. Munkásságának első fázisa a hazai szilárdtest- és reaktorfizikai kutatások céljait szolgáló egyedi műszerek, mérő-, vezérlő és adatfeldolgozó berendezések létrehozását célozta. 1971-ben a KFKI műszaki igazgatóhelyettesévé, 1981-ben műszaki igazgatójává nevezték ki. Feladata elsősorban a kutatóközpont közös műszaki bázisának irányítása volt. Interdiszciplináris kutatásokat ebben az időszakban is végzett, elsősorban a számítógéppel segített elektrokardiológia területén. Közleményeinek, valamint szabadalmainak együttes száma meghaladta a százat. 1992-től 2005-ig a "KFKI-Campus" átfogó infrastrukturális ellátását biztosító KFKI Üzemeltető Kft. ügyvezető igazgatójaként dolgozott. 2005-től az MTA KFKI Atomenergia Kutató Intézet tanácsadója. Egyetemi előadásokat a Budapesti Műszaki Egyetemen Telemetriából, az Orvostovábbképző Egyetemen Számítógépes EKG-diagnosztikából, a Mérnöktovábbképző Intézetben Nukleáris Elektronikából tartott. Gyakorlatokat a BME-n számos tárgyból vezetett, leghosszabb ideig Hírközléselméletből. Szakértőként részt vett az MTA, az OMFB, az OAB és több más intézmény számára készített műszaki-tudományos-gazdasági tényfeltáró és prognosztikai, stratégiai döntés-előkészítő stb. tanulmányok kidolgozásában. Az orvostechnikai és a nagy értékű tudományos műszerek fejlesztésére, illetőleg beszerzésére irányuló országos pályázatok gondozásának magasabb szintjein is tevékenykedett. Főbb kitüntetései: Kiváló Feltaláló, Jánossy díj, Kruspér díj.

Szommerauer János

Született 1932-ben Pestszentlőrincen

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 17/1955-56

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki diplomáját. 1959-1985-ig a General Electric Guelph-i (Kanada) Transzformátorgyárban dolgozott. Tervezett magas feszültségű olajkapcsolókat, melyet a nagy kapacitású olaj transzformátorok feszültség szabályozására alkalmaztak, és a hozzá szükséges motorhajtású berendezéseket, valamint szabályozó áramköröket. Kidolgozta az olaj kapcsolók párhuzamos üzemeltetésének áramkörét (kettő vagy több transzformátor együttműködését), melyre szabadalmat kapott. Előadást tartott technikai konferenciákon a transzformátorkapcsolókról és szabályzó áramköreikről, 1968-ban, New York-ban, és 1982-ben Montreal-ban. 1983-1989 között tagja volt az "International Electrotechnical Commission"-nek mint Kanada képviselője a transzformátorok és a kapcsolók vonalán. 1985-1989 között a Federal Pioneer Winnipeg-i (Kanada) Transzformátorgyárban dolgozott, mint tervező mérnök. Itt nagy kapacitású olaj transzformátorokat tervezett. 1989-1996-ig a Hammond Manufacturing Guelph-i (Kanada) Transzformátorgyár tervező mérnöke volt, ahol száraz transzformátorokat tervezett. 1996-ban nyugdíjba vonult.

Tadeusz Jasinski

Született 1931-ben Lodzban

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma:25/1956-57.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki diplomáját az erősáramú szakon. Szakmai tevékenységét még ebben az évben kezdte meg a Lodzi Elektromontaz Villanyszerelő Vállalat tervezési laboratóriumában. Itt kidolgozta a magas és alacsonyfeszültségű előregyártott áramelosztók katalógusát. 1960-tól a Lodzi Papíripar Központi Műszaki Irodájában helyezkedett el, ahol az ellenőrző mérőműszereket tervező laboratórium, majd az automatikai és mérésügyi üzem vezetője, 1984-től műszaki és termelési igazgatóhelyettese volt. 1974-ben a regulátorok programozott irányítórendszerek találmányát szabadalmaztatta. 1979-ben a Lodzi Tudományegyetem közgazdasági-szociológia szakán másoddiplomát szerzett. 1990. novemberétől rokkant nyugdíjas.

Takács István

Született 1930-ban Szombathelyen

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 39/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Tanulmányai befejezése után a DÉDÁV keszthelyi üzletigazgatóságára helyezték. 1959-ig üzemvezető helyettes volt az ÉDÁSZ kapuvári üzemvezetőségén. Később a DÉMÁSZ üzemvezetője lett 1965-ig. Ezen 6 év alatt a faluvillamosításban, a Szelidi-tó villamosításában, a kalocsai 35/20 kV-os alállomás korszerűsítésében vett részt. Egy villamos baleset miatt állást változtatott, a Kalocsai Paprika Ipari Vállalatnál főenergetikus, az EKA kalocsai gyáregységében energetikus és munkavédelmi vezető volt. 1985-től 1990-ig, nyugdíjazásáig, a Kalocsai Állami Gazdaságnál dolgozott energetikus-munkavédelmi vezető és polgári védelmi vezető beosztásban. 1973-76 között felsőfokú munkavédelmi tanfolyamot végzett. 1978-ban munkavédelmi szakmérnöki oklevelet szerzett.

Takács Sándor

Született 1932-ben Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 125/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. Végzés után tanársegédként kezdett dolgozni az Elméleti Villamosságtan Tanszéken. Előadásokat és gyakorlatokat tartott az Elméleti villamosságtan és az Elektronfizika tárgyakból. 1960-63 között MTA aspiránsként a Távközlési Kutató Intézetben a fototron mázer fejlesztésében vett részt. 1963-ban adjunktusi kinevezéssel visszatért a tanszékre, ahol a fentiek mellett már a hálózatelmélet oktatásában is részt vett. Ezek képezték alapvető feladatait 1997-es nyugdíjazásáig. Közben több mint 10 éven át a B-oktatás Műszaki fizika szakán tanított, s ez a periódus máig kellemes emlék számára. Sok tehetséges, igen ambiciózus hallgatója volt, akik közül számosan ma már vezető állásokat töltenek be egyetemi -- köztük külföldi egyetemi -- és ipari posztokon. Tudományos érdeklődése a sztochasztikus mikrohullámú és optikai hullámterjedés, majd a kvantumelektronika és az optikai távközlés problémáira irányultak. Külföldi tanulmányútjain, valamint külföldi és hazai konferenciákon is e témaköröket tanulmányozta, ill. tartott előadásokat. Jelenleg a fotonikus kristályok és lehetséges távközlési alkalmazásaik kötik le érdeklődését. Több mint tíz éve hirdet meg és tart előadásokat a BME Mérnöki Továbbképző Intézetében. 5 könyvnek volt társszerzője, és több egyetemi jegyzetet is írt. Munkásságát a Munka Érdemrend ezüst fokozatával, a Felsőoktatás Kiváló Dolgozója kitüntetésekkel, HM elismerő oklevelekkel és jutalmakkal honorálták.

Thaler György

Született 1932-ben Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 141/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. Végzés után az egyetem a Magyar Posta Központi Kábelüzeméhez helyezte el. Itt nem sok közvetlen hasznát vette az egyetemi tanulmányainak, mivel akkoriban szokás volt, hogy az új postatiszt jelölteket a posta megismerteti a postai feladatokkal. A forradalom idején bőven volt feladata, a számtalan helyen elvágott kábeleket működőképessé kellet tenni. 1957-től a Központi Fizikai Kutató Intézet Elektronikai Főosztályára került. Itt első munkái a kozmikus sugárzás, és más magfizikai mérésekkel kapcsolatos voltak. A kozmikus sugárzás mérése a föld alatt, és magas hegyek ritka levegőjében abban az időben különösen érdekes feladat volt. A mérőberendezéseket hosszú idejű stabil működésre kellet tervezni, egy-egy mérés néha több évig tartott, mert a kozmikus sugárzás bizonyos periodicitásai ebbe a nagyságrendbe estek. A Mérések automatizálására és kiértékelésére nagyon korán számítógépeket használtak. Ugyanez a munkaterület lassan áttolódott műholdakra és a részecskegyorsítókra. Több műszert készítettek főleg szovjet együttműködéssel. 1992-ben vonult nyugdíjba.

Thaler Györgyné sz. Sipos Ilona

Született 1933-ban Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 95/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. Végzés után az egyetem a Mechanikai Mérőműszerek Gyárába helyezte el. 1957-ben felvették a Magyar Rádió Műszaki Igazgatóságára. Az Elektroakusztikai Osztályra került mint gyakorló mérnök, később mérnökként, aztán osztályvezetőként dolgozott, és mint főosztályvezető ment nyugdíjba 1993-ban. Kezdetben feladata a rádió műszaki berendezéseinek (magnetofonok, keverőasztalok, lemezjátszók, hangszórók, teljesítményerősítők) mérése volt. Később, mint "stúdiógazda" új stúdiórendszerek telepítése, vagy felújítása, mérése volt a feladata. A csöves erősítőrendszereket tranzisztoros berendezések váltották fel. Részt vett két központi kapcsolóterem fejlesztési és üzembe állítási munkálataiban, új berendezések specifikációinak kidolgozásában, ill. legyártásuk után gyári bemérésükön, és itthoni installációjukban. Részt vett a Magyar Rádió vidéki stúdiórendszer koncepciójának kialakításában és későbbi modernizálásában. Az új technikák megismeréséhez nagyban hozzájárultak külföldi tanulmányútjai, melyekre részben a Magyar Rádió küldte, részben pályázatok útján jutott. Angol és német nyelvtudása segítette ebben. 1 hónapot Cambridge-ben a Pye cégnél volt tanfolyamon, 10 hónapot töltött a RAI-nál Rómában és torinói kutatóintézetükben, ösztöndíjas volt német stúdióházakban és a Dán Rádiónál. Hosszú évek óta tagja az OPAKFI Tudományos Egyesületnek. Aktív éveiben sok szakmai fordítást végzett, nyugdíjas éveiben -- rendszertelenül -- de még mindig fordít angolról, németről.

Tomori Nándor

Született 1933-ban Szegeden

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 88/1955-56.

1956-ban szerezte villamosmérnöki diplomáját az erősáramú szakon. Kezdő mérnökként az Erőmű Tervező Iroda Erőmű I. Főosztályán, majd a Villamos Műszaki Osztályon dolgozott. 1959-ben áthelyezéssel került a Vegyiműveket Tervező Vállalathoz, ahol először, mint irányítótervező, majd szakosztályvezető, és később, mint osztályvezető dolgozott. 1964-66. között a Budapesti Műszaki Egyetemen Irányítástechnikai szakmérnök képzésben vett részt, majd 1966-ban szakmérnöki oklevelet szerzett. 1956-67 között mellékállásban óraadó tanár volt a Kandó Kálmán Híradásipari Technikumban. A VEGYTERV Nagyteljesítményi VILLAMOS Osztályán feladatai közé tartozott a különböző vegyi üzemek, vegyi kombinátorok villamos energia ellátása transzformátor állomásainak üzemi erőátvitelének, világításának, térvilágításának tervezése. Az 1970-es 1980-as években, a magyar vegyipar nagy felfutásának időszakában a külföldi technológiai berendezések energiaellátásának tervezése volt a feladata. 1975-től a TVK Polipropilén üzemeinek villamos tervezésében, a külföldi cégekkel folytatott szakmai tárgyalásokon vett részt. 1986-ban a Tengizben épülő Földgázüzemhez a VEGYTERV tervezte a felvonulási lakótábort, melynek villamos energia ellátása kialakításában volt feladata. 1998-ban a Százhalombattai Polisztirol üzemhez készítettek villamos terveket. 1990-ben a VEGYTERV-ből kiváló villamos tervezők megalakították a VTV- Elektroprojekt Kft-t. Ebben az új szervezeti formában folytatta tovább a villamos tervezői tevékenységét. Készített villamos terveket a Jászberényi ELEKTROLUX LEHEL Hűtőgépgyár bővítéséhez, a Jászárokszállási Hűtőgépgyár kialakításához. 1994-től kezdve, mint nyugdíjas villamos tervező 2000 végéig dolgozott tovább a VTV- Elektroprojekt Kft-ben, ahol rátért a számítógépes tervezésre. Azóta, mint egyéni vállalkozó vesz részt egykori fiatalabb kollégái villamos tervezési munkáiban.

Dr. Unk Jánosné sz. Kovács Edit

Született 1933-ban Makón

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma:75/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. 1956-1969 között az ÉVITERV, majd ÉM Szerelőipari Tervező Vállalat tervezője, irányító tervezőjeként villamos hálózatok, transzformátorállomások, erőátviteli berendezések és speciális világítástechnikai tervezések, művezetések, majd oktatása jelentette a fő feladatát. Publikációi, könyvei is e témára vonatkoznak. Erre az időszakra esett -- Kubában -- az első külföldi szakértői munkája is. 1969-1990-ig a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet energetikai irányító tervezője, regionális irodai műszaki infrastruktúra osztály vezetője, majd az utolsó 10 évben energia szakfőmérnökeként dolgozott. Főbb témái: városok, agglomerációk, régiók, majd az ország területfejlesztési, területrendezési komplex tervei, K+F munkák voltak. Ebben az időszakban 2,5 évet Irakban dolgozott villamos energetikai szakértőként. 1990-től napjainkig mint a PYLON Építési és Kereskedelmi Kft. alapítója és ügyvezetője, folyamatosan végez tervezői, szervezői munkát, országos, regionális, megyei és kistérségi komplex területfejlesztési koncepciók és programok tervezését, energetikai és megújuló energiaforrás hasznosítási projektek pályázati munkáit irányítja. Cégük jelenleg a Nyugat-Dunántúli Régió Fejlesztési Programja kidolgozói konzorciumában vesz részt. Évente 10-12 konferencián tartott előadásai e témához kötődnek, azon felül a BME Gazdasági és Társadalomtudományi Karon a Műszaki infrastruktúra tantárgy oktatásában vesz részt.

Vadon Miklós

Született 1932-ben Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 91/1953-54.

1954-ben a gyengeáramú szakon szerezte meg villamosmérnöki diplomáját. A diploma megszerzése után szakmai gyakorlatra a Borsod-megyei Moziüzem Vállalathoz került műszaki ellenőrnek. 1955-ben felmentést kapott a szakmai gyakorlat alól, Budapestre került a KGM Tervező Irodáihoz, majd az Erőmű Tervező Irodához. Ezeken a munkahelyeken szállítóberendezések, automatikák tervezésével foglalkozott. 1958-ban mérnöktanári kinevezést kapott a Bláthy Ottó Erősáramú Ipari Technikumba, ahol villamos jellegű tárgyakat oktatott. Később a Rádió-és Televízió Műszaki Igazgatósághoz helyezkedett el, itt a lakihegyi-, a diósdi-, a székesfehérvári rádió adóállomásokon, a szabadsághegyi TV adónál, a tárnoki vevőállomáson dolgozott, majd újra mérnöktanár a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban, ahol rádió adás-és vételtechnikát, elektrotechnikát tanított, és mérési gyakorlatokat vezetett. Szakmai munkája mellett a sportrepülésben is tevékenykedett, aranykoszorús repülő oktatóként elméleti és gyakorlati oktatást is végzett. 1992-ben nyugállományba vonult.

Varga László

Született 1932-ben Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 79/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. 1956-1960 között az Egyesült Villamosgépgyártó Vállalatnál tevékenykedett, mint próbatermi, illetve kutatómérnök. 1960-tól 1990-ben történt nyugdíjazásáig a Csepeli Papírgyárban, illetve a Papíripari Vállalatnál dolgozott. Itt a gyár villamos üzemvezetője, majd erőművezetője volt. Ezt követően a vállalat kutatóintézetének igazgatóhelyettese, főenergetikusa, majd a Műszaki Főosztály vezetője lett. Munkavédelmi szakmérnöki diplomát szerzett. A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségénél szakértői és tervezési munkákat végzett. Öt alkalommal kapta meg a Könnyűipari Kiváló Dolgozója címet. Oktatott a Könnyűipari Műszaki Főiskolán, és két tankönyvet írt. Nyugdíjba vonulása után még évekig egy Kft. Igazgatói tisztjét töltötte be.

Varga Szilvia

Született 1933-ban Budapesten

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 93/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét a gyengeáramú szakon. A diploma megszerzése után az Orion gyárban elektrotechnikai technológusként kezdett dolgozni szinte az első mérnöknőként. Megfelelő gyártástechnológiai és minőségellenőrzési tapasztalatot szerzett a rádió és televízió gyártás területén, így a RAVILL Vállalat minőségellenőrzési és áruátvételi osztály vezetője lett. Ezután a Magyar Szabványügyi Hivatal frissen megalakuló Minőségellenőrzési Főosztályára hívták meg, s munkáját a Gépipari Tudományos Egyesület is segítette. Nemzetközi konferenciákon ismerte meg a legújabb minőségügyi szempontokat, módszereket. Az European Organisation for Quality Control tagjaként az évi konferenciákra előadókat szervezett, a konferenciákon megismert új minőségi követelmények, technológiák, ellenőrzési módszerek hazai széleskörű megismertetésével és elterjesztésével foglalkozott. A minőségi bizonyítvány bevezetését is a jó külföldi tapasztalatok alapján javasolta. Az amerikai Orlando gyárban bevezetett "hibamentes munkamódszer" szervezéssel elérhető tapasztalatait széleskörűen ismertette. Ezután a NIMDOK-ban kiadványok szerkesztésével és összeállításával foglalkozott, majd a 90-es években az Ipari Informatikai Központban alkalmazták. Az ipari miniszter részére kellett figyelnie és összesítenie naprakészen a nemzetközi sajtóban megjelent energetikai cikkeket illetve anyagokat. Innen ment nyugdíjba 1990-ben. Nyugdíjasként 15 éven át angolt és németet tanított szakközépiskolákban.

Vass József

Született 1929-ben Fóton

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 56/1955-56

1956-ban az erősáramú szakon szerezte meg villamosmérnöki diplomáját. A diploma megszerzése után a Konverta Egyenirányító Gyárban kezdett dolgozni, mint tervezőmérnök. Hat éven át elsősorban a nagyteljesítményű, szabályozott egyenirányítókat és különböző célú berendezéseket tervezett, hazai és külföldi megrendelésekre egyaránt. 1961-ben a szelén elemek és az újonnan kifejlesztett germánium és szilicium diódagyártó üzemének vezetője lett. 1963-ban a gyárat az Egyesült Izzóhoz csatolták, és így nagymértékben felgyorsult a modern félvezetők és a különféle elektronikai berendezések tervezése és gyártása. 1963-ban kinevezték a gyár főtechnológusának, majd 1965-től gyárigazgató megbízást kapott, ami közel 15 évig tartott. Ez idő alatt tízszeresére nőtt a gyár termelése és azon fáradozott, hogy a nagyvállalaton belül egy versenyképes elektronikai bázis jöjjön létre. Ez a törekvése nem kapott támogatást, és elkeseredettségében, 1978-ban kilépett az Egyesült Izzóból. A felső vezetés még abban az évben több tárgyalás után visszahívta, és a nagyvállalat nemzetközi főosztályának vezetésével bízta meg. Innen vonult nyugállományba 1988-ban. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, többek között két miniszteri, valamint a Munka Érdemrend ezüst fokozatával.

Weiler György

Született 1932-ben Csóton

Villamosmérnöki oklevelét megszerezte, száma: 22/1955-56.

1956-ban szerezte meg villamosmérnöki oklevelét az erősáramú szakon. Tanulmányai befejezése után 1957-ig a Péti Nitrogénműveknél üzemmérnökként helyezkedett el. 1957-1988 között a Villamos Előszerelő Vállalat, majd a VBKM VILLESZ Gyárában tervező, tervező csoportvezető, főkonstruktőri beosztásban tevékenykedett. 1989-1997 között a belga tulajdonú Fabricom PVV-nél egységvezetőként dolgozott 1998-ban történt nyugdíjazásáig. Szakmai tevékenysége kiterjedt az erősáramú berendezések tervezésére, gyártására, üzemeltetésére, szerelésvezetésére, bel- és külföldön egyaránt.