Aranydiplomások 2004

 

Bácsi Antal

1930-ban született Hajdúböszörményben.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 33/1953-54.

1956-tól 26 éven át 1982-ig a MERT-nél dolgozott mint mérnök gépszakértő, mérnök­specialista, szakosztályvezető-helyettes, szakosztályvezető, majd főosztályvezető. 1982-től az AGROSZOLG Kutatási-fejlesztési és Szolgáltató Társaságnál volt főosztályvezető. 1993-ban vonult nyugállományba. Nyugdíjasként a Pagát Gold Részvénytársaság főmérnö­keként tevékenykedik. A villamosmérnöki szak elvégzése után beiratkozott a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karának levelező tagozatára. Gépészmérnöki diplomáját 1961-ben védte meg. Összesen mintegy kétévnyi kiküldetés során tanulmányozta az öszszes szocialista, valamint az angol, a nyugatnémet, az olasz, az egyiptomi gépgyártók mi­nősítési munkáját. Részt vett a magyar szabványosítási munkában.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Bereczky László

1932-ben született Pozsonyban.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 19/1953-54.

1963-ban felsőfokú külkereskedelmi technikusi végzettséget is szerzett, majd nemzetkö­zi marketing szakértői engedélyt kapott. Tevékenysége 1954 és 1959 között erőművi és villamos berendezésekkel kapcsolatos tervezési és kivitelezési munkákra terjedt ki. 1959-től külkereskedelmi tevékenységet folytatott. 1969-től 1991-ig a Ganz Villamossági Mű­veknél dolgozott, főként kereskedelmi és vállalkozási területen. Lényeges eredményeket ért el az export választék bővítésében, kereskedelmi és műszaki kooperációk létrehozásá­ban. A cégtől mint kereskedelmi főosztályvezető vált meg. 1994-ben a Ganz Gépgyárból vonult nyugállományba. Mint vállalkozó erőművi karbantartási munkákat végez, importál villamos speciális anyagokat, robottechnikai gyártási szakterületen beszállítóként működik közre, valamint erőművi területen külföldi cégeket képvisel.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Böhm János

1932-ben született Budapesten.

 Villamosmérnöki oklevelének száma: 55/1953-54.

Az Egyetem elvégzése után az Egyesült Izzóban helyezkedett el a képcső fejlesztésben. Ké­sőbb a félvezető osztályra került. Az 1956-os forradalom után Kanadába emigrált. 1957-ben az IBM-nél dolgozott Torontóban, 1958-ban Montrealba költözött, ahol a Canadian Marconinál a Doppler radarfejlesztésen alkalmazták. 1959 közepén a Northern Electric, a Northern Telecom elődje félvezetőket kezdett gyártani, és itt megtették a mérések felelő­sévé. Később a félvezető alkalmazásoknak lett a specialistája, ösztöndíjat kapott a North-erntől és 2 évet a GaAs kutatással foglalkozott a McGill egyetemen. Ennek a munkának több publikáció és szabadalom lett az eredménye. 1970-től az RCA-nál dolgozott egy mű­hold tervezésén. 1975-ben önállósította magát mint a Solid State Engineering vezetője és tulajdonosa. Jelenleg is itt tevékenykedik.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét

 

 

Czeiner Antal

1932-ben született Győrött.

 Villamosmérnöki oklevelének száma: 100/1953-54.

1954-ben a Magyar Posta Helyközi Távbeszélő Hivatalának budapesti erősítőállomására került. Kezdetben minőségellenőrzést és átvételi vizsgálatokat végzett a Budapesti Góc­üzem hatókörében, majd az első magyar gyártmányú 12 csatornás berendezés prototípus­vizsgáló bizottságának lett legifjabb tagja. Később önállóan végzett gyári és helyszíni átvé­teli vizsgálatokat. 1958-ban áthelyezték a HTH gyártó osztályának laboratóriumába, ahonnan rendszeresen vidékre járva eleinte átvételi vizsgálatokat végzett, majd váltott partnerekkel 3, 12, 60 csatornás átviteli rendszereket helyezett üzembe. Ennek során az első magyar távtáplált erősítők üzembe helyezését végezték, majd ennek földbeásott, tran­zisztoros változatát telepítették. 1975-ben áthelyezték a Helyközi Távbeszélő Igazgatóság Fejlesztési Osztályára csoportvezetőnek. A Vezérigazgatóság által kitűzött fejlesztési felada­tok irányítását és részben végrehajtását, valamint a nagyobb jelentőségű, bonyolult újítá­sok elbírálását végezte. Ennek során több éven keresztül naponta mérte helyközi áramkö­rök és áramkörnyalábok szintstabilitását, megszakadásait, szintugrásait. A munka elvégzéséhez szükséges műszereket specifikálta és legyártatta. Eközben a Vezérigazgató­ság a Nemzetközi Távközlési Unió Átviteli Rendszerek nevű Tanulmányi Bizottsága által vizsgált témákban is végzett méréséket, és állított össze erről mérési jegyzőkönyvet. Az ilyen jellegű munkája elismeréseként 1978-tól kezdve részt vett a Tanulmányi Bizottság munkájában. 1980-ban áthelyezték a Vezérigazgatóság Fejlesztéspolitikai Osztályára, ahol műszaki alaptervek megfogalmazása, egyeztetése és véglegesítése volt a feladata. 1992 őszén nyugállományba vonult. Először a MATÁV részére írt két szakkönyvet, majd a Hír­közlési Főfelügyelet megbízására írta meg a műszaki követelményeket, fogalomgyűjtemé­nyeket az ITU-T és ITU-R ajánlásai, valamint az ETSI szabványai alapján.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Czérna Ferenc

1931-ben született Szegeden.

 Villamosmérnöki oklevelének száma: 53/1953-54.

Harmadéves egyetemista korától a Ganz Villamossági Gyárban dolgozott délutánonként rö­vidített munkaidőben a villamos gépszerkesztésben. Az Egyetem elvégzése után itt végle­gesítették, és konstruktőrként részt vett az egyen- és váltakozó áramú motorok fejleszté­sében, tervezésében. 1958-ban a trakciós motorok gyártása felkerült a Győri Szerszámgépgyárba. A kedvező ajánlatot elfogadva áthelyezéssel Győrbe ment. Vezető konstruktőrként a villamos gépgyártás szervezése, beindítása lett a feladata. A trakciós motorokon kívül még hegesztődinamó és vagon légkondicionáló berendezések gyártásával bővült a profiljuk. 1960-ban egyesült a Győri Szerszámgépgyár és a Vagon- és Gépgyár RÁ­BA Magyar Vagon- és Gépgyár néven. A villamos gépgyártás lassan kiszorult, illetve meg­szűnt, helyette páncélozott harcjárművek és azok különböző változatainak gyártására tér­tek át. Ezen járművek elektromos és hírközlő, valamint különleges feladatokat ellátó berendezéseinek beépítését tervezte. Részt vett bel- és külföldi partnerekkel történő egyeztetéseken, próbautakat irányított. A hadiipari gyártás megszűnte után részt vett ka­mionok, traktorok, majd későbbiekben járóképes buszalvázak elektromos berendezései­nek tervezésében, dokumentációk készítésének irányításában. Munkakapcsolatot tartott bel- és külföldi partnerekkel. Utolsó jelentős munkáinak egyike a székesfehérvári Ikarusz gyárral közösen kialakított ún. tárgyaló busz volt, mely 1989-ben BNV nagydíjat kapott. A RÁBÁ-nál töltött idő alatt, kb. 30 éven keresztül a győri Gépipari Tudományos Egyesület­ben aktív tevékenységet folytatott.

Munkássága elismeréseként számos vállalati és miniszteri kitüntetésben részesült.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Csenár Imre

1930-ban született Röjtökmuzsajon.

 Villamosmérnöki oklevelének száma: 46/1953-54.

Kezdetben Győrött az ÉDÁSZ Vállalat Üzemviteli Osztályán dolgozott és a hálózati üzemza­varok ügyeit intézte. 1954-ben hozták létre az áramszolgáltatóknál a Körzeti Diszpécser Szolgálatokat (KDSZ), ahova 1955-ben áthelyezték beosztott mérnöknek. Ezt a szolgála­tot 1992-ig, nyugállományba vonulásáig látta el. A KDSZ-ben kezdetben az alkooperációs erőművek irányítását végezte. A hálózatok üzemirányításához ki kellett fejleszteni egy hír­közlő hálózatot, LB vonalakat az alállomások és üzemigazgatóságok felé. Ezt a 60-as évek­ben sikerült megfelelő szintre fejlesztenie. 1968-tól 25 éven át a Győri KDSZ aktívan részt vett az osztrák-magyar energiacsere lebonyolításában. A két rendszer miatti 20 kV-os ösz-szefogási tilalmak állandó odafigyelést kívántak. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület tag­jaként rész vett a Hálózati feszültségviszonyokat feldolgozó, a Villamos energia korlátozá­sok és az Üzemirányítás telemechanizálása munkabizottságokban. A vállalat megbízta a Magyar Elektrotechnikai Múzeummal való kapcsolattartással is. Ennek során még nagyon sok dolgot sikerült megmentenie az áramszolgáltatás régi eszközeiből. A gyűjtemény egy része állandó kiállításra került Győrött az RT igazgatósági épületében, a lépcsőházakban lévő vitrinekben.

Munkásságát Kiváló Dolgozó kitüntetéssel ismerték el. 2000-ben megkapta a MEE Győri Területi Szervezete által alapított Czigány Béla szakmai díjat.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Danka Miklós

1928-ban született Szombathelyen.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 10/1953-54.

1954-ben a Fővárosi Villamosvasút Vállalathoz helyezték, ahol különböző beosztásokban vasúti járművek üzemeltetésével, majd tervezésével foglalkozott, A BKV megalakulásakor, 1968-ban megbízták a Vállalatfejlesztési Osztály vezetésével. Feladata elsősorban az új jár­művek és berendezések beszerzésének és üzembe állításának irányítása volt. 1976-ban a Vasúti Jármű műszaki főmérnökévé nevezték ki, a járművek karbantartását szervezte és a fejlesztésükkel foglalkozott. 1987-ben műszaki főtanácsosi címet kapott. Ebben a munka­körben dolgozott 1992-ben történt nyugállományba vonulásáig. Munkahelyi tevékenysé­géhez kapcsolódó témakörökben megjelent 4 szakkönyve és 5 szakközépiskolai tanköny­ve a Műszaki Könyvkiadónál, továbbá 8 oktatási jegyzete a Közlekedési Dokumentációs Vállalat, illetve a Mérnöktovábbképző Intézet gondozásában. Számos tanulmány kidolgo­zásában vett részt az OMFB, a KTE és a GTE megbízásából. Több előadást tartott meghí­vott előadóként a Mérnöktovábbképző, a BKV és a BME felkérésére. Rendszeresen kapott felkéréseket diplomatervek bírálatára, opponensi és államvizsga bizottsági feladatok ellá­tására is. Nyugdíjba vonulása után vállalati megbízások alapján részt vett a korszerű szaggatós és aszinkron hajtású városi járművek (debreceni villamos, Ganz-Metro, Ganz-Ansal-do csuklós villamos, OBUS-KIEPE trolibusz) fejlesztésében és gyártásában, továbbá korszerű diagnosztikai berendezések tervezésében, üzembe állításában.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Farkas Ferenc

1932-ben született Kispáliban.

Villamosmérnöki (hadmérnöki) oklevelének száma: 3/1953-54.

1954-től 1956-ig a Haditechnikai Intézet klíma-laboratóriumában végezte munkáját. 1956 és 1992 között a Fémipari Kutató Intézetben, illetve átszervezés után az Alumíniumipari Tervező és Kutató Intézetben dolgozott mint a Mérés- és Műszertechnikai Laboratórium vezetője. 1972 - 1973-ban szakmérnöki oktatásban vett részt és 1974-ben integrált áramkörös szakmérnöki oklevelet szerzett. 1992-ben vonult nyugállományba. Az intézetben a timföldgyártáshoz és az alumínium-kohászathoz szükséges mérőberendezések fejleszté­sén munkálkodott, illetve ezen műszerek gyártását szervezte. A mintegy 35 éves munka során kb. 50 publikációja jelent meg és 8 szabadalma született. Az általuk gyártott mű­szerek Németországtól Kínáig használatosak voltak nem csak az alumíniumiparban, hanem egyéb alkalmazások kapcsán is.

Munkássága elismeréseként megkapta a Kiváló Feltaláló bronz, ezüst, majd arany fokoza­tát.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Fontányi Gábor

1929-ben született Somogyváron.

 Villamosmérnöki oklevelének száma: 105/1953/54.

1955-től az ÉM. Villanyszerelő Vállalatnál főművezetőként nagy állami beruházások villany­szerelési munkáit vezette. 1958 és 1962 között az ÉM. Szerelőipari Igazgatóságán ellátta az előszerelő és felvonószerelő vállalatok szakmai irányítását. 1964-ig az Építésgazdasági és Szervezési Intézetben az épületgépészeti árképzési feladatokat irányította. 1963-ban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen külker-közgazdász oklevelet szerzett. 1964-ben az általa kidolgozott műanyagcsöves villamos szerelési mód gyártásának meg­szervezése érdekében kikérte a Villamosszigetelő és Műanyaggyár, ahol az újonnan gyár­tott szerelési anyagok újításai, illetve tervei alapján készültek. A szabadalma alapján gyár­tott pisztoly és az általa kifejlesztett és gyártatott tartozékok alapján a szögbelövési eljárás 1961-től vált lehetővé Magyarországon. A gyártás sikeres beindítása után visszatért az építőiparba és 1965-től 1980-ig az ÉM. Típustervező és Tervezésfejlesztő Intézetnél az épületvillamossági és felvonó ágazat tipizálási, szabványosítási, és gyártóművi háttér-ko­ordinációs feladatait végezte. 1985-ig négy nagyvállalat közös alapítású fejlesztéssel, ter­vezéssel és gyártással foglalkozó UNIMONTAGE Gt.-jét igazgatta. 1985-ben előnyugdíjba ment és szabadalmai megvalósításával foglalkozott. 1989-től részt vett a rendszerváltoz­tatásban. Az első kormányban mint rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter 1994-ig, nyugállományba vonulásáig szolgált. 1995-ben Bt-t alapított, melynek fő tevékenysé­gi területe a megújuló energiaforrások hasznosítása volt. A MEE-nek 1955 óta tagja. Alapítója és vezetője volt a Kiállítási és Propaganda Bizottságnak. Vezette a MEE-ben mű­ködő Szélenergia Munkabizottságot. Részt vett a megújuló energia törvénytervezet kidol­gozásában.

Munkásságát feltalálói aranyéremmel és 1995-ben Nagy Ezüstkereszt a Csillaggal kitünte­téssel ismerték el.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Dr. Gábor Emilné Szirmai Katalin

1930-ban született Budapesten.

 Villamosmérnöki oklevelének száma: 76/1952-53.

1953 őszétől, elvégezve Egyetemünk Villamosmérnöki Karán a Híradástechnikai szakot, 13 éven át a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban dolgozott. További munkahelyei a BUDAVOX Külkereskedelmi Vállalat, a Számítástechnikai Koordinációs Intézet, az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár és az OMEX Kft. voltak. Ez utóbbiaknál híradás­technikai és számítástechnikai berendezések exportjával és importjával, majd on-line adat­keresés kül- és belkereskedelmével foglalkozott, az utolsó években már nyugdíjasként. Ide­gen nyelvekből négy szakmai vizsgát tett: angol, német és spanyol nyelvből felsőfokút, francia nyelvből középfokút.

Munkásságát a Kohó- és Gépipari Minisztérium Kiváló Dolgozó kitüntetéssel ismerte el.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Galgóczy Antal

1930-ban született Bánhidán.

 Villamosmérnöki oklevelének száma: 15/1953-54.

Az egyetemi tanulmányok befejezése után a Tatabányai Szénbányákhoz kérte felvételét mint okleveles villamosmérnök. Ez a vállalat volt az egyetlen állandó munkahelye nyugál­lományba vonulásáig. 1954 és 1957 között a vállalat központi gépészeti és villamos üze­mében mint beosztott mérnök, üzemi önálló mérnök, ezt követően 1970-ig a vállalati köz­ponton belül villamos csoportvezető mérnök, villamos osztályvezető főmérnök, 1985-ig a Gépészeti és Villamossági Főosztály főosztályvezető főmérnöke és végül 1985-től beteg­sége miatt műszaki tanácsadó főmérnöke volt. Hozzá, illetve felügyelete és ellenőrzése alá tartozott a Tatabányai Szénbányák 14 bányaüzemének földalatti és összes külszíni villamos létesítményeinek üzemeltetési, ellenőrzési, felügyeleti stb. feladatainak megszervezése és ellátása. Mindez igen nagy felelősséggel járt. Közben munkaidején túl több mint 30 évig villamos szaktárgyakat tanított a Villamosipari Technikum tatabányai levelező tagozatán.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Gara György

1932-ben született Budapesten.

 Villamosmérnöki oklevelének száma: 94/1953-54.

1954-ben a Finommechanikai Vállalathoz került, radarállomások vizsgálatával és minőség­biztosításával foglalkozott. A forradalom leverése után Londonba ment és hét évig az Epsylon R&D, Vectron Electrophysics-nek dolgozott. Ennek során mágneses hangrögzíté­si problémákat kellett megoldania, sokcsatornás rendszert és mágneses fejeket tervezett. Legnagyobb élménye az volt, hogy együtt dolgozhatott Gábor Dénes Nobel-díjas profesz-szorral egy Vocoder rendszer kialakításában, majd gyakorlati bevezetésében. 1964-től a Standard Telephones & Cables alkalmazta mint fejlesztésvezetőt. Folytatta a crossbar rendszerek fejlesztését és elkezdett egy mini-crossbar vezérlésén dolgozni. Egy privát köz­pont fejlesztését vezette, ami Pulse Amplitude Modullationt alkalmazott. Ezt követően két évig a GEC Hirst Laboratórium rendszerfejlesztési csoportjának volt a tagja. Áttelepülve Kanadába, 25 évig a kapcsolástechnikai problémák megoldásán fáradozott. A Northern Electric/Bell Northern Research (később NorTel Networks) tudományos részlegének tagja és műszaki igazgatója volt. Aktív közreműködésével végezték a tároltprogram-vezérlésű digitális központcsalád (DMS) minden fejlesztési lépését. Kidolgozta ennek használatát üz­leti alkalmazásokra (1BN), ami a Private Virtual Network elveit alkalmazta. Bevezetésére 1981-ben Torontóban került sor. Tanulmányt készített a fényvezetők megjelenése után azok hálózati alkalmazására, különös tekintettel a hozzáférési hálózatok megvalósítására. Nyugdíjazása után tanácsadóként az IP alapú beszédtovábbítással, a VoIP-val és a fix veze­ték nélküli hozzáférő hálózatokkal foglalkozott. Munkája általános érvényű megállapítása­it és újdonságait az IEEE és a BNR által kiadott Telesys újságokban közölték.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Hamza Andor

1930-ban született Mezőtúron.

 Villamosmérnöki oklevelének száma: 32/1953-54.

Az Egyedi Kismotorgyár Gyártmánytervezési Osztályán kezdte pályafutását mint számító-mérnök, majd a cég nevének megváltoztatása után, 1970-től a Különleges Villamosgép-gyárban mint számítási csoportvezető dolgozott. Az 1980-as évek elején több budapesti villamosgépgyár (Villamosgép- és Kábelgyár, Dinamó) összevonásával megalakult az Egyesült Villamosgépgyár. Ennek Villamosgépfejlesztési Főosztályán belül volt a különleges gépek Fejlesztési Osztálya, amelynek vezetésére kapott megbízást. Mint műszaki tanácsos 1991-ben vonult nyugállományba.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.

 

 

Horváth András

1927-ben született Budapesten.

 Villamosszakmérnöki oklevelének száma: 757/1953.Éá.II/163.

A Villamoserőmű Tervező és Szerelő Vállalat volt az első munkahelye, ahol a Tervezési Fő­osztályon tervezőként dolgozott. Rövid időn belül csoportvezetői kinevezést kapott. Ellen­nyomásos erőmüvek, időnként alállomási és ipartelepi energiaelosztás tervezését végezte. Kiemelt munkát jelentett számára az első exporttervezési feladat, a marosújvári Szódagyá­ri Erőmű terveinek elkészítése. Ezt további export munkák követték, így az egyiptomi El-Tabbin és a kínai Wang-Ting erőművek. Később a Kőbányai Fűtőerőmű keretében London­ban és Frankfurtban együtt dolgozott angol és német tervezőkkel. A 60-as évek végén kinevezték tervezési és fejlesztési főosztályvezetővé. Ehhez az időszakhoz kötődik a villa­mos energiaelosztás élet- és vagyonbiztonságának intenzív kutatása, amelyben jelentős szerepet vállalt mind rendszerében, mind a berendezések konstrukciójában. A 70-es évek első felében indult a Paksi Atomerőmű létesítése, amelynek tervezésében kezdettől fogva részt vett. A 60. életéve betöltése után nyugállományba vonult. Nyugdíjasként mind a mai napig tovább dolgozik. 1991-ig a Villamos Szerelvénytechnika KSZ-nél főmérnök volt, ezt követően a Siemensnél tervezőként dolgozott. 1996 óta egyéni vállalkozó és alapvetően a Siemens részére végez tervezési feladatokat. Mérnöki pályafutása alatt társadalmi aktivis­taként a MEE-ben tevékenykedett.

A munkájáért rendszeresen elismerést és kitüntetést kapott, így többek között elnyerte az MVMT-től a Jedlik Ányos-díjat és a MEE-től a Déri-díjat.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Horváth László

1931-ben született Budapesten.

 Villamosmérnöki oklevelének száma: 51/1953-54.

Első és egyetlen munkahelye a Magyar Posta, illetve jogutóda, a MATÁV volt. A Posta Köz­ponti Távíróhivatalban üzemmérnök, műszaki osztályvezető, majd 1962-től a hivatal fő­mérnöke volt. Az üzemvitelt, majd a fejlesztést és a beruházást irányította. 1965-től a Pos­ta Vezérigazgatóság távlati fejlesztési ügyosztályán legfontosabb feladatként az adatátvitel hazai bevezetésének megszervezését és irányítását kapta. Ennek keretében a Számítás­technikai Tárcaközi Bizottság megbízott tagjaként 1989-ig részt vett az adatátviteli szol­gáltatás koordinálásában. 1978 és 1990 között a Posta, majd a MATÁV hálózatok és di­gitális szolgáltatások üzemviteli ügyosztályát irányította. 2000 és 2003 között ellátta a MATÁV Befektetési Igazgatóságának műszaki igazgatói tisztjét. 2003-tól független táv­közlési szakértő. Postai munkaviszonya mellett különböző iparvállalatoknál részt vett a távíró és adatátviteli berendezések fejlesztésében. E területen több szabadalmat nyert. Szakértőként közreműködött számos OMFB tanulmány kidolgozásában. A számítástech­nika területén közreműködött az első magyar számítógép fejlesztésében, majd 1969 és 1980 között az Egységes Számítógép Rendszer (ESZR) adatátviteli munkacsoportjának magyar tagja volt. A bécsi leszerelési és bizalomerősítő konferencián (Negotiation on Con-fidence- and Security-Building Measures in Europe) 1989 és 1991 között mint műszaki szakértő vett részt. Az Egyetemünkön szervezett első átviteltechnikai szakmérnöki szakon 1968-69-ben Gordos Gézával és Varga Andrással együtt oktatta az adatátvitel tantárgyat. Az előadások anyagát a Tankönyvkiadó megjelentette. Ezután évekig az Állami Vizsgabi­zottság tagja volt. Kézikönyvek, mint a "Pattantyús" és a Távközlési Kézikönyv társzerző­je, távközlési kiadványok lektora volt. Mint független szakértő 1965-től 2002-ig ügyveze­tő titkára volt a Koncessziós Távbeszélő Szolgáltatók szövetségének. 2002-től a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács elnöke.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét

 

 

Ipacs Miklós

1928-ban született Tarnaleleszen.

 Villamosszakmérnöki oklevelének száma: 1264/1954.Eá. I/152.

1950 és 1959 között a Ganz Villamossági Műveknél mint villanyszerelő, méréstechnikus, próbatermi mérnök, gyártmánytervező és üzemmérnök tevékenykedett. Ezt követően a Mertcontrolnál - külföldi szolgálatokkal megszakítva - elektromos osztályvezetőként, köz­ponti osztályvezetőként, kirendeltség főosztályvezetőként, fejlesztésvezetőként dolgozott. 1993-ig a MEDICOR vezérigazgatójának tanácsadója, majd a minőségtanács titkára volt. Tevékenysége elsősorban a minőségrendszer és a labor-akkreditálás felkészítésére terjedt ki. 1989-től 1993-ig a Tungsram alkalmazta mint nyugdíjas szakértőt. Minőségrendszer értékeléssel, fejlesztés-tanúsításai - amelyet a MEEI mint nemzetközileg akkreditált labo­ratórium elfogadott -. valamint a Taguchi módszerek feldolgozásával és bemutatásával bíz­ták meg. Külföldi szolgálatai során volt a Külkereskedelmi Minisztérium kereskedelmi tit­kára Kalkuttában, Unido-Vienna szakértő, majd szaktanácsadó. Damaszkuszban laborvizsgálattal és kalibrálás fejlesztéssel, 4 labor értékelésével és akkreditálásra való fel­készítésével, Ankarában nemzeti minőségszabályozó rendszer kialakításával, Bagdadban minőségrendszer, statisztikai módszer bevezetésével foglalkozott. Mintegy 40 szakcikke jelent meg hazai és külföldi folyóiratokban. Számos előadást tartott.

Munkásságát Kiváló Dolgozó és Kiváló Munkáért kitüntetéssel ismerték el.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Kerényi László

1932-ben született Újpesten.

 Villamosmérnöki oklevelének száma: 40/1953-54.

1954-től egyedüli munkahelye a Tungsram Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. volt. Munkahelyi beosztásai: technológus (1954-56), üzemvezető (1956-59), gyáregységi fő­technológus (1959-62), nagyvállalati szakmai főtechnológus (1963-72), gyárigazgató (1973-81), létesítményigazgató (Bagdad. Irak kulcsrakész lámpagyár létesítése, majd üzemeltetése 1982-87), irodavezető (külföldi létesítmények irodája 1987-91), létesítményigazgató (Suwon, Déi-Korea, fénycsőgyártó létesítmény 1991-92), létesítményigazgató (Rasht, Irán, fénycsőgyártó létesítmény 1992-93). 1992-ben vonult nyugállomány­ba. Mint nyugdíjas a legnagyobb indonéziai lámpagyárnál volt szaktanácsadó (1996-97). 1993-tól vállalkozó. Cégtulajdonosa és ügyvezető igazgatója a LUX-CONSULT ipari, Keres­kedelmi Szolgáltató és Tanácsadó Kft-nek. Munkahelyén fokozatosan bekapcsolódott a vá­kuumtechnikai wolfrámfém fejlesztési munkáiba és aspirantúra keretében az azt alátá­masztó kutatásokba. Tagja volt az MTA Műszaki Tudományok Osztálya Híradástechnikai Bizottságának, a Nemzetközi Porkohászati Társaságnak (1957-70). Műszaki titkára a Magasolvadáspontú Fémek Albizottságának (1961-63). Óraadóként tanított a Kandó Kál­mán Villamosipari Műszaki Főiskolán (1969-72). Szerzője az Anyagtechnológia c. főiskolai tankönyvnek. Gyakorlatvezetője volt a BME Villamosmérnöki Karán folyó szakmérnök-kép­zésnek.

Munkásságát a Munka Érdemrend ezüst fokozatával, és a GE Tungsram vezérigazgatói díj­jal ismerték el.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Kiss István

1928~ban született Budapesten.

Villamosszakmérnöki oklevelének száma: 1296/1954.E.á. I/161.

1953 és 1956 között a Kontakta Villamos Szerelési Anyagok Gyárában a Műszaki Ellenőr­zési Osztály vezetője és főkonstruktőr-helyettese volt. Ezt követően német nyelvtudása alapján a Transelektro Magyar Villamossági Külkereskedelmi Vállalat mint mérnök-üzletkö­tőt és osztályvezetőt alkalmazta. 1958-tól 1963-ig a Berlini Nagykövetség kereskedelmi osztályán első kereskedelmi titkárként ellátta a hazai elektromos és műszertechnikai vál­lalatok képviseletét. 1963-tól a Transelektro főosztályvezető-helyettese volt, majd 1974-ig a Transelektro és az Elektroimpex vállalatok megnövekedett feladatai miatt önálló kép­viseletet látott el. 1974 és 1978 között az Elektroimpex Külkereskedelmi Vállalatnál főosztályvezető-helyettesi munkakörben dolgozott. Ezután 1982-ig svédországi kikülde­tésben a Magyar Nagykövetség Kereskedelmi Osztályán első kereskedelmi titkárként az elektromos vállalatok képviseletét látta el. 1986-ig az Ipari Minisztérium alkalmazta főta­nácsadóként. 1987-ben nyugállományba vonult, és egy évig a Magyar Híradástechnikai Egyesülés főelőadója volt, 1988-ban megalapította a vegyes tulajdonú "Info-Soft" számí­tástechnikai, fejlesztő, tanácsadó Kft-t. 1991-ben létrehozta a saját tulajdonú Ipar Marke­ting Cooperáció Kft.-t. amely a mai napig eredményesen működik.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Koller Ferenc

1929-ben született Erkátán.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 17/1953-54.

A diploma megvédése után, 1955 januárjától a Ganz Villamossági Művek Transzformátor­tervezési Főosztályán kezdett dolgozni. Az első két évben szerkesztő volt a konstrukciós részlegnél, majd a különleges transzformátorok számítási irodájába került mint számító mérnök. Munkaterülete vasúti, kemence- és egyenirányítás-transzformátorok és különleges fojtótekercsek volt. Ezen az osztályon dolgozott 1985-ig mint kiemelt számítómérnök, majd 1985-től mint osztályvezető. 1992-ben vonult nyugállományba. 1993-tól 2002-ig a gyár vasúti transzformátorok, fojtótekercsek és kemence transzformátorok ajánlati terve­inek elkészítésére szerződtette.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

László Pál

1922-ben született Kiskőrösön.

Villamosszakmérnöki oklevelének száma: 1224/1954.Eá.I/163.

Kezdetben az Egyesült Villamos Gépgyár Gyártmányfejlesztési Osztályán helyezkedett el, ahol a villamosellenállás-fűtésű ipari kemencék és technológiai sorok szakterületére speci­alizálódott. 1965-ben a profil a Kohászati Gyárépítő Vállalathoz került. Ekkor megbízták a Villamos Kemence Tervezési Osztály vezetésével. Hazai megrendelésre fejlesztették ki az alumíniumipari, öntő és hőkezelő kemencék és technológiai sorok, a színesfém és az acél­ipari különböző hőfokú és technológiai célra alkalmas berendezéseket. 1969-től 1979-ig a Mérnöktovábbképző Intézet felkérésére előadásokat tartott a villamosellenállás-fűtésű ke­mencék és berendezések felépítéséről, tervezési és gyártási problémáiról. 1969-ben a III. Villamos Hőtechnikai Konferencián előadást tartott a villamos fűtésű gázfázisú temperáló kemencéről. Előadása 1970-ben megjelent az Elektrotechnika és öntöde című szaklapban. 1981-ben az Országos Találmányi Hivatal közzétette a "Könnyen építhető és javítható el­lenállás-fűtésű kemencék" című szabadalmát. A Kohó- és Gépipari Minisztérium 1970-től a villamosellenállás-fűtés szakterületén hivatásszerű szakértői tevékenység végzésére jo­gosította fel. Tagja volt a Magyar Villamos Hőtechnikai Bizottságnak, a Villamosipari Ke­mencék Szabványosítási Bizottságának. 1982-ben nyugállományba vonult

Munkássága elismeréseként 1982-ben megkapta a Magyar Népköztársaság Miniszterta­nácsától a Kiváló Munkáért kitüntetést.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Märginean Gheorghe

1930-ban született Romániában, Cräciunelu de Josban.

 Villamosmérnöki oklevelének száma: 79/1952-53.

A Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán megszerezve kitüntetéses villamos­mérnöki oklevelét, visszatért Romániába. 1963 és 1966 között posztgraduális képzésen vett részt a Bukaresti Műszaki Egyetem Közgadaság-Technika szakán, 1966-ban gazdasá­gi mérnök oklevelet szerzett. Szakmai ismereteit és a magyarországi elektrotechnikai üze­mekben szerzett tapasztalatait a Román vasútvonalakon használta fel a villamos vontatás bevezetésére. Szakmai tevékenységét az Arad Podgoria Területi Vasútnál fejtette ki, és ami­kor a Román Állami Vasút fő vonalain bevezették a villamosáram használatát, Romániában az első villamosított vasúti szakasz vezetője volt a Brassói-Predeál vasútvonalon. 1966-tól 1978-ig az Electroprecizia Sacele (Hétfalusi) üzemtervezési, műszaki ellenőrzési és szer­vezési részlegén művezetői állást töltött be. Ezt követően 1986-ig az Autocamioane Brasov üzem tervezési és szervezési részlegén irodavezetőként tevékenykedett. 1990-ben a Brassói Vasúttól vonult nyugállományba.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Mészáros Antal

1927-ben született Esztergomban.

 Villamosszakmérnöki oklevelének száma: 1298/1954.Eá.II/024.

1954 szeptemberében a Budapesti Villamos Teherelosztóba vezényelték, ahol a sikeres vizsgák után önálló ügyeletes-irányító-mérnöki beosztást nyert. 1969-ben a 24 órás teher­elosztói szolgálat, az ezzel járó állandó stressz miatt kérte az Elektromos Művek vezető­ségét, hogy a Magyar Villamos Művek Tröszthöz helyezzék át. Ezután kezdte meg szolgá­latát az MVMT Hálózati Üzemviteli Főosztályán. Itt az Áramszolgáltatói Szervezet korszerűsítése, a vállalati transzformátor javító műhelyek fejlesztése, balesetek kivizsgálá­sa, elemzése, a középfeszültségű hálózati berendezések sérülésének számítógépes vizsgá­lata lett a feladata. Közel ötven éves munkaviszonya után, 1987-ben vonult nyugállomány­ba. Tíz évig aktív tevékenységet folytatott a Magyar Elektrotechnikai Egyesület különböző munkabizottságaiban. Publikációinak száma jelentős.

Munkásságát az MVMT Kiváló Dolgozó kitüntetéssel ismerte el.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Morva Tibor

1932-ben született Budapesten.

 Villamosmérnöki oklevelének száma: 74/1953-54.

Mérnöki pályafutását 1955-ben az akkori Klement Gottwald (régebben Ganz) Villamossá­gi Gyár transzformátor üzemegységének próbatermében kezdte. Az 1956-os események után külföldre távozott, és Svájcban telepedett le. Szakmai tevékenységét 1957-ben Hirschtalban, az Emil Pfiffner AG-nál folytatta, ahol áram- és feszültségváltók fejlesztésé­nek számítási és gyakorlati problémáival foglalkozott. A cégnél kidolgozta egy nagyfeszült­ségű próbaterem, valamint a mérőváltók hitelesítéséhez szükséges berendezések terveit. 1960-ban Aarauban a Sprecher & Schuh AG-hoz szerződött. A vállalat nagyfeszültségű la­boratóriumában teljesítménykapcsolók, túlfeszültség-védelmi berendezések és mérőváltók fejlesztésén tevékenykedett {maximális feszültségszint: 750 KV). Részt vett egy új nagy­feszültségű laboratórium megtervezésében. A munkák kezdetétől aktívan közreműködött a 245 KV feszültségű, tokozott SF6 gázszigetelésű kapcsolóállomások fejlesztésében. 1966-ban hajlított koaxiális csőrendszerekben fellépő elektromos térerősség meghatáro­zására szolgáló kézi közelítő számítási eljárást publikált, mert akkoriban erre szolgáló szá­mítógépes program még nem volt ismeretes. 1968-tól 1983-ig a Sprecher & Schuh AG Szabadalmi Osztályát vezette. 1983-ban Aarauban "Morva Patentdienste" néven saját sza­badalmi irodát nyitott. Szabadfoglalkozású európai szabadalmi ügyvivőként - mint a mün­cheni székhelyű Európai Szabadalmi Hivatal megbízottja - ma is aktívan dolgozik. Szakmai eredményeit cikkekben tette közzé.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Nagy István

1931-ben született Kisvárdán.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 118/1953-54.

1954-ben - mint szakmai gyakorlatra kötelezett - Debrecenben a Tiszántúli Áramszolgál­tató Vállalat szolgálatába állt. A napi munkafeladatok mellett itt kellett elkészítenie diplo­matervét. A gyakorlati idő alatt megszerette a villamos erőművi vállalat tevékenységét, mun­kaviszonya véglegessé vált. A vállalatnál csaknem minden műszaki szakterületen tevékenykedett. A beosztott mérnöki munkakört követően volt önálló mérnök, kiemelt mérnök, csoportvezető, üzletigazgatósági főmérnök, majd a vállalati központban főmechanikus, munka- és üzemszervezési vezető, fogyasztói műszaki osztályvezető, végül az Üzemviteli Osztály vezetője. A részvénytársasággá alakult vállalattól 1992-ben üzemviteli osztályvezetőként vonult nyugállományba. 1964-ben Egyetemünk Gépészmérnöki Karán a Gazdasági mérnöki szak energiagazdálkodási ágazaton végbizonyítványt szerzett. Munka­viszonya során a vállalat, illetve az MVM Rt. kiküldöttjeként számos külföldi szakmai ta­nulmányúton vett részt. Számos országban működött közre szakmai szabvány, műszaki utasítás, típusterv kidolgozásában. 1962-ben óraadó tanárként részt vett Debrecenben a vállalat közreműködésével beindított villamosenergia-ipari technikus képzésben. Ennek kapcsán több szakközépiskolában volt érettségi, illetve technikus minősítő vizsgán elnök. Bekapcsolódott a cégen belül szervezett különböző oktatási feladatokba. A Magyar Elekt­rotechnikai Egyesület keretei között szervezett tanfolyamokon sok esetben oktatóként, vizsgáztatóként vett, illetve vesz részt. Jelenleg is óraadóként tanít az Erdei Gruz Tibor Kö­zépiskola villamos levelező tagozatán villamos művek, anyagismeret és minőségbiztosítás tantárgyakat.

Munkásságát Kiváló Dolgozó és Kiváló Újító kitüntetésekkel ismerték el.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Nemes László

1927-ben született Monoron.

 Villamosmérnöki (hadmérnöki) oklevelének száma: 12/1953-54.

Oklevele megszerzése után a Néphadsereg rádiólokátor-technikai alakulatához kapott be­osztást. Ebben a munkakörben a távolfelderítő lokátorok nagyjavítás utáni installálását, majd a kezelő szaktisztek szakmai továbbképzését végezte. A HM-nél 1957-ben ez a be­osztás megszűnt, így az Orion Rádió Villamossági Gyár Televízió Fejlesztési Osztályára ke­rült gyártmányfejlesztői munkakörbe. Kifejlesztette az akkori idők legnépszerűbb fekete-fehér Orion TV vevőkészülék prototípusát. Az Orion gyár Fejlesztő Laboratóriuma 1958-ban kezdett el foglalkozni színes TV vevőkészülék fejlesztésével. 1960-ban meghívást kapott a BME Rádiótechnikai Tanszékére dr. Bartha István professzortól, az irányításával megindu­ló kutató csoportba. 1966-ban áthelyezéssel a Távközlési Kutató Intézetbe került. Az in­tézetben kezdetben az Orion gyár részére folytatta a színes TV vevőkészülékek gyártásá­hoz szükséges alapegységek kutatását, kifejlesztését, majd 1974-ben megbízták egy fiatal mérnökökből álló tudományos osztály vezetésével. Ez a megbízatása 1987-ig, nyugállo­mányba vonulásáig tartott. Az Orion gyárban, majd a TKl-ban kutató-fejlesztő munkája mellett több szakmai előadást és tanfolyamot tartott. A színes TV technikáról rendszere­sen adott elő tudományos fórumokon és számos cikke jelent meg szakmai folyóiratokban. A HTE-nek 1957 óta aktív tagja. Az Egyesületben az általa kutatott témákban számtalan előadáson számolt be az elért eredményekről. 2001-ig a Magyar Elektronikai Informatikai Szövetség külső munkatársaként dolgozott.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Ormay József

1932-ben született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 7/1953-54.

Első munkahelye az Országos Mérésügyi Hivatal volt, ahol az elektromos laboratóriumban elsősorban villamos mérőműszerek hitelesítésével foglalkozott. Emellett a precíziós mű­szerek ellenőrzési-mérési pontosságának fejlesztése volt a feladata. Később az Elektroni­kus Mérések Osztályára helyezték. Önálló munkakörként kapta meg a különleges elektro­nikus mérő- és ellenőrző műszerek hitelesítését. 1956-ban a munkástanács tagjává választották és ezért a forradalom leverése után felmondták az állását. A Kábel- és Mű­anyaggyárban működő Hanglemezgyárban sikerült elhelyezkednie, ahol rövid idő után megbízták a MEO vezetésével. Az akkor újdonságnak számító mikrobarázdás hangleme­zek gyártásának fejlesztése volt egyik célja, amit több sikeres újítás, módosítás bevezeté­sével hamarosan nemzetközileg is elismert színvonalra sikerült emelnie. Ezután a Mérés­technikai Központi Kutató Intézet alkalmazottjaként, a dr. Tarnai Kálmán professzor vezetése alatt álló Elektronikus Osztályra került. Részt vett a digitális mérőműszerek fej­lesztésében. Önálló munkái - többek között - a digitális színkoordináta-mérő, a digitális ohmmérő, a digitális pH mérő több nemzetközi kiállításon is szerepeltek, azokról szimpó­ziumokon, az 1MEC0 nemzetközi konferenciáin, belföldön és külföldön több előadást is tar­tott. Cikkei, tudományos ismertetői a Mérés és Automatika hasábjain jelentek meg. Ami­kor az MKKL-t feloszlatták, illetve az MMG-be olvasztották be, munkahelyet változtatott. A Tungsram Rt. Fényforrásfejlesztési Főosztálya Méréstechnikai Osztályán helyezkedett el. A fejlesztés alatt álló fényforrások paramétereinek mérési eljárásait, majd speciális mérő­műszereit fejlesztette ki. Eredményeik alapján több új, jó hatásfokkal rendelkező fényfor­rás fejlesztésére került sor. Az akkor kialakított laboratóriumot az időközben tulajdonossá vált General Electric vezetői is nagyra értékelték. Jelenleg mint számítástechnikai szakér­tő működik egy vállalatnál, ahol a rendszergazda teendőket látja el.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Parragh Ferenc

1932-ben született Budapesten.

 Villamosmérnöki oklevelének száma: 121/1953-54.

A diploma megszerzése előtt és azután is a Finommechanikai Vállalatnál dolgozott mint műszaki vezető. A Nehézipari Minisztérium alá tartozó állami bányák bányamérési tanács­adója volt. Közben 1962-ig Egyetemünk Villamosmérnöki Karának Műszer szakán mint külső előadó, valamint a Kilián György Repülőtiszti iskolán tanított. Jelenleg nyugdíjasként saját vállalkozásában szintén bányamérési tanácsadással foglalkozik. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Bányamérő Szakosztályának már a harmadik ciklusban alelnöke. A Nemzetközi Bányamérési Egyesület, ISM 3-munkabizottságának vezetője.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Pintácsi Imre

1931-ben született Nagykátán.

 Villamosmérnöki oklevelének száma: 23/1953-54.

Egész mérnöki munkássága a Villamosgép- és Kábelgyárhoz, ill. jogutódjához, az EVIG-hez kötődik. 1954 és 1960 között üzemmérnöki beosztásban gyártó-berendezések megisme­rése, technológiák tanulmányozása, lehetséges hibák elemzése, gyártmányok készültségi állapotának követése volt a feladata. Ezt követően tíz évig céleszközöket, pályás és forgó­gémes emelőszerkezeteket tervezett, szalagosítások, művelettervezések, gazdaságossági elemzések, gyártástervezéshez szükséges gazdasági mutatók kimunkálása témakörökkel foglalkozott. 1972-től 1985-ig ellátta a technológiai osztály vezetését. Elsajátította a mű­velettervezésen kívül az NC gépek programjainak készítését, ezek próbáit, a kódolás hibá­inak korrekcióját. Meg kellett szervezni a tárolást, a nyilvántartást. A menet beépült az ál­talános előírás dokumentum folyamatába ugyanúgy, mintha szerszámot írtak volna elő használatra. A géppark fokozatosan bővült, esztergapadokon kívül karusszel padok, ma­rógépek bővítették a sort. Sok munkát fektettek az ún. integrált Termelésirányítási Rend­szer, azaz az ITR felkészítésébe, amely valójában mégsem valósult meg. Ezt nagy csalódás­ként élte meg. 1985 és 1991 között szaktechnológusként a Gyár és Gyártásfejlesztési Főosztályon dolgozott. Számítógépvezérelt automatikus szerkezetek tervezése (pl. szere­lőszalagba beépített villamos próbahely automatikus mérések ütemidőn belül), PLC-k használata, az ISO 9001 minősítési és minőségbiztosítási szabvány EVIG-re adaptálható­sága volt a feladata. 1991-ben vonult nyugállományba. 1954 óta tagja a MEE-nek.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Porcsin Antal

1932-ben született Kispesten.

 Villamosmérnöki oklevelének száma: 41/1953-54.

Szakmai tevékenységét a BME Villamos Gépek és Mérések Tanszékén kezdte tanársegéd­ként. Két év elteltével a Ganz Villamosság Művek szolgálatába állt, és ott dolgozott egé­szen 1989-ig, nyugállományba vonulásáig. Kezdetben beosztott mérnök volt, majd közép­vezető. Munkássága alatt főként villamos energetikai vállalkozási és fejlesztési témával foglalkozott.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Stieber János

1930-ban született Szombathelyen.

 Villamosszakmérnöki oklevelének száma: 1607/1954.Eá.I/190.

Esti tagozatos hallgatóként vett részt a villamosmérnöki képzésben. Az oklevél megszer­zése után a budapesti Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban helyezkedett el, és a közép­hullámú 135 kW teljesítményű rádióadók erősáramú és automatikai berendezéseinek gyár­tásával, valamint helyszíni üzembe helyezésével foglalkozott. 1956-ban elkerült az Észak-Dunántúli Áramszolgáltató Vállalat Szombathelyi Üzemigazgatóságához, ahol kö­zépfeszültségű állomások villamos-védelmi automatizálási és mérési feladataival foglalko­zott. 1957-től Vas megyében is erőteljesen növekedtek a villamosenergia-igények. A meg­növekedett igényeket már csak 120 kW-ról lehetett üzembiztosan ellátni. Az 1960-as évek második felében kinevezték a Szombathelyen létesült szakszolgálati üzemrész vezetőjévé. Feladata a meglévő állomások védelmi és automatikai berendezéseinek üzemeltetése, kar­bantartása, bővítése, korszerűsítése a Magyar Villamos Művek szakszolgálata szabályzata­inak megfelelően. Fenti munkakörét 1990 áprilisáig, nyugállományba vonulásáig látta el.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Stöckler György

1932-ben született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 12/1953-54.

1956-ig Budapesten a Villamos Állomásszerelő Vállalatnál mint önálló gyártmánytervi mérnök dolgozott, bányafelvonó berendezéseket tervezett és az építkezést vezette. 1957-től 1968-ig Sydneyben az Elektromos Műveknél (Sydney County Council) először mint beosztott mérnök, két év múlva mint osztályvezető próbatermi mérnök dolgozott nagyfeszültségű berendezéseken és alállomásokon. Kábelhiba-keresés, nagyfeszültségű próbák, hőemelkedési próbák, transzformátorok kipróbálása és üzembe helyezése voltak a fő feladatai. 1969-1970-ben egy amerikai építési vállalatnál (Austin Anderson Ltd.) dolgozott főmérnökként. 1970-ben megalapozta a saját vállalatát (Electrical Testing Company Pty. Ltd.). Laboratóriumai jó felszereltek nagyfeszültségű egyen- és váltóáramú próbákra (100 kV-ig) és kábelhibák megtalálására, védelmi berendezések kipróbálására. Ezen kívül elvégzik műszerek hitelesítését és specializált műszerek javítását, szigetelőanyagok (olajok, szilárd) kipróbálását. Mindenfajta védelmi berendezés kipróbálása és üzembe helyezése, tranziens feszültségek mérése, áramok és harmonikus hullámformáknak analizálása is beletartozik a munkakörükbe.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.

 

 

Szabó József

1925-ben született Zimánd-újfalun.

 Víllamosszakmémöki oklevelének száma: 1306/1954.Eá.I/197.

Már 1943-tól a csepeli Weiss Manfréd Művekben dolgozott, és a Csepel Művekben, a Szer­számgépgyárban tevékenykedett, egészen 1981-ig, nyugállományba vonulásáig. Előbb irá­nyító tervező, később szakosztályvezető volt. Munkahelyén különböző célgépek, szer­számgépek villamos berendezésének tervezése mellett gépsorok összeszerelésének folyamatát is irányította. Így például 1966-ban, amikor a Szovjetunióban, Tomszkban hat hónapon keresztül munkatársaival együtt végezték a megrendelt gyártósorok összeszere­lését, üzembe állítását. 1971-ben a Könnyűipari Gépgyártó Vállalathoz hívták főkonstruk­tőrnek. Feladata a gépek vezérléstechnikai, ergonómiai színvonalának emelése és az auto­matizáltság növelése volt. Ekkor szervezte meg a Villamos és Automatika Tervezési Osztályt, melynek vezetője lett. Első feladata az országos nagyvállalat villamos dokumen­tációjának egységesítése volt. 1974-ben az ún. kontaktvezérléses kivágógép második leg­nagyobb európai gyártói lettek. 1976-ban közreműködött a nadrággyártó gépsor automa­ta programvezérlésének kialakításában. Csepelre 1978-ban került vissza, ahol többek között részese volt az első PLC-s vezérlésű gép megtervezésének. Nyugdíjba vonulását kö­vetően 1995-ig műszaki szakértőként dolgozott előbb a Csepeli Szerszámgépgyár, majd az Állami Vagyonügynökség megbízásából. Oktatóként a Kossuth Lajos Gépipari Technikum és az Eötvös József Gimnázium esti tagozatán adott elő villamos tantárgyakon kívül fizi­kát és matematikát. Tagja volt a MEE-nek, a GTE-nek, valamint alapítója a MATE csepeli alapszervezetének. Számos szakmai szimpóziumon, konferencián vett részt, valamint szá­mos nemzetközi kiállításon, vásáron képviselte a Csepeli Szerszámgépgyárat.

Szakmai tevékenységét A Gépipar Kiváló Dolgozója és Kiváló Dolgozó kitüntetésekkel is­merték el.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Szarka István

1931-ben született Pestszentlőrincen.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 13/1953-54.

1954-ben a Mechanikai Laboratórium Híradástechnikai Kísérleti Vállalatnál helyezkedett el, és itt dolgozott megszakítás nélkül egészen 1996 májusáig. 1954-ben a Tőzsdepalotá­ban részt vett az első magyar televízió-stúdió elkészítésében. Ennek energiaellátását és a filmvetítők vezérlő automatikáját önállóan tervezte, kivitelezését és beépítését irányította. 1957-ben megbízták egy önálló tervező-fejlesztő laboratórium vezetésével. Ezután nyug­díjba meneteléig laborvezetőként dolgozott. Először közepes teljesítményű mágneses erő­sítőt tervezett és készített el háromfázisú aszinkronmotor vezérlésére és fordulatirány vál­tására. Ebből kis széria készült. Ezután néhány éven át több laboratóriummal együttműködve egy adatáviteli hálózati rendszert terveztek és építettek ki. 1970-től egy 100-520 MHz tartományban tartozó többcsatornás panorámavevőt fejlesztettek ki. Eze­ket is több mint tíz éven át gyártották és exportálták. A panoráma berendezésbe két sza­badalmát is beépítette. 1980-tól a panoráma berendezést továbbfejlesztette. Az analóg be-és kimeneteket valamint a vezérléseket digitálissá alakította. Így nemcsak különálló készü­lékként volt használható, hanem számítógéppel összekapcsolva akár emberi felügyelettel, akár teljesen automatikusan lehetővé tette a vett jelek egyedi paramétereinek részletes analízisét. 1990-től nagyérzékenységű digitális vezérlésű frekvencia analizátort is terve­zett, amit kisebb szériában gyártottak. 1996-ban vonult nyugállományba.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Szécsényi László

1932-ben született Budapesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 43/1953-54.

Pályája első két évében a VERTESZ létesítményi mérnökeként tevékenykedett. 1956-ban került az ERŐTERV állományába, ahol 1993-ig, nyugállományba vonulásáig tevékenyke­dett. Kezdetben önálló, majd vezető tervezőként, később a Hálózati Osztály vezetőjeként, illetve főosztályvezetőként végezte munkáját. Erőművek és alállomások villamos kapcsoló­berendezésének tervezésén túl ellátta a villamos energia rendszerek tervezését. Mint nyug­díjas az ELT1 Kft. állandó külső munkatársaként az alaphálózat-fejlesztés tervezésével kap­csolatos tanulmányokat, értékelő elemzéseket és irányelveket készít. Jelentősebb munkái: A hazai 120, 220 és 400 kV-os hálózat középtávú és távlati tervei. Az UCPTE és a hazai hálózat összekapcsolására szolgáló megvalósíthatósági előtanulmány készítése az ÉdF-fel és az MVMT-vel közösen. A hazai alaphálózat tervezési irányelvei. A hazai alaphálózat meg­bízhatóság-számításához szükséges adatok meghatározása az alaphálózati üzemzavarok értékelő elemzése alapján. Üzleti alapon megvalósuló alaphálózat-fejlesztésekből álló válto­zatok kiválasztásánál alkalmazandó gazdaságossági számítási módszer. Irányelvek a 120 kV-os és/vagy nagyobb feszültségű hálózathoz csatlakozó erőművek csatlakozási tervének elkészítéséhez. Tagja a Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek. Szakcikkei az Elektronika folyóiratban és az ERŐTERV közleményeiben jelentek meg.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Tóth László

1929-ben született Detken.

 Villamosszakmérnöki oklevelének száma: 1397/1954.Eá.lI/011.

A Találmányi Hivatalban helyezkedett el, ahol a kísérleti, majd kiviteli egység által készített - akkor még lyukkártyás rendszerű - adatfeldolgozó rendszer továbbfejlesztése folyt. E te­rületen dolgozott mint tervező mérnök, majd az ellenőrzés tagja. Végül a gyártásirányítás­ba került. 1955-ben az egységet összevonták a Műszeripari Kutató Intézettel, akkor fel­kérték a prototípus laboratórium vezetésére. 1956-ban áthelyezését kérte az Alumíniumipari Tervező Intézethez. Új munkahelyén az alumíniumipari vertikum teljes vil­lamos energia ellátása tervezésében mint önálló tervező vett részt. Bauxitbányák, timföld­gyárak, alumínium hengerművek, készáruüzemek kis- és nagyfeszültségű csatlakozási belső hálózati rendszereit tervezte. 1960-tól mint szakosztályvezető, majd 1965-től mint osztályvezető dolgozott. Műszeres praxisa alapján 1961-ben megbízták egy iparági mű­szerautomatika osztály szervezésével. Az üzemi szakemberekkel együttműködve elkészült az ajkai, almásfüzitőí, mosonmagyaróvári timföldgyárak irányítástechnikai korszerűsítése. A hazai eredmények hírére külföldi (India, Jugoszlávia, Ghána, Jamaica) megbízásokra komplex technológiai, teljes villamos- és irányítástechnikai tervezéseket végeztek. 1976-ban az Alumíniumipari Tervezőt összevonták a Fémipari Kutató Intézettel és ekkor a Villa­mos és Automatika Főosztály vezetésével bízták meg. 1989-ben vonult nyugállományba, 1996-ig volt munkahelyén mint szaktanácsadó dolgozott. Az 1970-1980-as években a Magyar Elektrontechnikai, a Mérés- és Automatizálási egyesületek vezetőségében az alu­míniumipar képviselőjeként segítette a munkát 1989-ig az Építésügyi és Városfejleszté­si Minisztérium, 1993-ig az Ipari Minisztérium vezető tervezője és szakértője volt. 1990-ig szerepelt az Ipari Minisztérium magántervezői névjegyzékében .

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Traply Gusztáv

1929-ben született Szentistvánon.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 70/1952-53.

1954. február 1-től a Ganz Vezérlőberendezések Gyárában dolgozott a gyár 1955. január 1-jei megszűnéséig. Villamos készülékek és szerszámgép vezérlések tervezésével foglalko­zott. Ezt követően a Budapesti Víllamosgép- és Kábelgyár Készülékszerkesztési Osztályán alkalmazták. Egy év múlva az Erősáramú Gyártmányfejlesztési Intézethez került, a Készü­lék Osztályon villamos készülékek tervezésével foglalkozott. 1958-tól a Mávag Mozdony-és Gépgyár Mozdonyszerkesztési Osztályán tevékenykedett, dízel hidraulikus mozdonyok villamos berendezésének tervezését végezte. 1966-ban a Mozdony Gyáregység termelési főnökévé. 1969-ben pedig a Mozdonykísérleti Iroda vezetőjévé nevezték ki. A mozdonyok műszaki fejlesztése és kísérleti méréseinek szervezése volt a feladata. 1973-tól a gyáregy­ség 1975-ben történt összevonásáig termelési főmérnök volt a Mozdonygyárban. Ekkor a Vasúti Járműgyár Ajánlati és Dokumentációs Osztályának vezetője lett, ahol nemzetközi tenderekre benyújtandó műszaki dokumentáció elkészítése volt az elsődleges feladatuk. 1980-tól a Vasúti Járműgyár termelési főmérnökének helyettese, a mozdonygyártás veze­tője volt. 1986-ban megbízták a Jugoszláv Vasútnak szállított mozdonyok karbantartását biztosító szervíz vezetésével. 1987-től 1989-ig, nyugállományba vonulásáig ellátta a moz­donygyártás vezető főmérnöki tisztjét.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Valaska László

1930-ban született Pálosvörösmarthon.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 120/1953-54.

1954-től az Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Vállalat kötelékében tevékenykedett különféle beosztásokban. Nevéhez kötődnek az ÉMÁSZ jelentős fejlesztési programjai, így a rekonstrukciós programok automatizálása, az üzemirányítás korszerűsítése, szervezet­fejlesztés, modernizálás, nemzetközi kapcsolatok fejlesztése. 1972-től 1992-ig az ÉMÁSZ Vállalat vezérigazgatója volt. 1989-ben létrehozta az Ecocenter International nemzetközi céget, mely az energiafelhasználás hatékonyságának javítására alakult az amerikai SRC, a magyar ÉMÁSZ, VEIKI, GTC tagokkal. Megépíttette a miskolci Tudomány és Technika Há­zát, ahol 1990-ben létrehozta Magyarország első energiatakarékossági szaktanácsadó iro­dáját. 1992-ben befejezte tevékenységét az ÉMÁSZ-nál. Ugyanebben az évben írta alá a szerződést San Franciscóban a HESCO céggel magyarországi energiatakarékossági befek­tetési marketing tevékenység végzésére. Ennek keretében 70 iparvállalatnál és 74 költség­vetési szervnél összesen 254 projektnél végzett vizsgálatokat, analízist, mérést, gazdasá­gi kalkulációt. 1994-ben mint szakmai szervező valósította meg Egyetemünkön az I. Magyarországi Energiatakarékossági Ökológiai EXPO-t és Konferenciát. A rendezvény nagy sikerrel záródott. A MTESZ Borsod megyei Szervezetének elnöke, a Gazdálkodási Tu­dományos Társaság Borsod megyei alapítója és szervezője 1998-ig. 1995-ben a Magyar Erősáramú Elektrotechnikusok Nagyjai közé sorolták. Anyagai a Magyar Elektrotechnikai Múzeum Könyvtárában találhatók.

Munkásságát számos szakmai kitüntetéssel ismerték el, így többek között megkapta az Elektrotechnika Nagydíjat, MTESZ-díjat, Eötvös-díjat. A Miskolci Egyetemen az Aureum Signum Universitatis kitüntetéssel illették.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Dr. Weingart Ferenc

Állami díjas, a műszaki tudomány kandidátusa

1932-ben született Kispesten.

Villamosmérnöki oklevelének száma: 14/1953-54.

1954 nyarán felvételt nyert a Villamos Energetika Kutató Intézetbe. A hálózatvédelmi osz­tályon a tudományos munkatársi és főmunkatársi beosztások után, 1968-ban kinevezték az osztály tudományos vezetőjévé. Legfontosabb kutatási témái a közép- és nagyfeszült­ségű hálózatok, valamint nagyteljesítményű erőművi generátorok korszerű védelmi, üzem­viteli és üzemzavar elhárító automatikái voltak. Ebben a témakörben készült az 1971-ben megvédett kandidátusi disszertációja is. Az általa vezetett kutató-fejlesztő osztály több év­tizedes munkájának eredményeként létrejött egy korszerű magyar hálózatvédelmi-automatika készülék család, amelynek meghatározó szerepe van a hazai villamosenergia-rendszer üzembiztos működésében. A fenti témakörben egyénileg és társszerzőkkel tíz szabadalom­ra kapott oltalmat. A Magyar Tudományos Akadémia Energetikai Tudományos Minősítő Bi­zottsága tagjaként sok éven át vett részt a minősítő munkákban. Jelenleg is az MTA köz­testületi tagja. A Villamos energiaipari Kutató Intézet által alapított PROTECTA Elektronikai Kft ügyvezető igazgatójaként 1997-ben vonult nyugállományba. Jelenleg is ott dolgozik, közreműködve a legújabb digitális védelmek folyamatos fejlesztési munkáiban.

A villamosenergia-rendszer üzembiztos működéséért három kollégájával együtt Állami-díj­ban részesült. Elektrotechnikai publikációiért megkapta a Déri-díjat.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.

 

 

Zalay Dezső

1926-ban született Budapesten.

Villamosszakmérnöki oklevelének száma: 1677/1954.R.III/304.

1949 és 1956 között a BHG (volt Standard-gyár) átviteltechnikai laborjának volt a terve­ző mérnöke. Sokcsatornás légvezetékes vivőfrekvenciás távíró (telex) berendezés tervezé­sét végezte, ezen kívül több sokcsatornás koaxiális berendezés részegységének tervezője­ként, bemérő labortechnikusaként dolgozott. Ezt követően 1961-ig a MERT Minőségellenőrző Vállalat mérnök-specialistájaként csaknem a teljes elektronikus műszer­gyártás folyamatában minőségellenőrzéssel, laborszintű bemérésekkel, típusvizsgálattal, ellenőrzésekkel, az exportszállítások minőségi ellenőrzési feladataival foglalkozott. Később, 1958-tól mint az Elektronikus Osztály osztályvezető-helyettese tevékenykedett. 1961 és 1988 között a Metrimpex Műszeripari Külkereskedelmi Vállalat alkalmazásában állt. Kez­detben a műszaki osztályt vezette mint mérnök-specialista. 1971-ben kinevezték az Export Vevőszolgálati Osztály vezetőjévé. Ezt a tisztséget 1988-ig, nyugállományba vonulásáig töltötte be. Ezekben az évtizedekben mintegy 230 alkalommal volt külföldön, elsősorban Európában, de néha tengerentúli országokban is (Dél-Amerika, India, Egyiptom stb.). Je­lenleg mint nyugdíjas mérnök két tevékenységet folytat. Egyrészt egy német gyártó cég műszaki képviselőjeként, üzlet-előkészítőjeként dolgozik, másrészt mint vizsgázott német idegenvezető beutazó és kiutazó csoportok idegenvezetését látja el.

Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevé­kenységét.