Impresszum | Copyright © 2024 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi EgyetemBME
Aranydiplomások 2004
Bácsi Antal
1930-ban született Hajdúböszörményben.
Villamosmérnöki oklevelének száma: 33/1953-54.
1956-tól 26 éven át 1982-ig a MERT-nél dolgozott mint mérnök gépszakértő, mérnökspecialista, szakosztályvezető-helyettes, szakosztályvezető, majd főosztályvezető. 1982-től az AGROSZOLG Kutatási-fejlesztési és Szolgáltató Társaságnál volt főosztályvezető. 1993-ban vonult nyugállományba. Nyugdíjasként a Pagát Gold Részvénytársaság főmérnökeként tevékenykedik. A villamosmérnöki szak elvégzése után beiratkozott a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karának levelező tagozatára. Gépészmérnöki diplomáját 1961-ben védte meg. Összesen mintegy kétévnyi kiküldetés során tanulmányozta az öszszes szocialista, valamint az angol, a nyugatnémet, az olasz, az egyiptomi gépgyártók minősítési munkáját. Részt vett a magyar szabványosítási munkában.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Bereczky László
1932-ben született Pozsonyban.
Villamosmérnöki oklevelének száma: 19/1953-54.
1963-ban felsőfokú külkereskedelmi technikusi végzettséget is szerzett, majd nemzetközi marketing szakértői engedélyt kapott. Tevékenysége 1954 és 1959 között erőművi és villamos berendezésekkel kapcsolatos tervezési és kivitelezési munkákra terjedt ki. 1959-től külkereskedelmi tevékenységet folytatott. 1969-től 1991-ig a Ganz Villamossági Műveknél dolgozott, főként kereskedelmi és vállalkozási területen. Lényeges eredményeket ért el az export választék bővítésében, kereskedelmi és műszaki kooperációk létrehozásában. A cégtől mint kereskedelmi főosztályvezető vált meg. 1994-ben a Ganz Gépgyárból vonult nyugállományba. Mint vállalkozó erőművi karbantartási munkákat végez, importál villamos speciális anyagokat, robottechnikai gyártási szakterületen beszállítóként működik közre, valamint erőművi területen külföldi cégeket képvisel.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Böhm János
1932-ben született Budapesten.
Villamosmérnöki oklevelének száma: 55/1953-54.
Az Egyetem elvégzése után az Egyesült Izzóban helyezkedett el a képcső fejlesztésben. Később a félvezető osztályra került. Az 1956-os forradalom után Kanadába emigrált. 1957-ben az IBM-nél dolgozott Torontóban, 1958-ban Montrealba költözött, ahol a Canadian Marconinál a Doppler radarfejlesztésen alkalmazták. 1959 közepén a Northern Electric, a Northern Telecom elődje félvezetőket kezdett gyártani, és itt megtették a mérések felelősévé. Később a félvezető alkalmazásoknak lett a specialistája, ösztöndíjat kapott a North-erntől és 2 évet a GaAs kutatással foglalkozott a McGill egyetemen. Ennek a munkának több publikáció és szabadalom lett az eredménye. 1970-től az RCA-nál dolgozott egy műhold tervezésén. 1975-ben önállósította magát mint a Solid State Engineering vezetője és tulajdonosa. Jelenleg is itt tevékenykedik.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét
Czeiner Antal
1932-ben született Győrött.
Villamosmérnöki oklevelének száma: 100/1953-54.
1954-ben a Magyar Posta Helyközi Távbeszélő Hivatalának budapesti erősítőállomására került. Kezdetben minőségellenőrzést és átvételi vizsgálatokat végzett a Budapesti Gócüzem hatókörében, majd az első magyar gyártmányú 12 csatornás berendezés prototípusvizsgáló bizottságának lett legifjabb tagja. Később önállóan végzett gyári és helyszíni átvételi vizsgálatokat. 1958-ban áthelyezték a HTH gyártó osztályának laboratóriumába, ahonnan rendszeresen vidékre járva eleinte átvételi vizsgálatokat végzett, majd váltott partnerekkel 3, 12, 60 csatornás átviteli rendszereket helyezett üzembe. Ennek során az első magyar távtáplált erősítők üzembe helyezését végezték, majd ennek földbeásott, tranzisztoros változatát telepítették. 1975-ben áthelyezték a Helyközi Távbeszélő Igazgatóság Fejlesztési Osztályára csoportvezetőnek. A Vezérigazgatóság által kitűzött fejlesztési feladatok irányítását és részben végrehajtását, valamint a nagyobb jelentőségű, bonyolult újítások elbírálását végezte. Ennek során több éven keresztül naponta mérte helyközi áramkörök és áramkörnyalábok szintstabilitását, megszakadásait, szintugrásait. A munka elvégzéséhez szükséges műszereket specifikálta és legyártatta. Eközben a Vezérigazgatóság a Nemzetközi Távközlési Unió Átviteli Rendszerek nevű Tanulmányi Bizottsága által vizsgált témákban is végzett méréséket, és állított össze erről mérési jegyzőkönyvet. Az ilyen jellegű munkája elismeréseként 1978-tól kezdve részt vett a Tanulmányi Bizottság munkájában. 1980-ban áthelyezték a Vezérigazgatóság Fejlesztéspolitikai Osztályára, ahol műszaki alaptervek megfogalmazása, egyeztetése és véglegesítése volt a feladata. 1992 őszén nyugállományba vonult. Először a MATÁV részére írt két szakkönyvet, majd a Hírközlési Főfelügyelet megbízására írta meg a műszaki követelményeket, fogalomgyűjteményeket az ITU-T és ITU-R ajánlásai, valamint az ETSI szabványai alapján.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Czérna Ferenc
1931-ben született Szegeden.
Villamosmérnöki oklevelének száma: 53/1953-54.
Harmadéves egyetemista korától a Ganz Villamossági Gyárban dolgozott délutánonként rövidített munkaidőben a villamos gépszerkesztésben. Az Egyetem elvégzése után itt véglegesítették, és konstruktőrként részt vett az egyen- és váltakozó áramú motorok fejlesztésében, tervezésében. 1958-ban a trakciós motorok gyártása felkerült a Győri Szerszámgépgyárba. A kedvező ajánlatot elfogadva áthelyezéssel Győrbe ment. Vezető konstruktőrként a villamos gépgyártás szervezése, beindítása lett a feladata. A trakciós motorokon kívül még hegesztődinamó és vagon légkondicionáló berendezések gyártásával bővült a profiljuk. 1960-ban egyesült a Győri Szerszámgépgyár és a Vagon- és Gépgyár RÁBA Magyar Vagon- és Gépgyár néven. A villamos gépgyártás lassan kiszorult, illetve megszűnt, helyette páncélozott harcjárművek és azok különböző változatainak gyártására tértek át. Ezen járművek elektromos és hírközlő, valamint különleges feladatokat ellátó berendezéseinek beépítését tervezte. Részt vett bel- és külföldi partnerekkel történő egyeztetéseken, próbautakat irányított. A hadiipari gyártás megszűnte után részt vett kamionok, traktorok, majd későbbiekben járóképes buszalvázak elektromos berendezéseinek tervezésében, dokumentációk készítésének irányításában. Munkakapcsolatot tartott bel- és külföldi partnerekkel. Utolsó jelentős munkáinak egyike a székesfehérvári Ikarusz gyárral közösen kialakított ún. tárgyaló busz volt, mely 1989-ben BNV nagydíjat kapott. A RÁBÁ-nál töltött idő alatt, kb. 30 éven keresztül a győri Gépipari Tudományos Egyesületben aktív tevékenységet folytatott.
Munkássága elismeréseként számos vállalati és miniszteri kitüntetésben részesült.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Csenár Imre
1930-ban született Röjtökmuzsajon.
Villamosmérnöki oklevelének száma: 46/1953-54.
Kezdetben Győrött az ÉDÁSZ Vállalat Üzemviteli Osztályán dolgozott és a hálózati üzemzavarok ügyeit intézte. 1954-ben hozták létre az áramszolgáltatóknál a Körzeti Diszpécser Szolgálatokat (KDSZ), ahova 1955-ben áthelyezték beosztott mérnöknek. Ezt a szolgálatot 1992-ig, nyugállományba vonulásáig látta el. A KDSZ-ben kezdetben az alkooperációs erőművek irányítását végezte. A hálózatok üzemirányításához ki kellett fejleszteni egy hírközlő hálózatot, LB vonalakat az alállomások és üzemigazgatóságok felé. Ezt a 60-as években sikerült megfelelő szintre fejlesztenie. 1968-tól 25 éven át a Győri KDSZ aktívan részt vett az osztrák-magyar energiacsere lebonyolításában. A két rendszer miatti 20 kV-os ösz-szefogási tilalmak állandó odafigyelést kívántak. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület tagjaként rész vett a Hálózati feszültségviszonyokat feldolgozó, a Villamos energia korlátozások és az Üzemirányítás telemechanizálása munkabizottságokban. A vállalat megbízta a Magyar Elektrotechnikai Múzeummal való kapcsolattartással is. Ennek során még nagyon sok dolgot sikerült megmentenie az áramszolgáltatás régi eszközeiből. A gyűjtemény egy része állandó kiállításra került Győrött az RT igazgatósági épületében, a lépcsőházakban lévő vitrinekben.
Munkásságát Kiváló Dolgozó kitüntetéssel ismerték el. 2000-ben megkapta a MEE Győri Területi Szervezete által alapított Czigány Béla szakmai díjat.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Danka Miklós
1928-ban született Szombathelyen.
Villamosmérnöki oklevelének száma: 10/1953-54.
1954-ben a Fővárosi Villamosvasút Vállalathoz helyezték, ahol különböző beosztásokban vasúti járművek üzemeltetésével, majd tervezésével foglalkozott, A BKV megalakulásakor, 1968-ban megbízták a Vállalatfejlesztési Osztály vezetésével. Feladata elsősorban az új járművek és berendezések beszerzésének és üzembe állításának irányítása volt. 1976-ban a Vasúti Jármű műszaki főmérnökévé nevezték ki, a járművek karbantartását szervezte és a fejlesztésükkel foglalkozott. 1987-ben műszaki főtanácsosi címet kapott. Ebben a munkakörben dolgozott 1992-ben történt nyugállományba vonulásáig. Munkahelyi tevékenységéhez kapcsolódó témakörökben megjelent 4 szakkönyve és 5 szakközépiskolai tankönyve a Műszaki Könyvkiadónál, továbbá 8 oktatási jegyzete a Közlekedési Dokumentációs Vállalat, illetve a Mérnöktovábbképző Intézet gondozásában. Számos tanulmány kidolgozásában vett részt az OMFB, a KTE és a GTE megbízásából. Több előadást tartott meghívott előadóként a Mérnöktovábbképző, a BKV és a BME felkérésére. Rendszeresen kapott felkéréseket diplomatervek bírálatára, opponensi és államvizsga bizottsági feladatok ellátására is. Nyugdíjba vonulása után vállalati megbízások alapján részt vett a korszerű szaggatós és aszinkron hajtású városi járművek (debreceni villamos, Ganz-Metro, Ganz-Ansal-do csuklós villamos, OBUS-KIEPE trolibusz) fejlesztésében és gyártásában, továbbá korszerű diagnosztikai berendezések tervezésében, üzembe állításában.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Farkas Ferenc
1932-ben született Kispáliban.
Villamosmérnöki (hadmérnöki) oklevelének száma: 3/1953-54.
1954-től 1956-ig a Haditechnikai Intézet klíma-laboratóriumában végezte munkáját. 1956 és 1992 között a Fémipari Kutató Intézetben, illetve átszervezés után az Alumíniumipari Tervező és Kutató Intézetben dolgozott mint a Mérés- és Műszertechnikai Laboratórium vezetője. 1972 - 1973-ban szakmérnöki oktatásban vett részt és 1974-ben integrált áramkörös szakmérnöki oklevelet szerzett. 1992-ben vonult nyugállományba. Az intézetben a timföldgyártáshoz és az alumínium-kohászathoz szükséges mérőberendezések fejlesztésén munkálkodott, illetve ezen műszerek gyártását szervezte. A mintegy 35 éves munka során kb. 50 publikációja jelent meg és 8 szabadalma született. Az általuk gyártott műszerek Németországtól Kínáig használatosak voltak nem csak az alumíniumiparban, hanem egyéb alkalmazások kapcsán is.
Munkássága elismeréseként megkapta a Kiváló Feltaláló bronz, ezüst, majd arany fokozatát.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Fontányi Gábor
1929-ben született Somogyváron.
Villamosmérnöki oklevelének száma: 105/1953/54.
1955-től az ÉM. Villanyszerelő Vállalatnál főművezetőként nagy állami beruházások villanyszerelési munkáit vezette. 1958 és 1962 között az ÉM. Szerelőipari Igazgatóságán ellátta az előszerelő és felvonószerelő vállalatok szakmai irányítását. 1964-ig az Építésgazdasági és Szervezési Intézetben az épületgépészeti árképzési feladatokat irányította. 1963-ban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen külker-közgazdász oklevelet szerzett. 1964-ben az általa kidolgozott műanyagcsöves villamos szerelési mód gyártásának megszervezése érdekében kikérte a Villamosszigetelő és Műanyaggyár, ahol az újonnan gyártott szerelési anyagok újításai, illetve tervei alapján készültek. A szabadalma alapján gyártott pisztoly és az általa kifejlesztett és gyártatott tartozékok alapján a szögbelövési eljárás 1961-től vált lehetővé Magyarországon. A gyártás sikeres beindítása után visszatért az építőiparba és 1965-től 1980-ig az ÉM. Típustervező és Tervezésfejlesztő Intézetnél az épületvillamossági és felvonó ágazat tipizálási, szabványosítási, és gyártóművi háttér-koordinációs feladatait végezte. 1985-ig négy nagyvállalat közös alapítású fejlesztéssel, tervezéssel és gyártással foglalkozó UNIMONTAGE Gt.-jét igazgatta. 1985-ben előnyugdíjba ment és szabadalmai megvalósításával foglalkozott. 1989-től részt vett a rendszerváltoztatásban. Az első kormányban mint rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter 1994-ig, nyugállományba vonulásáig szolgált. 1995-ben Bt-t alapított, melynek fő tevékenységi területe a megújuló energiaforrások hasznosítása volt. A MEE-nek 1955 óta tagja. Alapítója és vezetője volt a Kiállítási és Propaganda Bizottságnak. Vezette a MEE-ben működő Szélenergia Munkabizottságot. Részt vett a megújuló energia törvénytervezet kidolgozásában.
Munkásságát feltalálói aranyéremmel és 1995-ben Nagy Ezüstkereszt a Csillaggal kitüntetéssel ismerték el.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Dr. Gábor Emilné Szirmai Katalin
1930-ban született Budapesten.
Villamosmérnöki oklevelének száma: 76/1952-53.
1953 őszétől, elvégezve Egyetemünk Villamosmérnöki Karán a Híradástechnikai szakot, 13 éven át a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban dolgozott. További munkahelyei a BUDAVOX Külkereskedelmi Vállalat, a Számítástechnikai Koordinációs Intézet, az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár és az OMEX Kft. voltak. Ez utóbbiaknál híradástechnikai és számítástechnikai berendezések exportjával és importjával, majd on-line adatkeresés kül- és belkereskedelmével foglalkozott, az utolsó években már nyugdíjasként. Idegen nyelvekből négy szakmai vizsgát tett: angol, német és spanyol nyelvből felsőfokút, francia nyelvből középfokút.
Munkásságát a Kohó- és Gépipari Minisztérium Kiváló Dolgozó kitüntetéssel ismerte el.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Galgóczy Antal
1930-ban született Bánhidán.
Villamosmérnöki oklevelének száma: 15/1953-54.
Az egyetemi tanulmányok befejezése után a Tatabányai Szénbányákhoz kérte felvételét mint okleveles villamosmérnök. Ez a vállalat volt az egyetlen állandó munkahelye nyugállományba vonulásáig. 1954 és 1957 között a vállalat központi gépészeti és villamos üzemében mint beosztott mérnök, üzemi önálló mérnök, ezt követően 1970-ig a vállalati központon belül villamos csoportvezető mérnök, villamos osztályvezető főmérnök, 1985-ig a Gépészeti és Villamossági Főosztály főosztályvezető főmérnöke és végül 1985-től betegsége miatt műszaki tanácsadó főmérnöke volt. Hozzá, illetve felügyelete és ellenőrzése alá tartozott a Tatabányai Szénbányák 14 bányaüzemének földalatti és összes külszíni villamos létesítményeinek üzemeltetési, ellenőrzési, felügyeleti stb. feladatainak megszervezése és ellátása. Mindez igen nagy felelősséggel járt. Közben munkaidején túl több mint 30 évig villamos szaktárgyakat tanított a Villamosipari Technikum tatabányai levelező tagozatán.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Gara György
1932-ben született Budapesten.
Villamosmérnöki oklevelének száma: 94/1953-54.
1954-ben a Finommechanikai Vállalathoz került, radarállomások vizsgálatával és minőségbiztosításával foglalkozott. A forradalom leverése után Londonba ment és hét évig az Epsylon R&D, Vectron Electrophysics-nek dolgozott. Ennek során mágneses hangrögzítési problémákat kellett megoldania, sokcsatornás rendszert és mágneses fejeket tervezett. Legnagyobb élménye az volt, hogy együtt dolgozhatott Gábor Dénes Nobel-díjas profesz-szorral egy Vocoder rendszer kialakításában, majd gyakorlati bevezetésében. 1964-től a Standard Telephones & Cables alkalmazta mint fejlesztésvezetőt. Folytatta a crossbar rendszerek fejlesztését és elkezdett egy mini-crossbar vezérlésén dolgozni. Egy privát központ fejlesztését vezette, ami Pulse Amplitude Modullationt alkalmazott. Ezt követően két évig a GEC Hirst Laboratórium rendszerfejlesztési csoportjának volt a tagja. Áttelepülve Kanadába, 25 évig a kapcsolástechnikai problémák megoldásán fáradozott. A Northern Electric/Bell Northern Research (később NorTel Networks) tudományos részlegének tagja és műszaki igazgatója volt. Aktív közreműködésével végezték a tároltprogram-vezérlésű digitális központcsalád (DMS) minden fejlesztési lépését. Kidolgozta ennek használatát üzleti alkalmazásokra (1BN), ami a Private Virtual Network elveit alkalmazta. Bevezetésére 1981-ben Torontóban került sor. Tanulmányt készített a fényvezetők megjelenése után azok hálózati alkalmazására, különös tekintettel a hozzáférési hálózatok megvalósítására. Nyugdíjazása után tanácsadóként az IP alapú beszédtovábbítással, a VoIP-val és a fix vezeték nélküli hozzáférő hálózatokkal foglalkozott. Munkája általános érvényű megállapításait és újdonságait az IEEE és a BNR által kiadott Telesys újságokban közölték.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Hamza Andor
1930-ban született Mezőtúron.
Villamosmérnöki oklevelének száma: 32/1953-54.
Az Egyedi Kismotorgyár Gyártmánytervezési Osztályán kezdte pályafutását mint számító-mérnök, majd a cég nevének megváltoztatása után, 1970-től a Különleges Villamosgép-gyárban mint számítási csoportvezető dolgozott. Az 1980-as évek elején több budapesti villamosgépgyár (Villamosgép- és Kábelgyár, Dinamó) összevonásával megalakult az Egyesült Villamosgépgyár. Ennek Villamosgépfejlesztési Főosztályán belül volt a különleges gépek Fejlesztési Osztálya, amelynek vezetésére kapott megbízást. Mint műszaki tanácsos 1991-ben vonult nyugállományba.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Horváth András
1927-ben született Budapesten.
Villamosszakmérnöki oklevelének száma: 757/1953.Éá.II/163.
A Villamoserőmű Tervező és Szerelő Vállalat volt az első munkahelye, ahol a Tervezési Főosztályon tervezőként dolgozott. Rövid időn belül csoportvezetői kinevezést kapott. Ellennyomásos erőmüvek, időnként alállomási és ipartelepi energiaelosztás tervezését végezte. Kiemelt munkát jelentett számára az első exporttervezési feladat, a marosújvári Szódagyári Erőmű terveinek elkészítése. Ezt további export munkák követték, így az egyiptomi El-Tabbin és a kínai Wang-Ting erőművek. Később a Kőbányai Fűtőerőmű keretében Londonban és Frankfurtban együtt dolgozott angol és német tervezőkkel. A 60-as évek végén kinevezték tervezési és fejlesztési főosztályvezetővé. Ehhez az időszakhoz kötődik a villamos energiaelosztás élet- és vagyonbiztonságának intenzív kutatása, amelyben jelentős szerepet vállalt mind rendszerében, mind a berendezések konstrukciójában. A 70-es évek első felében indult a Paksi Atomerőmű létesítése, amelynek tervezésében kezdettől fogva részt vett. A 60. életéve betöltése után nyugállományba vonult. Nyugdíjasként mind a mai napig tovább dolgozik. 1991-ig a Villamos Szerelvénytechnika KSZ-nél főmérnök volt, ezt követően a Siemensnél tervezőként dolgozott. 1996 óta egyéni vállalkozó és alapvetően a Siemens részére végez tervezési feladatokat. Mérnöki pályafutása alatt társadalmi aktivistaként a MEE-ben tevékenykedett.
A munkájáért rendszeresen elismerést és kitüntetést kapott, így többek között elnyerte az MVMT-től a Jedlik Ányos-díjat és a MEE-től a Déri-díjat.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Horváth László
1931-ben született Budapesten.
Villamosmérnöki oklevelének száma: 51/1953-54.
Első és egyetlen munkahelye a Magyar Posta, illetve jogutóda, a MATÁV volt. A Posta Központi Távíróhivatalban üzemmérnök, műszaki osztályvezető, majd 1962-től a hivatal főmérnöke volt. Az üzemvitelt, majd a fejlesztést és a beruházást irányította. 1965-től a Posta Vezérigazgatóság távlati fejlesztési ügyosztályán legfontosabb feladatként az adatátvitel hazai bevezetésének megszervezését és irányítását kapta. Ennek keretében a Számítástechnikai Tárcaközi Bizottság megbízott tagjaként 1989-ig részt vett az adatátviteli szolgáltatás koordinálásában. 1978 és 1990 között a Posta, majd a MATÁV hálózatok és digitális szolgáltatások üzemviteli ügyosztályát irányította. 2000 és 2003 között ellátta a MATÁV Befektetési Igazgatóságának műszaki igazgatói tisztjét. 2003-tól független távközlési szakértő. Postai munkaviszonya mellett különböző iparvállalatoknál részt vett a távíró és adatátviteli berendezések fejlesztésében. E területen több szabadalmat nyert. Szakértőként közreműködött számos OMFB tanulmány kidolgozásában. A számítástechnika területén közreműködött az első magyar számítógép fejlesztésében, majd 1969 és 1980 között az Egységes Számítógép Rendszer (ESZR) adatátviteli munkacsoportjának magyar tagja volt. A bécsi leszerelési és bizalomerősítő konferencián (Negotiation on Con-fidence- and Security-Building Measures in Europe) 1989 és 1991 között mint műszaki szakértő vett részt. Az Egyetemünkön szervezett első átviteltechnikai szakmérnöki szakon 1968-69-ben Gordos Gézával és Varga Andrással együtt oktatta az adatátvitel tantárgyat. Az előadások anyagát a Tankönyvkiadó megjelentette. Ezután évekig az Állami Vizsgabizottság tagja volt. Kézikönyvek, mint a "Pattantyús" és a Távközlési Kézikönyv társzerzője, távközlési kiadványok lektora volt. Mint független szakértő 1965-től 2002-ig ügyvezető titkára volt a Koncessziós Távbeszélő Szolgáltatók szövetségének. 2002-től a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács elnöke.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét
Ipacs Miklós
1928-ban született Tarnaleleszen.
Villamosszakmérnöki oklevelének száma: 1264/1954.Eá. I/152.
1950 és 1959 között a Ganz Villamossági Műveknél mint villanyszerelő, méréstechnikus, próbatermi mérnök, gyártmánytervező és üzemmérnök tevékenykedett. Ezt követően a Mertcontrolnál - külföldi szolgálatokkal megszakítva - elektromos osztályvezetőként, központi osztályvezetőként, kirendeltség főosztályvezetőként, fejlesztésvezetőként dolgozott. 1993-ig a MEDICOR vezérigazgatójának tanácsadója, majd a minőségtanács titkára volt. Tevékenysége elsősorban a minőségrendszer és a labor-akkreditálás felkészítésére terjedt ki. 1989-től 1993-ig a Tungsram alkalmazta mint nyugdíjas szakértőt. Minőségrendszer értékeléssel, fejlesztés-tanúsításai - amelyet a MEEI mint nemzetközileg akkreditált laboratórium elfogadott -. valamint a Taguchi módszerek feldolgozásával és bemutatásával bízták meg. Külföldi szolgálatai során volt a Külkereskedelmi Minisztérium kereskedelmi titkára Kalkuttában, Unido-Vienna szakértő, majd szaktanácsadó. Damaszkuszban laborvizsgálattal és kalibrálás fejlesztéssel, 4 labor értékelésével és akkreditálásra való felkészítésével, Ankarában nemzeti minőségszabályozó rendszer kialakításával, Bagdadban minőségrendszer, statisztikai módszer bevezetésével foglalkozott. Mintegy 40 szakcikke jelent meg hazai és külföldi folyóiratokban. Számos előadást tartott.
Munkásságát Kiváló Dolgozó és Kiváló Munkáért kitüntetéssel ismerték el.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Kerényi László
1932-ben született Újpesten.
Villamosmérnöki oklevelének száma: 40/1953-54.
1954-től egyedüli munkahelye a Tungsram Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. volt. Munkahelyi beosztásai: technológus (1954-56), üzemvezető (1956-59), gyáregységi főtechnológus (1959-62), nagyvállalati szakmai főtechnológus (1963-72), gyárigazgató (1973-81), létesítményigazgató (Bagdad. Irak kulcsrakész lámpagyár létesítése, majd üzemeltetése 1982-87), irodavezető (külföldi létesítmények irodája 1987-91), létesítményigazgató (Suwon, Déi-Korea, fénycsőgyártó létesítmény 1991-92), létesítményigazgató (Rasht, Irán, fénycsőgyártó létesítmény 1992-93). 1992-ben vonult nyugállományba. Mint nyugdíjas a legnagyobb indonéziai lámpagyárnál volt szaktanácsadó (1996-97). 1993-tól vállalkozó. Cégtulajdonosa és ügyvezető igazgatója a LUX-CONSULT ipari, Kereskedelmi Szolgáltató és Tanácsadó Kft-nek. Munkahelyén fokozatosan bekapcsolódott a vákuumtechnikai wolfrámfém fejlesztési munkáiba és aspirantúra keretében az azt alátámasztó kutatásokba. Tagja volt az MTA Műszaki Tudományok Osztálya Híradástechnikai Bizottságának, a Nemzetközi Porkohászati Társaságnak (1957-70). Műszaki titkára a Magasolvadáspontú Fémek Albizottságának (1961-63). Óraadóként tanított a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán (1969-72). Szerzője az Anyagtechnológia c. főiskolai tankönyvnek. Gyakorlatvezetője volt a BME Villamosmérnöki Karán folyó szakmérnök-képzésnek.
Munkásságát a Munka Érdemrend ezüst fokozatával, és a GE Tungsram vezérigazgatói díjjal ismerték el.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Kiss István
1928~ban született Budapesten.
Villamosszakmérnöki oklevelének száma: 1296/1954.E.á. I/161.
1953 és 1956 között a Kontakta Villamos Szerelési Anyagok Gyárában a Műszaki Ellenőrzési Osztály vezetője és főkonstruktőr-helyettese volt. Ezt követően német nyelvtudása alapján a Transelektro Magyar Villamossági Külkereskedelmi Vállalat mint mérnök-üzletkötőt és osztályvezetőt alkalmazta. 1958-tól 1963-ig a Berlini Nagykövetség kereskedelmi osztályán első kereskedelmi titkárként ellátta a hazai elektromos és műszertechnikai vállalatok képviseletét. 1963-tól a Transelektro főosztályvezető-helyettese volt, majd 1974-ig a Transelektro és az Elektroimpex vállalatok megnövekedett feladatai miatt önálló képviseletet látott el. 1974 és 1978 között az Elektroimpex Külkereskedelmi Vállalatnál főosztályvezető-helyettesi munkakörben dolgozott. Ezután 1982-ig svédországi kiküldetésben a Magyar Nagykövetség Kereskedelmi Osztályán első kereskedelmi titkárként az elektromos vállalatok képviseletét látta el. 1986-ig az Ipari Minisztérium alkalmazta főtanácsadóként. 1987-ben nyugállományba vonult, és egy évig a Magyar Híradástechnikai Egyesülés főelőadója volt, 1988-ban megalapította a vegyes tulajdonú "Info-Soft" számítástechnikai, fejlesztő, tanácsadó Kft-t. 1991-ben létrehozta a saját tulajdonú Ipar Marketing Cooperáció Kft.-t. amely a mai napig eredményesen működik.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Koller Ferenc
1929-ben született Erkátán.
Villamosmérnöki oklevelének száma: 17/1953-54.
A diploma megvédése után, 1955 januárjától a Ganz Villamossági Művek Transzformátortervezési Főosztályán kezdett dolgozni. Az első két évben szerkesztő volt a konstrukciós részlegnél, majd a különleges transzformátorok számítási irodájába került mint számító mérnök. Munkaterülete vasúti, kemence- és egyenirányítás-transzformátorok és különleges fojtótekercsek volt. Ezen az osztályon dolgozott 1985-ig mint kiemelt számítómérnök, majd 1985-től mint osztályvezető. 1992-ben vonult nyugállományba. 1993-tól 2002-ig a gyár vasúti transzformátorok, fojtótekercsek és kemence transzformátorok ajánlati terveinek elkészítésére szerződtette.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
László Pál
1922-ben született Kiskőrösön.
Villamosszakmérnöki oklevelének száma: 1224/1954.Eá.I/163.
Kezdetben az Egyesült Villamos Gépgyár Gyártmányfejlesztési Osztályán helyezkedett el, ahol a villamosellenállás-fűtésű ipari kemencék és technológiai sorok szakterületére specializálódott. 1965-ben a profil a Kohászati Gyárépítő Vállalathoz került. Ekkor megbízták a Villamos Kemence Tervezési Osztály vezetésével. Hazai megrendelésre fejlesztették ki az alumíniumipari, öntő és hőkezelő kemencék és technológiai sorok, a színesfém és az acélipari különböző hőfokú és technológiai célra alkalmas berendezéseket. 1969-től 1979-ig a Mérnöktovábbképző Intézet felkérésére előadásokat tartott a villamosellenállás-fűtésű kemencék és berendezések felépítéséről, tervezési és gyártási problémáiról. 1969-ben a III. Villamos Hőtechnikai Konferencián előadást tartott a villamos fűtésű gázfázisú temperáló kemencéről. Előadása 1970-ben megjelent az Elektrotechnika és öntöde című szaklapban. 1981-ben az Országos Találmányi Hivatal közzétette a "Könnyen építhető és javítható ellenállás-fűtésű kemencék" című szabadalmát. A Kohó- és Gépipari Minisztérium 1970-től a villamosellenállás-fűtés szakterületén hivatásszerű szakértői tevékenység végzésére jogosította fel. Tagja volt a Magyar Villamos Hőtechnikai Bizottságnak, a Villamosipari Kemencék Szabványosítási Bizottságának. 1982-ben nyugállományba vonult
Munkássága elismeréseként 1982-ben megkapta a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsától a Kiváló Munkáért kitüntetést.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Märginean Gheorghe
1930-ban született Romániában, Cräciunelu de Josban.
Villamosmérnöki oklevelének száma: 79/1952-53.
A Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán megszerezve kitüntetéses villamosmérnöki oklevelét, visszatért Romániába. 1963 és 1966 között posztgraduális képzésen vett részt a Bukaresti Műszaki Egyetem Közgadaság-Technika szakán, 1966-ban gazdasági mérnök oklevelet szerzett. Szakmai ismereteit és a magyarországi elektrotechnikai üzemekben szerzett tapasztalatait a Román vasútvonalakon használta fel a villamos vontatás bevezetésére. Szakmai tevékenységét az Arad Podgoria Területi Vasútnál fejtette ki, és amikor a Román Állami Vasút fő vonalain bevezették a villamosáram használatát, Romániában az első villamosított vasúti szakasz vezetője volt a Brassói-Predeál vasútvonalon. 1966-tól 1978-ig az Electroprecizia Sacele (Hétfalusi) üzemtervezési, műszaki ellenőrzési és szervezési részlegén művezetői állást töltött be. Ezt követően 1986-ig az Autocamioane Brasov üzem tervezési és szervezési részlegén irodavezetőként tevékenykedett. 1990-ben a Brassói Vasúttól vonult nyugállományba.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Mészáros Antal
1927-ben született Esztergomban.
Villamosszakmérnöki oklevelének száma: 1298/1954.Eá.II/024.
1954 szeptemberében a Budapesti Villamos Teherelosztóba vezényelték, ahol a sikeres vizsgák után önálló ügyeletes-irányító-mérnöki beosztást nyert. 1969-ben a 24 órás teherelosztói szolgálat, az ezzel járó állandó stressz miatt kérte az Elektromos Művek vezetőségét, hogy a Magyar Villamos Művek Tröszthöz helyezzék át. Ezután kezdte meg szolgálatát az MVMT Hálózati Üzemviteli Főosztályán. Itt az Áramszolgáltatói Szervezet korszerűsítése, a vállalati transzformátor javító műhelyek fejlesztése, balesetek kivizsgálása, elemzése, a középfeszültségű hálózati berendezések sérülésének számítógépes vizsgálata lett a feladata. Közel ötven éves munkaviszonya után, 1987-ben vonult nyugállományba. Tíz évig aktív tevékenységet folytatott a Magyar Elektrotechnikai Egyesület különböző munkabizottságaiban. Publikációinak száma jelentős.
Munkásságát az MVMT Kiváló Dolgozó kitüntetéssel ismerte el.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Morva Tibor
1932-ben született Budapesten.
Villamosmérnöki oklevelének száma: 74/1953-54.
Mérnöki pályafutását 1955-ben az akkori Klement Gottwald (régebben Ganz) Villamossági Gyár transzformátor üzemegységének próbatermében kezdte. Az 1956-os események után külföldre távozott, és Svájcban telepedett le. Szakmai tevékenységét 1957-ben Hirschtalban, az Emil Pfiffner AG-nál folytatta, ahol áram- és feszültségváltók fejlesztésének számítási és gyakorlati problémáival foglalkozott. A cégnél kidolgozta egy nagyfeszültségű próbaterem, valamint a mérőváltók hitelesítéséhez szükséges berendezések terveit. 1960-ban Aarauban a Sprecher & Schuh AG-hoz szerződött. A vállalat nagyfeszültségű laboratóriumában teljesítménykapcsolók, túlfeszültség-védelmi berendezések és mérőváltók fejlesztésén tevékenykedett {maximális feszültségszint: 750 KV). Részt vett egy új nagyfeszültségű laboratórium megtervezésében. A munkák kezdetétől aktívan közreműködött a 245 KV feszültségű, tokozott SF6 gázszigetelésű kapcsolóállomások fejlesztésében. 1966-ban hajlított koaxiális csőrendszerekben fellépő elektromos térerősség meghatározására szolgáló kézi közelítő számítási eljárást publikált, mert akkoriban erre szolgáló számítógépes program még nem volt ismeretes. 1968-tól 1983-ig a Sprecher & Schuh AG Szabadalmi Osztályát vezette. 1983-ban Aarauban "Morva Patentdienste" néven saját szabadalmi irodát nyitott. Szabadfoglalkozású európai szabadalmi ügyvivőként - mint a müncheni székhelyű Európai Szabadalmi Hivatal megbízottja - ma is aktívan dolgozik. Szakmai eredményeit cikkekben tette közzé.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Nagy István
1931-ben született Kisvárdán.
Villamosmérnöki oklevelének száma: 118/1953-54.
1954-ben - mint szakmai gyakorlatra kötelezett - Debrecenben a Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat szolgálatába állt. A napi munkafeladatok mellett itt kellett elkészítenie diplomatervét. A gyakorlati idő alatt megszerette a villamos erőművi vállalat tevékenységét, munkaviszonya véglegessé vált. A vállalatnál csaknem minden műszaki szakterületen tevékenykedett. A beosztott mérnöki munkakört követően volt önálló mérnök, kiemelt mérnök, csoportvezető, üzletigazgatósági főmérnök, majd a vállalati központban főmechanikus, munka- és üzemszervezési vezető, fogyasztói műszaki osztályvezető, végül az Üzemviteli Osztály vezetője. A részvénytársasággá alakult vállalattól 1992-ben üzemviteli osztályvezetőként vonult nyugállományba. 1964-ben Egyetemünk Gépészmérnöki Karán a Gazdasági mérnöki szak energiagazdálkodási ágazaton végbizonyítványt szerzett. Munkaviszonya során a vállalat, illetve az MVM Rt. kiküldöttjeként számos külföldi szakmai tanulmányúton vett részt. Számos országban működött közre szakmai szabvány, műszaki utasítás, típusterv kidolgozásában. 1962-ben óraadó tanárként részt vett Debrecenben a vállalat közreműködésével beindított villamosenergia-ipari technikus képzésben. Ennek kapcsán több szakközépiskolában volt érettségi, illetve technikus minősítő vizsgán elnök. Bekapcsolódott a cégen belül szervezett különböző oktatási feladatokba. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület keretei között szervezett tanfolyamokon sok esetben oktatóként, vizsgáztatóként vett, illetve vesz részt. Jelenleg is óraadóként tanít az Erdei Gruz Tibor Középiskola villamos levelező tagozatán villamos művek, anyagismeret és minőségbiztosítás tantárgyakat.
Munkásságát Kiváló Dolgozó és Kiváló Újító kitüntetésekkel ismerték el.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Nemes László
1927-ben született Monoron.
Villamosmérnöki (hadmérnöki) oklevelének száma: 12/1953-54.
Oklevele megszerzése után a Néphadsereg rádiólokátor-technikai alakulatához kapott beosztást. Ebben a munkakörben a távolfelderítő lokátorok nagyjavítás utáni installálását, majd a kezelő szaktisztek szakmai továbbképzését végezte. A HM-nél 1957-ben ez a beosztás megszűnt, így az Orion Rádió Villamossági Gyár Televízió Fejlesztési Osztályára került gyártmányfejlesztői munkakörbe. Kifejlesztette az akkori idők legnépszerűbb fekete-fehér Orion TV vevőkészülék prototípusát. Az Orion gyár Fejlesztő Laboratóriuma 1958-ban kezdett el foglalkozni színes TV vevőkészülék fejlesztésével. 1960-ban meghívást kapott a BME Rádiótechnikai Tanszékére dr. Bartha István professzortól, az irányításával meginduló kutató csoportba. 1966-ban áthelyezéssel a Távközlési Kutató Intézetbe került. Az intézetben kezdetben az Orion gyár részére folytatta a színes TV vevőkészülékek gyártásához szükséges alapegységek kutatását, kifejlesztését, majd 1974-ben megbízták egy fiatal mérnökökből álló tudományos osztály vezetésével. Ez a megbízatása 1987-ig, nyugállományba vonulásáig tartott. Az Orion gyárban, majd a TKl-ban kutató-fejlesztő munkája mellett több szakmai előadást és tanfolyamot tartott. A színes TV technikáról rendszeresen adott elő tudományos fórumokon és számos cikke jelent meg szakmai folyóiratokban. A HTE-nek 1957 óta aktív tagja. Az Egyesületben az általa kutatott témákban számtalan előadáson számolt be az elért eredményekről. 2001-ig a Magyar Elektronikai Informatikai Szövetség külső munkatársaként dolgozott.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Ormay József
1932-ben született Budapesten.
Villamosmérnöki oklevelének száma: 7/1953-54.
Első munkahelye az Országos Mérésügyi Hivatal volt, ahol az elektromos laboratóriumban elsősorban villamos mérőműszerek hitelesítésével foglalkozott. Emellett a precíziós műszerek ellenőrzési-mérési pontosságának fejlesztése volt a feladata. Később az Elektronikus Mérések Osztályára helyezték. Önálló munkakörként kapta meg a különleges elektronikus mérő- és ellenőrző műszerek hitelesítését. 1956-ban a munkástanács tagjává választották és ezért a forradalom leverése után felmondták az állását. A Kábel- és Műanyaggyárban működő Hanglemezgyárban sikerült elhelyezkednie, ahol rövid idő után megbízták a MEO vezetésével. Az akkor újdonságnak számító mikrobarázdás hanglemezek gyártásának fejlesztése volt egyik célja, amit több sikeres újítás, módosítás bevezetésével hamarosan nemzetközileg is elismert színvonalra sikerült emelnie. Ezután a Méréstechnikai Központi Kutató Intézet alkalmazottjaként, a dr. Tarnai Kálmán professzor vezetése alatt álló Elektronikus Osztályra került. Részt vett a digitális mérőműszerek fejlesztésében. Önálló munkái - többek között - a digitális színkoordináta-mérő, a digitális ohmmérő, a digitális pH mérő több nemzetközi kiállításon is szerepeltek, azokról szimpóziumokon, az 1MEC0 nemzetközi konferenciáin, belföldön és külföldön több előadást is tartott. Cikkei, tudományos ismertetői a Mérés és Automatika hasábjain jelentek meg. Amikor az MKKL-t feloszlatták, illetve az MMG-be olvasztották be, munkahelyet változtatott. A Tungsram Rt. Fényforrásfejlesztési Főosztálya Méréstechnikai Osztályán helyezkedett el. A fejlesztés alatt álló fényforrások paramétereinek mérési eljárásait, majd speciális mérőműszereit fejlesztette ki. Eredményeik alapján több új, jó hatásfokkal rendelkező fényforrás fejlesztésére került sor. Az akkor kialakított laboratóriumot az időközben tulajdonossá vált General Electric vezetői is nagyra értékelték. Jelenleg mint számítástechnikai szakértő működik egy vállalatnál, ahol a rendszergazda teendőket látja el.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Parragh Ferenc
1932-ben született Budapesten.
Villamosmérnöki oklevelének száma: 121/1953-54.
A diploma megszerzése előtt és azután is a Finommechanikai Vállalatnál dolgozott mint műszaki vezető. A Nehézipari Minisztérium alá tartozó állami bányák bányamérési tanácsadója volt. Közben 1962-ig Egyetemünk Villamosmérnöki Karának Műszer szakán mint külső előadó, valamint a Kilián György Repülőtiszti iskolán tanított. Jelenleg nyugdíjasként saját vállalkozásában szintén bányamérési tanácsadással foglalkozik. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Bányamérő Szakosztályának már a harmadik ciklusban alelnöke. A Nemzetközi Bányamérési Egyesület, ISM 3-munkabizottságának vezetője.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Pintácsi Imre
1931-ben született Nagykátán.
Villamosmérnöki oklevelének száma: 23/1953-54.
Egész mérnöki munkássága a Villamosgép- és Kábelgyárhoz, ill. jogutódjához, az EVIG-hez kötődik. 1954 és 1960 között üzemmérnöki beosztásban gyártó-berendezések megismerése, technológiák tanulmányozása, lehetséges hibák elemzése, gyártmányok készültségi állapotának követése volt a feladata. Ezt követően tíz évig céleszközöket, pályás és forgógémes emelőszerkezeteket tervezett, szalagosítások, művelettervezések, gazdaságossági elemzések, gyártástervezéshez szükséges gazdasági mutatók kimunkálása témakörökkel foglalkozott. 1972-től 1985-ig ellátta a technológiai osztály vezetését. Elsajátította a művelettervezésen kívül az NC gépek programjainak készítését, ezek próbáit, a kódolás hibáinak korrekcióját. Meg kellett szervezni a tárolást, a nyilvántartást. A menet beépült az általános előírás dokumentum folyamatába ugyanúgy, mintha szerszámot írtak volna elő használatra. A géppark fokozatosan bővült, esztergapadokon kívül karusszel padok, marógépek bővítették a sort. Sok munkát fektettek az ún. integrált Termelésirányítási Rendszer, azaz az ITR felkészítésébe, amely valójában mégsem valósult meg. Ezt nagy csalódásként élte meg. 1985 és 1991 között szaktechnológusként a Gyár és Gyártásfejlesztési Főosztályon dolgozott. Számítógépvezérelt automatikus szerkezetek tervezése (pl. szerelőszalagba beépített villamos próbahely automatikus mérések ütemidőn belül), PLC-k használata, az ISO 9001 minősítési és minőségbiztosítási szabvány EVIG-re adaptálhatósága volt a feladata. 1991-ben vonult nyugállományba. 1954 óta tagja a MEE-nek.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Porcsin Antal
1932-ben született Kispesten.
Villamosmérnöki oklevelének száma: 41/1953-54.
Szakmai tevékenységét a BME Villamos Gépek és Mérések Tanszékén kezdte tanársegédként. Két év elteltével a Ganz Villamosság Művek szolgálatába állt, és ott dolgozott egészen 1989-ig, nyugállományba vonulásáig. Kezdetben beosztott mérnök volt, majd középvezető. Munkássága alatt főként villamos energetikai vállalkozási és fejlesztési témával foglalkozott.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Stieber János
1930-ban született Szombathelyen.
Villamosszakmérnöki oklevelének száma: 1607/1954.Eá.I/190.
Esti tagozatos hallgatóként vett részt a villamosmérnöki képzésben. Az oklevél megszerzése után a budapesti Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban helyezkedett el, és a középhullámú 135 kW teljesítményű rádióadók erősáramú és automatikai berendezéseinek gyártásával, valamint helyszíni üzembe helyezésével foglalkozott. 1956-ban elkerült az Észak-Dunántúli Áramszolgáltató Vállalat Szombathelyi Üzemigazgatóságához, ahol középfeszültségű állomások villamos-védelmi automatizálási és mérési feladataival foglalkozott. 1957-től Vas megyében is erőteljesen növekedtek a villamosenergia-igények. A megnövekedett igényeket már csak 120 kW-ról lehetett üzembiztosan ellátni. Az 1960-as évek második felében kinevezték a Szombathelyen létesült szakszolgálati üzemrész vezetőjévé. Feladata a meglévő állomások védelmi és automatikai berendezéseinek üzemeltetése, karbantartása, bővítése, korszerűsítése a Magyar Villamos Művek szakszolgálata szabályzatainak megfelelően. Fenti munkakörét 1990 áprilisáig, nyugállományba vonulásáig látta el.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Stöckler György
1932-ben született Budapesten.
Villamosmérnöki oklevelének száma: 12/1953-54.
1956-ig Budapesten a Villamos Állomásszerelő Vállalatnál mint önálló gyártmánytervi mérnök dolgozott, bányafelvonó berendezéseket tervezett és az építkezést vezette. 1957-től 1968-ig Sydneyben az Elektromos Műveknél (Sydney County Council) először mint beosztott mérnök, két év múlva mint osztályvezető próbatermi mérnök dolgozott nagyfeszültségű berendezéseken és alállomásokon. Kábelhiba-keresés, nagyfeszültségű próbák, hőemelkedési próbák, transzformátorok kipróbálása és üzembe helyezése voltak a fő feladatai. 1969-1970-ben egy amerikai építési vállalatnál (Austin Anderson Ltd.) dolgozott főmérnökként. 1970-ben megalapozta a saját vállalatát (Electrical Testing Company Pty. Ltd.). Laboratóriumai jó felszereltek nagyfeszültségű egyen- és váltóáramú próbákra (100 kV-ig) és kábelhibák megtalálására, védelmi berendezések kipróbálására. Ezen kívül elvégzik műszerek hitelesítését és specializált műszerek javítását, szigetelőanyagok (olajok, szilárd) kipróbálását. Mindenfajta védelmi berendezés kipróbálása és üzembe helyezése, tranziens feszültségek mérése, áramok és harmonikus hullámformáknak analizálása is beletartozik a munkakörükbe.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Szabó József
1925-ben született Zimánd-újfalun.
Víllamosszakmémöki oklevelének száma: 1306/1954.Eá.I/197.
Már 1943-tól a csepeli Weiss Manfréd Művekben dolgozott, és a Csepel Művekben, a Szerszámgépgyárban tevékenykedett, egészen 1981-ig, nyugállományba vonulásáig. Előbb irányító tervező, később szakosztályvezető volt. Munkahelyén különböző célgépek, szerszámgépek villamos berendezésének tervezése mellett gépsorok összeszerelésének folyamatát is irányította. Így például 1966-ban, amikor a Szovjetunióban, Tomszkban hat hónapon keresztül munkatársaival együtt végezték a megrendelt gyártósorok összeszerelését, üzembe állítását. 1971-ben a Könnyűipari Gépgyártó Vállalathoz hívták főkonstruktőrnek. Feladata a gépek vezérléstechnikai, ergonómiai színvonalának emelése és az automatizáltság növelése volt. Ekkor szervezte meg a Villamos és Automatika Tervezési Osztályt, melynek vezetője lett. Első feladata az országos nagyvállalat villamos dokumentációjának egységesítése volt. 1974-ben az ún. kontaktvezérléses kivágógép második legnagyobb európai gyártói lettek. 1976-ban közreműködött a nadrággyártó gépsor automata programvezérlésének kialakításában. Csepelre 1978-ban került vissza, ahol többek között részese volt az első PLC-s vezérlésű gép megtervezésének. Nyugdíjba vonulását követően 1995-ig műszaki szakértőként dolgozott előbb a Csepeli Szerszámgépgyár, majd az Állami Vagyonügynökség megbízásából. Oktatóként a Kossuth Lajos Gépipari Technikum és az Eötvös József Gimnázium esti tagozatán adott elő villamos tantárgyakon kívül fizikát és matematikát. Tagja volt a MEE-nek, a GTE-nek, valamint alapítója a MATE csepeli alapszervezetének. Számos szakmai szimpóziumon, konferencián vett részt, valamint számos nemzetközi kiállításon, vásáron képviselte a Csepeli Szerszámgépgyárat.
Szakmai tevékenységét A Gépipar Kiváló Dolgozója és Kiváló Dolgozó kitüntetésekkel ismerték el.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Szarka István
1931-ben született Pestszentlőrincen.
Villamosmérnöki oklevelének száma: 13/1953-54.
1954-ben a Mechanikai Laboratórium Híradástechnikai Kísérleti Vállalatnál helyezkedett el, és itt dolgozott megszakítás nélkül egészen 1996 májusáig. 1954-ben a Tőzsdepalotában részt vett az első magyar televízió-stúdió elkészítésében. Ennek energiaellátását és a filmvetítők vezérlő automatikáját önállóan tervezte, kivitelezését és beépítését irányította. 1957-ben megbízták egy önálló tervező-fejlesztő laboratórium vezetésével. Ezután nyugdíjba meneteléig laborvezetőként dolgozott. Először közepes teljesítményű mágneses erősítőt tervezett és készített el háromfázisú aszinkronmotor vezérlésére és fordulatirány váltására. Ebből kis széria készült. Ezután néhány éven át több laboratóriummal együttműködve egy adatáviteli hálózati rendszert terveztek és építettek ki. 1970-től egy 100-520 MHz tartományban tartozó többcsatornás panorámavevőt fejlesztettek ki. Ezeket is több mint tíz éven át gyártották és exportálták. A panoráma berendezésbe két szabadalmát is beépítette. 1980-tól a panoráma berendezést továbbfejlesztette. Az analóg be-és kimeneteket valamint a vezérléseket digitálissá alakította. Így nemcsak különálló készülékként volt használható, hanem számítógéppel összekapcsolva akár emberi felügyelettel, akár teljesen automatikusan lehetővé tette a vett jelek egyedi paramétereinek részletes analízisét. 1990-től nagyérzékenységű digitális vezérlésű frekvencia analizátort is tervezett, amit kisebb szériában gyártottak. 1996-ban vonult nyugállományba.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Szécsényi László
1932-ben született Budapesten.
Villamosmérnöki oklevelének száma: 43/1953-54.
Pályája első két évében a VERTESZ létesítményi mérnökeként tevékenykedett. 1956-ban került az ERŐTERV állományába, ahol 1993-ig, nyugállományba vonulásáig tevékenykedett. Kezdetben önálló, majd vezető tervezőként, később a Hálózati Osztály vezetőjeként, illetve főosztályvezetőként végezte munkáját. Erőművek és alállomások villamos kapcsolóberendezésének tervezésén túl ellátta a villamos energia rendszerek tervezését. Mint nyugdíjas az ELT1 Kft. állandó külső munkatársaként az alaphálózat-fejlesztés tervezésével kapcsolatos tanulmányokat, értékelő elemzéseket és irányelveket készít. Jelentősebb munkái: A hazai 120, 220 és 400 kV-os hálózat középtávú és távlati tervei. Az UCPTE és a hazai hálózat összekapcsolására szolgáló megvalósíthatósági előtanulmány készítése az ÉdF-fel és az MVMT-vel közösen. A hazai alaphálózat tervezési irányelvei. A hazai alaphálózat megbízhatóság-számításához szükséges adatok meghatározása az alaphálózati üzemzavarok értékelő elemzése alapján. Üzleti alapon megvalósuló alaphálózat-fejlesztésekből álló változatok kiválasztásánál alkalmazandó gazdaságossági számítási módszer. Irányelvek a 120 kV-os és/vagy nagyobb feszültségű hálózathoz csatlakozó erőművek csatlakozási tervének elkészítéséhez. Tagja a Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek. Szakcikkei az Elektronika folyóiratban és az ERŐTERV közleményeiben jelentek meg.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Tóth László
1929-ben született Detken.
Villamosszakmérnöki oklevelének száma: 1397/1954.Eá.lI/011.
A Találmányi Hivatalban helyezkedett el, ahol a kísérleti, majd kiviteli egység által készített - akkor még lyukkártyás rendszerű - adatfeldolgozó rendszer továbbfejlesztése folyt. E területen dolgozott mint tervező mérnök, majd az ellenőrzés tagja. Végül a gyártásirányításba került. 1955-ben az egységet összevonták a Műszeripari Kutató Intézettel, akkor felkérték a prototípus laboratórium vezetésére. 1956-ban áthelyezését kérte az Alumíniumipari Tervező Intézethez. Új munkahelyén az alumíniumipari vertikum teljes villamos energia ellátása tervezésében mint önálló tervező vett részt. Bauxitbányák, timföldgyárak, alumínium hengerművek, készáruüzemek kis- és nagyfeszültségű csatlakozási belső hálózati rendszereit tervezte. 1960-tól mint szakosztályvezető, majd 1965-től mint osztályvezető dolgozott. Műszeres praxisa alapján 1961-ben megbízták egy iparági műszerautomatika osztály szervezésével. Az üzemi szakemberekkel együttműködve elkészült az ajkai, almásfüzitőí, mosonmagyaróvári timföldgyárak irányítástechnikai korszerűsítése. A hazai eredmények hírére külföldi (India, Jugoszlávia, Ghána, Jamaica) megbízásokra komplex technológiai, teljes villamos- és irányítástechnikai tervezéseket végeztek. 1976-ban az Alumíniumipari Tervezőt összevonták a Fémipari Kutató Intézettel és ekkor a Villamos és Automatika Főosztály vezetésével bízták meg. 1989-ben vonult nyugállományba, 1996-ig volt munkahelyén mint szaktanácsadó dolgozott. Az 1970-1980-as években a Magyar Elektrontechnikai, a Mérés- és Automatizálási egyesületek vezetőségében az alumíniumipar képviselőjeként segítette a munkát 1989-ig az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, 1993-ig az Ipari Minisztérium vezető tervezője és szakértője volt. 1990-ig szerepelt az Ipari Minisztérium magántervezői névjegyzékében .
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Traply Gusztáv
1929-ben született Szentistvánon.
Villamosmérnöki oklevelének száma: 70/1952-53.
1954. február 1-től a Ganz Vezérlőberendezések Gyárában dolgozott a gyár 1955. január 1-jei megszűnéséig. Villamos készülékek és szerszámgép vezérlések tervezésével foglalkozott. Ezt követően a Budapesti Víllamosgép- és Kábelgyár Készülékszerkesztési Osztályán alkalmazták. Egy év múlva az Erősáramú Gyártmányfejlesztési Intézethez került, a Készülék Osztályon villamos készülékek tervezésével foglalkozott. 1958-tól a Mávag Mozdony-és Gépgyár Mozdonyszerkesztési Osztályán tevékenykedett, dízel hidraulikus mozdonyok villamos berendezésének tervezését végezte. 1966-ban a Mozdony Gyáregység termelési főnökévé. 1969-ben pedig a Mozdonykísérleti Iroda vezetőjévé nevezték ki. A mozdonyok műszaki fejlesztése és kísérleti méréseinek szervezése volt a feladata. 1973-tól a gyáregység 1975-ben történt összevonásáig termelési főmérnök volt a Mozdonygyárban. Ekkor a Vasúti Járműgyár Ajánlati és Dokumentációs Osztályának vezetője lett, ahol nemzetközi tenderekre benyújtandó műszaki dokumentáció elkészítése volt az elsődleges feladatuk. 1980-tól a Vasúti Járműgyár termelési főmérnökének helyettese, a mozdonygyártás vezetője volt. 1986-ban megbízták a Jugoszláv Vasútnak szállított mozdonyok karbantartását biztosító szervíz vezetésével. 1987-től 1989-ig, nyugállományba vonulásáig ellátta a mozdonygyártás vezető főmérnöki tisztjét.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Valaska László
1930-ban született Pálosvörösmarthon.
Villamosmérnöki oklevelének száma: 120/1953-54.
1954-től az Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Vállalat kötelékében tevékenykedett különféle beosztásokban. Nevéhez kötődnek az ÉMÁSZ jelentős fejlesztési programjai, így a rekonstrukciós programok automatizálása, az üzemirányítás korszerűsítése, szervezetfejlesztés, modernizálás, nemzetközi kapcsolatok fejlesztése. 1972-től 1992-ig az ÉMÁSZ Vállalat vezérigazgatója volt. 1989-ben létrehozta az Ecocenter International nemzetközi céget, mely az energiafelhasználás hatékonyságának javítására alakult az amerikai SRC, a magyar ÉMÁSZ, VEIKI, GTC tagokkal. Megépíttette a miskolci Tudomány és Technika Házát, ahol 1990-ben létrehozta Magyarország első energiatakarékossági szaktanácsadó irodáját. 1992-ben befejezte tevékenységét az ÉMÁSZ-nál. Ugyanebben az évben írta alá a szerződést San Franciscóban a HESCO céggel magyarországi energiatakarékossági befektetési marketing tevékenység végzésére. Ennek keretében 70 iparvállalatnál és 74 költségvetési szervnél összesen 254 projektnél végzett vizsgálatokat, analízist, mérést, gazdasági kalkulációt. 1994-ben mint szakmai szervező valósította meg Egyetemünkön az I. Magyarországi Energiatakarékossági Ökológiai EXPO-t és Konferenciát. A rendezvény nagy sikerrel záródott. A MTESZ Borsod megyei Szervezetének elnöke, a Gazdálkodási Tudományos Társaság Borsod megyei alapítója és szervezője 1998-ig. 1995-ben a Magyar Erősáramú Elektrotechnikusok Nagyjai közé sorolták. Anyagai a Magyar Elektrotechnikai Múzeum Könyvtárában találhatók.
Munkásságát számos szakmai kitüntetéssel ismerték el, így többek között megkapta az Elektrotechnika Nagydíjat, MTESZ-díjat, Eötvös-díjat. A Miskolci Egyetemen az Aureum Signum Universitatis kitüntetéssel illették.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Dr. Weingart Ferenc
Állami díjas, a műszaki tudomány kandidátusa
1932-ben született Kispesten.
Villamosmérnöki oklevelének száma: 14/1953-54.
1954 nyarán felvételt nyert a Villamos Energetika Kutató Intézetbe. A hálózatvédelmi osztályon a tudományos munkatársi és főmunkatársi beosztások után, 1968-ban kinevezték az osztály tudományos vezetőjévé. Legfontosabb kutatási témái a közép- és nagyfeszültségű hálózatok, valamint nagyteljesítményű erőművi generátorok korszerű védelmi, üzemviteli és üzemzavar elhárító automatikái voltak. Ebben a témakörben készült az 1971-ben megvédett kandidátusi disszertációja is. Az általa vezetett kutató-fejlesztő osztály több évtizedes munkájának eredményeként létrejött egy korszerű magyar hálózatvédelmi-automatika készülék család, amelynek meghatározó szerepe van a hazai villamosenergia-rendszer üzembiztos működésében. A fenti témakörben egyénileg és társszerzőkkel tíz szabadalomra kapott oltalmat. A Magyar Tudományos Akadémia Energetikai Tudományos Minősítő Bizottsága tagjaként sok éven át vett részt a minősítő munkákban. Jelenleg is az MTA köztestületi tagja. A Villamos energiaipari Kutató Intézet által alapított PROTECTA Elektronikai Kft ügyvezető igazgatójaként 1997-ben vonult nyugállományba. Jelenleg is ott dolgozik, közreműködve a legújabb digitális védelmek folyamatos fejlesztési munkáiban.
A villamosenergia-rendszer üzembiztos működéséért három kollégájával együtt Állami-díjban részesült. Elektrotechnikai publikációiért megkapta a Déri-díjat.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.
Zalay Dezső
1926-ban született Budapesten.
Villamosszakmérnöki oklevelének száma: 1677/1954.R.III/304.
1949 és 1956 között a BHG (volt Standard-gyár) átviteltechnikai laborjának volt a tervező mérnöke. Sokcsatornás légvezetékes vivőfrekvenciás távíró (telex) berendezés tervezését végezte, ezen kívül több sokcsatornás koaxiális berendezés részegységének tervezőjeként, bemérő labortechnikusaként dolgozott. Ezt követően 1961-ig a MERT Minőségellenőrző Vállalat mérnök-specialistájaként csaknem a teljes elektronikus műszergyártás folyamatában minőségellenőrzéssel, laborszintű bemérésekkel, típusvizsgálattal, ellenőrzésekkel, az exportszállítások minőségi ellenőrzési feladataival foglalkozott. Később, 1958-tól mint az Elektronikus Osztály osztályvezető-helyettese tevékenykedett. 1961 és 1988 között a Metrimpex Műszeripari Külkereskedelmi Vállalat alkalmazásában állt. Kezdetben a műszaki osztályt vezette mint mérnök-specialista. 1971-ben kinevezték az Export Vevőszolgálati Osztály vezetőjévé. Ezt a tisztséget 1988-ig, nyugállományba vonulásáig töltötte be. Ezekben az évtizedekben mintegy 230 alkalommal volt külföldön, elsősorban Európában, de néha tengerentúli országokban is (Dél-Amerika, India, Egyiptom stb.). Jelenleg mint nyugdíjas mérnök két tevékenységet folytat. Egyrészt egy német gyártó cég műszaki képviselőjeként, üzlet-előkészítőjeként dolgozik, másrészt mint vizsgázott német idegenvezető beutazó és kiutazó csoportok idegenvezetését látja el.
Az Egyetem Tanácsa aranydiploma adományozásával ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.