Fókuszban az okos városok

2018. december 18.

A világháló trendjeiről, lehetőségeiről és eredményeiről szólt az idei Magyar Jövő Internet Konferencia, amelynek ezúttal a BME volt a házigazdája.

„Az elmúlt évek kitartó munkájának is köszönhető, hogy az immáron ötödik alkalommal megrendezett Magyar Jövő Internet Konferencia nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi partnereink érdeklődését is felkeltette” – hangsúlyozta a több ország kutatóinak részvételével tartott seregszemle megnyitóján Józsa János rektor, aki az esemény fővédnökeként köszöntötte a jelenlévőket. Mint fogalmazott, a baráti partnereknek a jövőben is közösen kell dolgozniuk azért, hogy a gyümölcsöző tudományos együttműködésen túl az egész társadalom számára hasznos fejlesztéseket hozzanak létre. Elmondta még: az 5G vagy az Ipar 4.0 vívmányai először ugyan ipari keretek között születtek meg, de egyre növekvő ütemben alakítanak ki egy speciális internet ökoszisztémát. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Gutenberg-galaxist felváltó Neumann-galaxis megalkotásában nemcsak az új digitális kultúra névadója, hanem más kiváló műegyetemi szakemberek is részt vettek.

http://www.bme.hu/hirek/20181217/Fokuszban_az_okos_varos_koncepcio_es_az_internet_kovetkezo_generacioja