Új kutatási erőtér jött létre

2020. november 28.

A most lezárult hároméves projekt több mint 950 millió forintból az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Informatikai Kara, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Villamosmérnöki és Informatikai Kara, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Információs Technológiai és Bionikai Kara konzorciumot alapított az Innovatív informatikai és infokommunikációs megoldásokat megalapozó tematikus kutatási együttműködések című projekt közös megvalósítására. A cél az volt, hogy az IKT és a számítástudomány területén egy európai szinten is eredményesen működni képes kutatói hálózat jöjjön létre. Ez a hálózat lehetőséget adott a három partneregyetemnek, hogy a Horizont programokban, valamint az EIT Digital kutatási és innovációs pályázatokon sikeresen szerepeljenek.

A konzorciumvezető ELTE és partnerei, a BME és a PPKE kiemelkedő tudásbázisa és tapasztalatai, európai szintű kapcsolatrendszere, valamint az EIT Digital kutatási témái köré épülő portfólió biztosították azt a kohéziós erőt, amely az egyes partnerek által végzett kutatási tevékenységek egységét megteremtette. A kutatások a szoftverfejlesztés módszereire, a kiberbiztonságra, az informatikai rendszerekre, infokommunikációs hálózatokra, az adattudományra és a mesterséges intelligenciára terjedtek ki - tudósít a bme.hu

http://www.bme.hu/hirek/20201126/Uj_kutatasi_eroter_jott_letre_3_hazai_egyetem_innovativ_informatikai_egyuttmukodesevel