Arany Szív díjat nyert Bécsben a Hand-in-Scan

2012. október 24.

A BOB ("Best of Biotech – indítsd be a vállalkozásod!") egy élettani és biotechnológiai vállalkozásokra fókuszáló nemzetközi verseny, amelyet az osztrák Life Science Austria (LISA) szervez az Austria Wirtschafts Service (aws) közreműködésével az Osztrák Gazdasági, Családügyi és Ifjúsági Minisztérium támogatásával.� 2012-ben a hatodik alkalommal szervezték meg a BOB-t.

A Hand-in-Scan egyedüli magyarként került a 10 döntős csapat közé a 38 európai induló közül az előzetesen benyújtott innovációs ötlet és kidolgozott üzleti terv alapján. A döntőben egy nemzetközi zsűri előtt kellett bemutatnia a csapatoknak az üzleti modelljüket, és megválaszolni a szakemberek kérdéseit. A zárt ajtók mögött történt értékelés után 2012.10.18-án este a bécsi Ferstel palotában, ünnepélyes körülmények között hirdették ki a végeredményt. Az eseményen részt vett Reinhold Mitterlehner, osztrák Gazdasági, Családügyi és Ifjúsági miniszter, és beszédet mondott Dr. Esteban Pombo-Villar, az Oxford BioTherapeutics AG üzletfejlesztési vezetője.

A zsűri idén a Vira Therapeutics, az Medizinische Universität Innsbruck spin-off cégét jutalmazta az első hellyel, és ők kapták meg a €15.000-s fődíjat, nehezen gyógyítható ráksejteket célzó virológiai megoldásukkal. Második helyen a SIMCharacters végzett, élethű sebészeti újszülött-szimulátorukkal. Az EveliQure cég kapta a harmadik helyért járó €5.000-s díjat, újfajta, diarrhoea elleni bakteriológiai oltóanyag kifejlesztéséért.

A LISAvienna MedTech kitüntetést, a vele járó Arany Szív díjat és €10.000-t a budapesti Hand-in-Scan csapat kapta a legjobb orvostechnikai megoldásért. A kézfertőtlenítés tanítására és ellenőrzésére szakosodott projekt több mint két évvel ezelőtt kezdődött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karán, és mára már nemzetközi sikertörténetté nőtte ki magát a Műegyetemi Technológia és Tudástranszfer Iroda pilotjaként. A találmány lényege, hogy objektív kiértékelés tud adni a sebészeti bemosakodás és az egészségügyi kézfertőtlenítés minőségéről, a kompakt berendezés segítségével lehetőség nyílik a sebészeti bemosakodás ellenőrzésére és helyes oktatására. A kézfertőtlenítőhöz kevert speciális marker anyag UV megvilágítás és digitális képfeldolgozás révén pontosan meg tudják mutatni, hogy mely területek maradtak ki a kézfertőtlenítés során. A Hand-in-Scan készülék prototípusát már három ország egészségügyi intézményében tesztelték, és folyamatosan dolgoznak a további fejlesztéseken. Haidegger Tamás szerint „Az elért eredmények is mutatják, hogy a világon egyre komolyabban veszik az egészségügyben a kézhigiéniát, mert a helytelen és nem elégséges kézmosási gyakorlat évente több százezer ember életébe kerül. A rendszerünk segítségével tanítani tudjuk az előírt technikát, és azt utána ellenőrizzük is. Ezáltal mérnöki módon, tudományos alapokra helyezzük a kézmosás-ellenőrzést.”�

A csapat korábban megnyerte az Innovact Campus Award európai innovációs díjat, az ICPI Innovation Academy, az ACES Fiatal Innovátorok versenyét, valamint sikeresen elvégezte a European Entrepreneurship Foundation Venture Accelerator kurzusát. Az osztrák „Austrian Center for Medical Innovation and Technology“ (ACMIT) közreműködésével, kockázati tőke bevonásával a Hand-in-Scan csapat egy éven belül kereskedelmi forgalomba kívánja hozni az eszközt.

További információ:� www.handinscan.com,�� www.bestofbiotech.at/press