NJSZT elismerések a VIK munkatársainak

2014. november 21.

A 8. Digitális Esélyegyenlőség konferencián adták át az NJSZT idei díjait. Több kategóriában is díjazták az arra érdemeseket. Összesen tíz fő hat különböző kategóriában részesült elismerésben, közülük hárman a VIK munkatársai.

Neumann-díj

 A Társaság névadójának emlékét hordozó éremmel 1976 óta évente egyszer azok tevékenységét ismeri el Társaságunk, akik a számítástechnikai kultúra kialakításában, a társadalom informatizálásában értek el jelentős eredményeket és az NJSZT-ben is eredményesen dolgoztak.

 2014-ben Neumann-díjban részesült Bakonyi Péter, az EIT tudományos tanácsadója.

Kalmár-díj

 Kalmár-díjat azok kaphatnak, akik a számítástudományban, illetve a számítástechnika alkalmazása területén értek el kimagasló eredményeket. A Társaság ezen kitüntetése – melyet szintén 1976 óta adományoz – Kalmár Lászlóról, a Szegedi Tudományegyetem professzoráról, a hazai kibernetikai tudományok megalapítójáról kapta a nevét.

 2014. Kalmár-díjasai Sallai Gyula, a TMIT egyetemi tanára és Dobrowiecki Tadeusz, a MIT egy. docense.

Gratulálunk!