VIK hallgató sikere

2017. szeptember 27.

Szeptember 22-26. között Tallinnban rendezték meg az Európa Unió által évente szervezett Fiatal tudósok versenyének döntőjét, amelyre a világ 38 országából érkeztek fiatalok  - írja közleményében a Magyar Innovációs Szövetség.

A több tízezer, 15-20 év közötti fiatalból kiválasztott döntősök között Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség által, a 2016/2017. évben megrendezett Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny három első díjas pályázatának készítője képviselhette. 

Az idei döntőn 38 ország több mint 100 fiatalja vett részt. A tallinni döntőn a 89 projekt közül, Molnár Áron (a Székesfehérvári SzC Széchenyi István Műszaki Szakgimnázium végzett diákja, jelenleg a BME VIK villamosmérnök hallgatója) az „Új típusú ferrofluidos dőlésérzékelő szenzor” című projekttel az Intel ISEF (Intel International Science and Engineering Fair) díját nyerte el, ennek köszönhetően részt vehet a 2018 májusában, Pittsburgh-ben megrendezendő tudományos versenyek olimpiáján.

https://www.hirado.hu/2017/09/26/kiemelkedo-magyar-eredmenyek-szulettek-a-fiatal-tudosok-versenyen/