Gratulálunk!

2020. november 5.

A több mint húsz éves hagyománynak megfelelően idén is informatikai területen elért eredményeket ismert el a Neumann Társaság. 

A járványhelyzet miatt idén nem hagyományos rendezvényen, hanem a Jelenből a digitális jövőbe című online konferenciáján virtuálisan adták át plaketteket és emlékérmeket.

A Neumann Társaság első elnökéről, Tarján Rezsőről elnevezett díjjal az informatika oktatásában, népszerűsítésében kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakembereket díjazza, köztük Dr. Németh Krisztiánt, a BME VIK Távközlési és Médiainformatikai Tanszékének kiváló oktatóját, aki a MESz-1, az első magyar elektromechanikus számítógép működésének reprodukálásán is dolgozik.

Életmű díjban részesült Dr. Hanák Péter, aki tíz éven át vett részt a magyar informatikai K+F irányításában a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalban és húsz éven át szervezett informatikai versenyeket, valamint négy ciklusban a társaság alelnöke is volt.

A díjazottak listája elérhető itt: https://njszt.hu/hu/news/2020-11-05/digitalis-vilag-kivalosagait-ismerte-el-neumann-tarsasag