VIK hallgatók sikerei

2021. március 22.

A 2020/2021-es tanév tavaszi félévére az MNB és a BME együttműködésében kiírt játékfejlesztési pályázatára 16 csapat nevezett, amelyből 8 csapat mutatta be a fejlesztését a március 9-i döntőben. A csapatoknak számos feladatuk volt a döntőt megelőző hétvégén: webalapú mobiljátékot kellett fejleszteniük és dokumentálniuk, demonstrációs és pitch videót kellett készíteniük. Ezeknek a sikeres teljesítésében a  design sprintet megelőzően a GTK több oktatója (dr. Lógó Emma, Orbulov Vanda és Tóth Áron – ERG illetve dr. Danyi Pál és Borbély Viktor – MVT) és az AutSoft munkatársa (Csukás László, senior UX designer) online intenzív képzésen készítette fel a csapatokat a megmérettetésre.

A döntőre 2021. március 9-én szintén online módon, a csapatok és a szakmai zsűri interaktív részvételével került sor, ahol minden csapat egy videóban mutatta be ötletét, illetve a kifejlesztett játékot működés közben, majd a zsűri kérdéseire válaszoltak.

A fődíjat a nuku.club (BME VIK) csapat tagjai nyerték. Különdíjazott lett a Ki ad nekem pénzt (BME GPK) csapata, illetve technológia különdíjat kapott a VéPéKá (BME VIK) csapata, a legjobb játékmenet különdíját pedig a Lended (BME VIK) csapata nyerte el.

A nyertes csapatok tagjai:

nuku.club VIK

Angyal Olivér

Lengyel Nándor

Csomor Balázs Patrik

Kiss Barnabás

Ki ad nekem pénzt GPK

Kósa Szilárd

Varjas István Péter

Ritter Áron

Lended VIK

Tóth Bence

Mádi István

Vörös Armand

VéPéKá VIK

Csukás Ádám

Svélecz Péter

Török Kristóf

Horgos Zoltán

Gratulálunk!

Teljes hír