Tanévnyitó ünnepség Hatvanban

2021. szeptember 20.

2021. szeptember 17-én tartották meg a tanévnyitó ünnepséget a Hatvani Közösségi Felsőoktatási Képzési Központban. A programra többek között eljöttek az új, illetve a már több éve az intézménybe járó hallgatók is.

A tanévet Dr. Sujbert László, a  Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának oktatási dékánhelyettese is megnyitotta. – A villamosmérnök és informatikai karra idén több, mint 1100 hallgatót vettünk fel, ebből csaknem 300 villamosmérnök kezdi meg a tanulmányait, a hatvani hallgatók ehhez a közösséghez csatlakoztak. Úgy gondolom, hogy évről évre sikerül ugyanazt a színvonalat produkálni a hatvani képzés tanulóinak, mint a budapesti egyetem diákjainak. A Hatvanban megszerzett diploma egyenértékű a budapesti intézmény oklevelével, éppen ezért azt reméljük, hogy a helyi hallgatók is ugyanolyan sikeresen szerepelnek a munkaerőpiacon, mint a többi tanulónk is – részletezte Dr. Sujbert László.

teljes cikk

Video